Még nem volt alkalmam minden érintettel beszélni, de úgy hiszem, az emberek jelentős részében felmerülnek a Miért én? Miért most? jellegű kérdések.
Az esetemben ez nem így történt.
Az emberek többsége, talán 100%-a is, biztosan hiszi, tudja, hogy Ő más, mint a többiek, az Ő gondolatai, meglátásai jobbak. Úgy egyáltalán az Ő személyisége szinte úgy jó, ahogy van. Nincs ez velem sem másként.
A magyarázat rém egyszerű: magunkat ismerjük a legjobban. Minden másodpercben pontosan tudjuk, hogy mire és miért gondolunk, ismerjük az érzelmeinket, igényeinket. Másokról csak 1-2 dolgot tudhatunk biztosan, a többit csak sejtjük, esetleg reméljük.
Ez a "másság" az, amiért talán sokakban felmerül a kérdés: Miért én lettem rákos? Hiszen én jobb vagyok az átlagnál, jobbat érdemlek. Nem vagyok csaló, gyilkos, stb., sőt még a szomszédomnál is jobb vagyok, aki még arra sem figyel, hogy ne zavarjon másokat az állandó zajongásával.
Talán meglepő módon, ez a "Miért?" bennem eddig nem merült fel. Egész egyszerűen nincs értelme ezen gondolkozni. A gének így hozták, a helyzet adott, most már csak a megoldáson kell dolgozni. Siránkozásnak, imádkozásnak nincs helye, értelme. (Az imádkozásnak duplán nincs, hiszen ha létezne mindenható, akkor egyrészt a rákot is tőle kapta az ember, másrészt a mi régiónkban alapnak tekintett Biblia szerint Isten egy isteni terv szerint dolgozik. Ebben az esetben pedig a kimenetel adott. Vagy az ima miatt újra kellene írnia? Változtassa meg a tervet csak miattunk? Kicsit arrogáns ez így, nem? Képzeljük csak el a mennyek országát, ahol az imák miatt csak az hallatszik ki Isten irodájából, hogy: ÚJRATERVEZÉS!)
Az egyetlen dolog ami felmerült bennem, hogy ha anno, mikor az édesanyám hordta ezt a cipőt, szólnak, hogy fiatalember, ez a dolog örökletes, 30 éves kora után ugorjon már el néhány évente egy vizsgálatra, mert sanszos, hogy önnek is lesz, akkor talán már polip korában elkapják a dolgot. De nem így lett. És most már mindegy is, ahogy írtam, nincs értelme ezen gondolkozni.
(Amúgy az feltűnt már valakinek, hogy ez a rák egy polipból indul, azaz elég lenne egy kis rizs és máris kész egy jó paella? Tiszta tenger gyümölcsei...)
Így hát nem siránkozom vagy töprengek ezen. Olyannyira nem, hogy a diagnózis után olyan dolog történt velem, ami még sohasem: egy éjszaka épp valami poént találtam ki álmomban, ami annyira jól sikerült, hogy arra ébredtem, hogy hangosan röhögök!
De persze minden örömben van valami üröm, ugyanis elfelejtettem a poént. Pedig miután felébredtem rá, elhatároztam, hogy használom, mert valóban nagyon vicces. Erre tessék, nem elég a rák, még a poént is elfelejtem.
A mai bejegyzésnek egyetlen tanulsága biztosan van a kedves olvasó számára: az ágy mellett mindig legyen jegyzetfüzet és egy íróeszköz!
Utolsó kommentek