Ahogy mondani szokták, jó pap is holtig tanul. Nos, pap biztosan nem leszek, de a tanulás folyamata nálam is biztosított. Egyelőre sok tanulnivalóm nincsen, de valamivel több mint egy hét múlva elméletileg kezdődik a suli. Azt pedig hatodikosként sem vártam.

Új helyzet persze nem csak az emésztőcsatornám négyes metrójának elkészülte után vár majd rám, hiszen az már az első műtét napja óta fennáll. Az életem egyértelműen megváltozott, és ugyan azon vagyok, hogy minden pixel a helyére kerüljön, de egyre biztosabban látszik, hogy azokból most egy másik kép fog kirajzolódni. Hiába tüntetik majd el a vészkijáratot a hasamról, hiába leszek majd túl valamikor év vége felé a prevenciós kemón, hiába dobálhatom majd ismét a magasba a lányomat, biztos, hogy már semmi sem lesz olyan, mint volt még akár néhány héttel ezelőtt is. Nyoma marad mindennek. És nem csak a sebhelyek lesznek azok, amik minden nap arra emlékeztetnek majd, hogy miért is vágtam bele ennek a naplónak az írásába. A diagnózis napján gyakorlatilag mindenféle kompromisszumot aláírtam volna, csak legyen lehetőségem élni. Azóta azonban eltelt majd fél év, felitattak a szervezetemmel némi kemót, elnyeltem egy naprendszernyi sugárzást és még ki is beleztek ugye. Ám az ezek közben eltelt idő szinte teljesen elaltatta bennem ezt a fajta érzést. Mármint azt, hogy az életem veszélyben van. Ez már nem valami életemre törő fenevad, csak egy nyűg, ami mindenáron időpontokat akar a napi tennivalóimat nyilvántartó naptárban. Ennek megfelelően jelenleg nem azon töröm a fejem, hogy hányszor mehetek még karácsonyfát venni, hanem azon, hogy milyen ajándékokat kapok majd. A piros alma és a mogyoró természetesen most nem alternatíva. A hosszú élet nyilvánvaló, úgyhogy tessenek engem elhalmozni ajándékokkal, hogy érdekes is legyen.
Éppen ezért továbbra is csak az aggaszt, hogy kijöhetek-e majd a WC-ről átvenni az ajándékokat vagy az lesz az ajándék, hogy mindig lesz, aki beadjon egy újabb tekercs papírt. Érdekes dolog ez az emberi természet.
Persze ha kell, azért alkalmazkodni is tud. Ezt a stoma dolgot például már teljesen rutinosan kezelem. Ha lenne stomazsákoló verseny, akkor talán indulhatnék is rajta. Ez persze nem azt jelenti, hogy továbbra is szeretnék ezzel bíbelődni, de tény, hogy sokkal könnyebben alkalmazkodtam hozzá, mint azt az első nap gondoltam. Odarakták, hát ott van. Akit érdekel, meg is nézheti. Szerintem az enyém a legpublikusabb stoma a városban. Tiszta peepshow, csak itt nem kell dobálni a pénzt. Akit érdekel, az szól és már megy is fel a függöny. Legalább tudják, hogy miről beszélnek. A hátam mögött.
Továbbra is hiányolom, hogy nincsen belőle mintás, Swarovski kristályos, világítós vagy legalább olyan, amire könnyen lehetne rajzolni. Esetleg Louis Vuitton. Talán a tetoválás és a piercing után ez is divatba jön majd egyszer, mint testékszer. Kénytelen leszek valami divattervezői tanfolyamot elvégezni, hogy kihasználhassam a fenti piaci rést. Szinte már látom a flitterekkel díszített stomazsákokat viselő modelleket, amint végigbotladoznak Párizs leghíresebb kifutóin.

A fenti karrierig persze még sok minden vár rám. Jó lenne már letudni az esti trombózis elleni szurkálásokat, a záróműtétet, a kemót, meg úgy általában az összes olyan dolgot, ami kizökkent a hétköznapokból. Bőven elég nekem az is, hogy változik a munkám, hogy rendszeresen járhatok majd CT-re, tükrözésre, stb. Ezeket még talán hajlandó leszek felvenni a hobbik közé. De újakat már nem akarok.

Holnap el is kezdem majd a rák okozta macerák lezárást. Egyrészt megpróbálom felhívni a sebész asszisztensét, hogy kiderítsem, jól emlékszem-e a hétfői és szerdai vizsgálati időpontokra, másrészt talán az is kiderül, hogy maradt-e a jövő pénteki műtéti időpont. Aztán megpróbálok eljutni fodrászhoz is, ami részben szellősebbé tenné a fejemet, részben pedig több lehetőséget biztosítana arra, hogy nyílt utcára menjek. Jelenleg ugyanis akárhányszor 10 percnél többet vagyok kint, azonnal megpróbál beköltözni a hajamba egy gólyapár, fészeknek gondolván azt. Pedig messze nem vagyok villanyoszlop méretű. A rövidebb haj talán majd segít megtanítani ezt a gólyáknak. Hiszen tudjuk: tanulni, tanulni, tanulni...