Vicces dolog az, ahogy az ember hozzáállása változik ehhez a betegséghez. A diagnózis utáni első gondolat szerintem mindenkinél az, hogy akármi is az ára, de nem akarok meghalni. De előbb-utóbb a félelmet ismét legyűri az önzőség.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a folyamat nálam is működik. Miután felállították a diagnózist, vázolták, hogy milyen folyamatok várnak rám: kemó/sugár, műtét, kemó. Egy ilyen bélműtétnél ugye nem csak arról van szó, hogy mit vesznek ki, hanem arról is, hogy mit hagynak meg. Van-e lehetőség megtartani a hagyományos útvonalat, esetleg szükség van e új, alternatív kijáratra, ami ugye csöppet megváltoztatja az ember életét, annak minőségét. Hogy mást ne mondjak, egy hasfalra kivezetett emésztőcsatornával sokkal nehezebben kap Chippendale állást az ember.
De ugye az első nagy ijedségben mindent aláírna az ember, csak maradjon meg az élete maga. Esetemben sem volt ez másként az elején, de mostanában azt vettem észre, hogy telnek a napok, és leszámítva azt, hogy minden nap igazolom az ősi reklámszlogent, miszerint "Csak egy ugrás a Sugár!", semmi sem változott. Mellékhatás továbbra sincs, semmivel sem érzem magam betegebbnek, mint mondjuk néhány évvel ezelőtt, és ezt tulajdonképpen az eddig elvégzett vizsgálatok sem cáfolták, leszámítva ugye a kifogásolt 5 cm-es bélszakaszt...
Szóval ha már itt vagyok, már-már makk egészségesen, akkor hadd ne kelljen már ideiglenes vagy végleges kivezetésekről, kezelés miatti hajhullásról, kiújulásról, áttétekről gondolkozom.
Dacára mindezt annak, hogy senki sem mondja azt, hogy az említett kezelések elvégzése után garantált a siker. Garancia csak egy dologra van, egyedül a dátum rovat nincs még kitöltve ezen a garanciajegyen. Mondanak jó esélyeket, van aki ezt akár 80%-ban is kifejezi, de 100%-ot senki sem mond. És mégis, már nem az élet az alku tárgya a fejemben, hanem csak az, hogy a kúra minél kevesebb macerát okozzon a máskor oly sokat szidott szürke hétköznapokban. Hát nem vicces?
Ami meg az esélyeket illeti, onnantól kezdve, hogy ez nem 100%, tulajdonképen már mindegy is, hogy mennyi. A lényeg csak az, hogy jóba tartozzunk. Nem?

Hivatalból tudom, hogy egy alkufolyamat gyakran többlépcsős, ezért nem fogok meglepődni, ha az ellenajánlat egyszer majd visszatér a kiindulóponthoz. Ahhoz, hogy ez mégse történjen meg, mindössze csak meggyőző érveket kell gyűjtenem, amivel elhitethetem, hogy a velem való üzleteléshez nagy engedményeket kell adni.

No, áll az alku?