A családi legenda szerint anno megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e testvért? Nemmel feleltem. Mikor megkérdezték, hogy miért, akkor azt válaszoltam, hogy úgy mindent meg kellene osztanom vele. "Akkor majd két tábla csokit veszünk!" - jött az érvelés. Mire én: "Akkor nekem vegyetek két tábla csokit!" Nos, úgy tűnik, mégiscsak osztoznom kell.

Nem hinném, hogy a fenti érvelés miatt nem lett végül testvérem, de tény, hogy egyke maradtam. És mivel egyik szülőm sem érte meg az 50. születésnapját, viszonylag hamar árva is. Vagy mi. Most azonban a sors visszaadott valamit, ugyanis lett egy vértestvérem. Ránézésre, azt hiszem, öcsém.
A műtét másnapjának reggelén egy fiatal orvos lépett az ágyamhoz, akivel már előző nap is találkoztam. Látszott, hogy nincs jó kedve, egyik lábáról a másikra állt. Elmesélte, hogy Ő is részese volt a műtétemnek, ami alatt sajnos történt egy kis baleset, nevezetesen megszúrta magát az egyik használt varrótűvel. Látogatásának pedig az a célja, hogy egyrészt érdeklődjön, tudomásom szerint hordozok-e magamban valamilyen vírust (HIV, Hepatitis, stb), illetve, hogy megkérdezze, adnék-e egy kis vért, hogy megvizsgálhassák? Mivel a műtét okozta megpróbáltatások miatt azt sem tudtam, hogy milyen rendezvényen vagyok, kicsit ódzkodtam tőle, hogy tovább csapoljanak, de természetesen hozzájárultam a dologhoz. Láthatóan nagyon megkönnyebbült. Az eredményről nincs információm, de mivel még nem rohanta le a lakást a járványügy, talán nem volt gond a véremmel.
Nos, így történt, hogy ezentúl eggyel több terítéket kell tennünk majd a karácsonyi halászléhez.

Ami engem illet, némileg javult a helyzet. A fájdalmak csillapodnak, bár az a seb, amivel az első perctől fogva küzdök, továbbra is makacsul próbálja felhívni magára a figyelmet. Bizonyos szögeket felvéve teljesen eltüntethető az az égő, szúró fájdalom, amit éreztet, de sajnos az ezekben a szögekben kialakult testtartások kevésbé alkalmasak helyváltoztatásra, vagy úgy általában a társadalommal való kapcsolatfelvételre. Ugyanezen okok miatt továbbra is szenvedés az éjszaka, bár legutóbb már-már alvásnak tűnő elemeket is tartalmazott.
A hangulatom sokat javult, állítólag büdös sem vagyok. A tapéta legalábbis még nem kezdett lemállni a falról.
Lassan átveheti a gondolatok helyét a szövettan miatti izgalom, mert mint azt írtam, attól tenné függővé a hogyan továbbot az onkológus. Azt már most jelezném, hogy igyekszem majd kihasználni, hogy van egy aranyrészvényem az Élet-részvénytársaságomban, ami ugye vétójoggal jár. Tréfás dolog ez a zacskózás, pláne ha lenne belőle Hello Kitty-s vagy valami menő autós, de azért inkább visszatérnék a korábbi rutinhoz. Olyan praktikus okok miatt is, mint pl. a WC-n való olvasás. Mert lássuk be, egy pisilés miatt nehéz órákra bevenni magunkat egy magazinnal vagy könyvvel.

Előbb persze a mostani helyzetből kell majd a legtöbbet kihoznom. Ennek lenne az első állomása, hogy végre ismét jöhessek-mehessek, mert jelenleg olyan vagyok, mint egy kaucsukfa, ami csak ácsorog egy helyben, várva, hogy időnként lecsapolják belőle az értékes nedűt. Mondjuk az én nedűm értékessége talán vitatható.
Holnap talán már megpróbálkozom némi sétával. Legfeljebb az útvonalat a köztéri ülőalkalmatosságok határozzák majd meg. Egy pillanat alatt öregedtem vagy 50 évet. Legalábbis ami a mozgásom sebességét illeti. Ami azért is problémás, mert belül meg tombolnak a gének, hogy Hurrá, csináljunk ezt, meg azt! Fuss! Ugrálj!
Meg ilyenek. Szóval nem teljes a harmónia test és lélek között, hiába is vagyok amúgy teljesen fitt. Az erőnlétemen nem érzem, hogy rosszabb lenne. Talán ezt igazolja az a tény is, hogy az egy hét alatt mindösszesen 1,5 kilóval lettem könnyebb, pedig egyrészt az első mérés után még várt rám a hashajtás, másrészt ugye a törzstőkémet is csökkentették a műtét alatt.
Amikor a zárójelentést adta a sebész, akkor megkérdeztem tőle, hogy most ugye továbbra is innom kell a tápszert, ahogy azt korábban mondták. Rám nézett, és annyit mondott: Magának? Minek?

Ha kéri valaki a megmaradt flakonokat, akkor szívesen odaadom őket. Vagy majd megkapja az újdonsült testvérem. Van közte csokis!