Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Memento Mori: @Altezza: Hurrá! ;-) (2018.04.22. 19:54) Ránc
  • Altezza: @murray: Sorry, hogy nem valami tréfásabb bejegyzéssel kellett szembesülnöd. :-D Ha ez vigasztal, akkor (kipp-kopp), asszem letudtam a posztban szereplő depressziós, pánikrohamos dolgot. ;-) (2018.04.07. 19:58) Ránc
  • murray: Szia Misi, ma pont egyik (remélem képzelt) betegségem miatti rossz hangulatú napomon ugrottam be a blogodra..:-) erre ilyeneket írsz? :-) Nézd: szerintem teljesen érthető a félelmed az újabb ny... (2018.03.28. 14:55) Ránc
  • Altezza: @Memento Mori: Szia, Sajnos az őrület mellett nem volt időm táblázatokat és azok adatait felhasználva diagramokat készíteni, így egzakt szerotonin adatokkal nem tudok szolgálni. Így csak közvetett... (2018.01.01. 20:56) Ránc
  • Memento Mori: Szia Misi! Kemény időszak lehetett ez a márciustól decemberig tartó 9 hónap... Hátborzongató és mégis homlokra-csapósan egyszerű a megfejtés a testi problémára adott egyik orvosi válasz (bélszakasz ... (2018.01.01. 20:27) Ránc
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

Az első lépések

2012.03.25. 22:47 :: Altezza

Ott hagytam abba, hogy egy hét volt az MR és CT vizsgálatokig.

Az első diagnózis utáni első két nap volt nehezebb, hiszen nagyon friss volt az információ. Ugyan már ekkor is volt aki kerek szemmel nézett rám, mondván, hogy tudok én a rákkal viccelni, pláne egyes szám első személyben, de azért ekkor még nekem sem volt minden egyértelmű a fejemben. Aztán ahogy teltek a napok, azt vettem észre, hogy semmi sem változott. Ugyanúgy megyek dolgozni, ugyanúgy emelkedik az üzemanyagok ára és ugyanúgy nem érzem magam betegnek, ahogy korábban sem. Első ijedtségemben ugyan rögtön lemondtam a heti teremfocikat, de 1,5 hét kihagyás után újra pályán voltam. Ennek története egyébként megér egy kis kitérőt, még ha ugrálni is kell egy kicsit miatta az időben.
Szóval meglett a diagnózis és én azonnal lemondtam a focit. Később rákérdeztem az onkológusnál, hogy szabad-e nekem focizni? A válasz az volt, hogy mindent szabad, ami jól esik, ami jó érzéssel tölt el. Megígértem neki, hogy igyekszem majd az erkölcsi határokon belül maradni. Ezután jött a sugárterápiás szakorvosnál tett látogatásom, ahol szintén rákérdeztem a dologra. Ő azt válaszolta, hogy nem javasolja, mert vérbőséget okoz a kismedencében, ami nem jó. 1-1. Ahogy azt már írtam, végül elmentem focizni. És most jön a csavar. A kezelés megkezdése után ismét előjött a téma az orvosoknál és ismét 1-1 lett az eredmény. De most pont fordítva javasolták. Ezúttal azonban én is a nem mellé álltam.
Hát nem csodálatos?

Hogy folytassam a történetet, az első két nap "letargiája" után szépen kezdett visszaállni a hétköznapi rend. Felkelés, óvoda, munka, bolt, stb. Közben persze szinte mindenki megtudta, hogy milyen cipőbe is léptem, ismerősök, barátok, kollégák. Sokan érdeklődtek, sokan nem, és sokan vannak, akikről azt gondolom, hogy nem merik megkérdezni, hogy mi van velem. Talán attól félnek, hogy elkapják...
Bámulatos, hogy felnőtt emberek mennyire képtelenek bizonyos helyzeteket kezelni, még olyankor is, amikor a történet alanya mindent megtesz, hogy zenés-táncos revüt varázsoljon a dologból.

Eljött az első nagy nap: irány az MR. Izgalmam egészen odáig tartott, amíg meg nem tudtam, hogy eredmény csak másnap lesz. Még egy nap tudatlanság. És amiről nem tudunk, az nem fáj.
Maga a vizsgálat kb. 30 percig tart és tulajdonképpen az emberek nagy részének teljesen sima ügynek mondható, de nekem kisebb nehézség, ugyanis a vizsgálat teljes időtartama alatt MOZDULATLANUL kell feküdni. A jegyzőkönyv kedvéért megemlíteném, hogy 3 percig sem voltam még ugyanabban a pozícióban életem folyamán, beleértve az alvást is.
De valahogy megoldottam. Sőt, sokkal könnyebben ment, mint gondoltam. A harminc perc úgy 10-nek tűnt. Talán a szerkentyű időgép is egyben.
Másnap jött a CT. Vidám környezetben (szűk váróterem), sokad magammal iszogathattam 1,5 órán át a rámtestált két liter kontrasztanyagot (15 percenként egy pohár), melynek olyan íze volt, mint egy vaskerítésnek. Bár csak sejtem, hogy az milyen lehet. Folyadék le, gépbe be, újabb mozdulatlanság, féltávon vénás kontrasztanyag grátisz hőhullámmal.
Amíg az eredmény elkészült, elkocsikáztam az MR vizsgálat leletéért, mert természetesen az ilyen vizsgálatokat nem egy helyen, de még csak nem is egy kerületben végzik. Útközben drukk.
Az eredmény részben jónak mondható, a vizsgált területen (kismedence), nem látható távoli áttét, de a bélfal környezetében lévő zsírszövetben beszűrődés látható, illetve néhány nyirokcsomó is látszik.
Irány vissza a CT eredményért. Az eredmény ugyanaz: távoli áttét nem látható, csak a leírt közeli. A különbség csak annyi, hogy itt nagyobbnak látszanak a nyirokcsomók (3-5 mm vs. 9x14 mm). Mint később megtudom, ez furcsa, ugyanis elvileg az MR a pontosabb, mégis ez mutatja kisebbnek.
Státusz: T3N1M0

