Valószínűleg ilyesmikről kellene írnom ahhoz, hogy feldobjam a blogom látogatottságát, illetve fellendítsem egy kicsit a bejövő levelek és telefonhívások számát. Jelenleg ugyanis teljesen unalmas vagyok.
Bő három hónapja derült ki, hogy dacára annak, hogy Bak jegyben születtem, mégis a Rák próbálja írni mindennapjaim történéseit. És ez a három hónap bőven elegendő volt arra, hogy a mindenki által rettegett sejtburjánzást egyszerű szénanáthává degradáljam a külvilág számára. Sem a blog olvasói, sem azok akik nem olvassák (utóbbiak nyilvánvalóan a pokol tüzén fognak elégni, illetve valami alsóbbrendű élőlényként fognak reinkarnálódni), nem értik, hogy miért van hajam, miért hízok, hogy merek nevetni, focizni, dolgozni. Úgy egyáltalán, mi az, hogy nem szenvedek? Februárban úgy nézett ki, hogy nem csak a Barátok közt fog némi értelmet vinni sokak életébe, hanem majd végre élőszereplős szappanopera is beköltözik az ismerőseim mindennapjaiba.
Erre mi van? Móka és kacagás.
Döbbenet!
Reménysugárként a mához egy hónapra bekövetkező műtét csillan csak fel. Legalább a vér és a pánik garantált lesz. Addig marad a szégyen, és a fű alatt való közlekedés, kerülve minden szemkontaktust. Rajtam van a skarlátbetű, nem vitás.
A fenti állapot jelen állás szerint még egy hónapig marad majd. Ellentétben néhány katasztrófaturistával, én nem fogom bánni, ha a műtét után visszaáll majd a jelenlegi, már-már kánaánnak tűnő élet. Az emésztésem például annyira rendben van, hogy a szakácskönyvben nyugodtan lapozhatok kettőt főzés közben, mert az így elkészülő étel egymással nem igazán harmonizáló összetevői sem tudják felborítani azt. Két tányér vörösboros gyümölcstorta sertésszósszal, és mégis egy fenékkel nézem végig a Háború és Béke rendezői változatát, extrákkal. És a fenék a kanapén ül.
Holnap elkezdem majd iszogatni a fehérjebombát, amitől az orvostudomány a műtét sikeresebb kivitelezését, én magam pedig a vágósúly elérését várom. Utóbbi persze akkor valósul meg jó eséllyel, ha betartom a használati utasítás szerinti "Lassan igya!" javallatot. Ellenkező esetben ugyanis ugrik a néhány sorral korábban említett csodálatos tápanyag feldolgozás, és beköszönt a hasmenés kora. Spekulatív alkatúak elkezdhetnek papíripari részvényeket vásárolni annak reményében, hogy a WC papír felhasználásom kihatással lesz a piacra.
De, hogy lássák a kedves olvasók, hogy az én szívem sincs jégből, írok némi kevésbé pozitív eseményről is. Tegnap előjött egy kis rosszkedv. Igaz, egyelőre még erősen a felszín alatt, de azért a műszerek már kimutatták. Történt ugyanis, hogy rám tört a "Mi van, ha most csináltam ezt utoljára?" érzés, miközben hazafelé tartottam az idei szezon utolsó hazai mérkőzéséről, melyet természetesen elvesztett a csapat. Fantasztikus hangulat uralkodott az egész lelátón a lefújás után. És ez a hangulat, ahogy már írtam, beült mellém az autóba.
Azért ez a műtét dolog csak nyomaszt...
Rossz dolog valaminek úgy nekivágni, hogy gyakorlatilag semmi sincs garantálva. Se jó, se rossz. Na jó, utóbbiból azért bátrabban ígérgetnek. És továbbra sem könnyebb ennyire tünetmentesen teljes mellszélességgel kiállni a műtét mellett.
Természetesen nem csak a műtét foglalkoztat, hanem az is, hogy vajon az utána jövő időszak milyen lesz, milyen lesz a kemó (elvileg az sem lesz ütős), milyen lesz egy átlagos nap, mit mutat majd a szövettan?
És vajon visszaáll-e majd az eredeti csillagjegyem?
A kérdések egy részére elméletileg néhány hét múlva választ kapok majd. Addig pedig maradnak a kevésbé bulváros címek a bejegyzések elején.
Hacsak nem szülök majd egy kétfejű delfint szalonnasütés közben, valamelyik VV szereplő asszisztálása mellett.
Utolsó kommentek