Tegnap elkezdtem eltüntetni a műtétig elfogyasztandó tápszert. Szinte érzem, ahogy az erő átjárja a testem, ahogy lassan, de biztosan felhalmozódik bennem az energia. Meg a zsír.

A készítményhez kétféle ízben jutottam hozzá. A korábban már említett csokoládé, illetve erdei gyümölcs ízesítésben. Nem mondom, hogy ihatatlanok, de nyilvánvaló, hogy a gyártó nem törekszik Michelin csillagokra. Sokat elmond a termékről, hogy az erdei gyümölcs ízű készítmény összetevői között nem, hogy az erdő vagy a gyümölcs szavak nem szerepelnek, de még az aroma szó is kimaradt a felsorolásból. Ez kérem színtiszta kémia. Gyártja a Tiszai Vegyi Kombinát.
Ha a gyümölcsöket ki is spórolták belőle, a kalóriával nem bántak szűkmarkúan. Alig kezdtem el iszogatni, de máris úgy érzem magam, mint Hihetetlen Hulk. Bár ez a külsőmön továbbra sem látszik meg. Sőt, azt hiszem a jövőben egyre kevésbé fog, így továbbra is ki leszek téve annak, hogy a gyerekért menet az óvodában belém kötnek majd a középsősök. Hacsak nem hagyok fel a normál táplálkozással az energiabombák mellett.
Ennyi fehérjére, amit velem megitatnak, talán csak egy élsportólnak van szüksége. Ha kicsit elbambulok a műtét után, akkor egy-kettő a londoni Olimpia egyik startvonalánál találom magam, a lelátón pedig az orvosok vizslatják majd teremtményüket.
A rám váró műtét egyetlen pozitívumaként (na jó, a ráktalanítás mellett), a gyári súlyom visszanyerése lebegett a szemem előtt. Órákat tudtam arról fantáziálni, hogy ismét rám jönnek majd a karcsúsított ingeim, vagy egynémely régebbi nadrágom. Most mégis kezd gyanússá válni a dolog, hogy a műtét után annak is örülhetek majd, ha a jelenlegi ruháim jók lesznek majd rám. Mert, hogy ezektől a tápszerektől fogyni nem fogok, az eléggé biztosnak látszik. Milyen jól fogok majd mutatni a ruhásszekrény előtt, azt nyivákolva, hogy "Nincs egy rongyom, amit felvehetnék!".

Fenti aggodalmaimat leszámítva továbbra is kifogástalanul érzem magam, csak a szokásos, műtéttel kapcsolatos félelmeimmel kell bajlódnom. Bár talán-talán, mintha jobban kezdenék megbarátkozni a dologgal. Túlzás lenne azt állítani, hogy eufóriában várom az első bemetszést, de valamivel jobban elfogadtam a tényt.
Hátradőlni azért még nem kell, az elkövetkezendő időben még simán kiköthetek egy gumírozott falú helyiségben.
Bár ha szófogadó módon felitatom a szervezetemmel a napi két kalóriabombát, akkor akár if várának sziklafalú tömlöcébe is vethetnek, arról is lepattanok majd.

Talán el kellene kezdenem gyúrni, hogy értelmet nyerjen az a sok beépített fehérje, így akár két legyet is üthetnék egy csapásra: életemben először izmok borítanák a testemet, és ha belezöldülök az erőlködésbe, akkor tényleg én lehetnék Hulk.