A fenti eredményekkel és a közben elkészült vérvizsgálat eredményével (tumor marker normál értéken) vissza az onkológushoz, hogy megtudjam a továbbiakat. Mivel a bélfalon kívül is ott a cucc, az 5 hetes sugár első és utolsó hetéhez egy kemó is párosul. Hurrá!
Említettem már, hogy kórház előtt még parkolni sem szeretek, nem, hogy bemenni? Pláne alanyi jogon...
(19 éve dolgozom, ezen idő alatt kb. 1 hónapot voltam betegállományban. Talán annyit sem. Még náthás sem nagyon szoktam lenni. Ideje lelakni a befizetett TB-t.)
A kezelés megkezdése előtt szükség volt egy újabb CT-re, egy úgynevezett Top CT-re, ami alapján megjelölnek (tetoválás), a sugárzáshoz. Ehhez, és a későbbi kezelésekhez a Kék Golyó utcai létesítménybe kellett látogatnom. Nem várt kalandok következtek.
Reggel 9-re volt időpontom a sugárterápiás szakorvoshoz. Kb. 8:45-kor érkeztem meg az intézményhez, ahol a portán azt mondták, menjek a kettes épületbe, ott pedig a második emelet 15-ös szobában találom majd az orvost. Odamentem. Az emeleten 100 alatti szobaszámozás nem volt. Sebaj, biztosan 115 a nyerő szám. De nem. Újabb útbaigazítás: menjek le a lifttel az alagsorba, ott folyosón jobbra-balra, újabb folyosó, jobbra-balra és ott lesz. Elindultam. Az alagsorban először építőmunkásokba és lezárt területekbe botlottam, mivel felújítják az épületet. Majd két nővérbe. Hurrá! Lesz útbaigazítás. De nem. Most figyel: ők is eltévedtek és a kijáratot keresik. Még kétszer találkoztam velük. Remélem, már kitaláltak.
Röpke negyed óra múlva az udvaron találtam magam, ott újabb útbaigazítás. Vissza a kettes épületbe, de most a harmadikra. Itt valóban ismerik az orvost, de most nem itt rendel. Megpróbálják elérni. 25 perc után sikerült. Irány a főépület. Most az elsőnél is kacifántosabb útvonaltervvel, ismét az alagsoron át.
Nem ragoznám tovább, bő egy óra késéssel megtaláltam az orvost. A megoldás rém egyszerű volt: kimenni az udvarra, ott átmenni egy másik épületbe.
Sosem fogom megtudni, hogy miért az alagsoron át akartak küldeni mindenkit. Még a nap is sütött...

A kezelések ezen a héten kezdődtek. Szerencsére eddig semmilyen tünettel nem járt a dolog, így joggal merül fel az emberben a gyanú, hogy elfogyott az idei évre szánt pénz és már csak placebót adnak mindenkinek.
Az elméletemet igazolja a kórházak WC-iben tapasztalható állapotok. Penészes falak, bűz, zárhatatlan ajtók, stb. A WC-ben nem, hogy papír nincs, de tartó sem, nehogy valakiben felmerüljön, hogy kellene lennie papírnak. A kézmosóban sincs hatóanyag. Valószínűleg a papírtörlő mellett tartják, mert annak a tárolója is üres. A deszkák állapotáról nem beszélek, de ezek minősége nyilvánvalóan nem csak attól függ, hogy a különféle, hányatott sorsú betegek mennyire tudnak pontosan célozni a különféle nyílásaikkal, hiszen a takarító összes felszerelése egy kicsi vödör és egy spricni. Szó szerint.
Az is sokatmondó, hogy a kórházi berendezések nagy részén még Semmelweis doktor ujjlenyomata is megtalálható.

Rohamléptekben összefoglalva itt tartok most. Legközelebb a személyzetről és a többi versenyzőről próbálok majd írni. De persze minden megtörténhet...

Szólj hozzá!

Címkék: élet vicc foci rák egészség Egészségügy

A bejegyzés trackback címe:

http://altezza.blog.hu/api/trackback/id/tr64339238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.