Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Altezza: @ymel: Köszi, a létszámot tekintve asszem megvagyok. Épp tegnap írtam új eseményekről az oldal facebook lapján. (2021.10.16. 16:02) Szervusztok, pajtikák
  • ymel: Na mi ujsag? Jol vagy a vizsgalatok utan? Kicsit kerestem Kemeny Henrikrol anyagot, es feldobta a blogod. Remelem, elsz es virulsz. (2021.10.14. 17:46) Szervusztok, pajtikák
  • Le a spammerekkel: Az a hajráfradi nálam kiverte a biztosítékot. :D Bocs, fogalmam sincs, miről van szó, mobilos nézetben meg semmi más nem látszik, csak a poszt... (2018.09.30. 16:40) Nekrológ
  • Memento Mori: @Altezza: Hurrá! ;-) (2018.04.22. 19:54) Ránc
  • Altezza: @murray: Sorry, hogy nem valami tréfásabb bejegyzéssel kellett szembesülnöd. :-D Ha ez vigasztal, akkor (kipp-kopp), asszem letudtam a posztban szereplő depressziós, pánikrohamos dolgot. ;-) (2018.04.07. 19:58) Ránc
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

Az érme két oldala

2012.08.10. 00:19 :: Altezza

Mostanában kettős érzések vannak bennem. Egyrészt örülök, hogy túl vagyok a műtét(ek)en, amiktől a legjobban féltem, másrészt kissé csalódott vagyok a változások miatt, amelyeket a kezelésemnek ez a radikális része hozott.

Már írtam arról, hogy a stoma záró műtét óta volt olyan nap, amikor szinte az egész napos szórakozásomat a wc ajtó belső felének bámulása jelentette. Szerencsére azóta nem volt ennyire maratoni program, de az már azóta is előfordult, hogy a korábbiakhoz képest hosszabb időre bent ragadtam az elhúzódó ügyintézés miatt. Ennek elvileg két oka van: egyrészt hiányzik a puffertartályom nagy része, így, akárcsak a Toyota gyáraiban, nálam is Just In Time érkezik az áru, másrészt a lenti varrásnál ott maradt egy fém gyűrű, amelynek szűkítő hatása is van. Mint azt az első műtét után megtudtam, a bélvarrógéppel történő varrás egyik jellemzője, hogy egy kisméretű fém gyűrű marad hátra. Örökre. Elvileg ez a gyűrű nem akkora, hogy a reptéri ellenőrzésnél testüreg motozásig fajuljon minden egyes nyaralás, de némi szórakozást azért így is nyújt. Szinte szó szerint, ugyanis a szűkebb átmérő keskenyebb terméket eredményez, amely így értelemszerűen időben és térben is jobban elnyúlik. 
Mindez azzal is kiegészül, hogy főleg a hosszabb, akár két napos szünet után elég intenzíven próbál távozni a termék, amelynek féken tartásához időnként a gyöngyöző homlok is kevésnek látszik. Körülnéztem a neten, de egyelőre egyetlen záróizom aerobic videót sem találtam, így kénytelen leszek saját edzéstervet kialakítani a töltött nadrágok elkerülésére. Első körben azt hiszem, veszek egy havi bérletet a Kék Osztriga bárba, ahol az ösztöneimre hagyatkozva próbálom majd megtornáztatni az említett izomcsoportot.

Komolyan aggaszt néha, hogy már-már annyi ráhatásom van a dologra, mint a holnapi időjárás befolyásolására. Persze, ha akarom, azt is mondhatom, hogy mennyire szerencsés vagyok. Egyrészt ugye élek, így többek közt ezt a naplót is alkalmam van tovább írni, bár elképzelhető, hogy a blog olvasói szerint ez csak nekem szerencse.
Ennél is fontosabb, hogy az élet nevű kórságom elhúzódása miatt a családommal való kommunikáció sem egyirányú, mely mondjuk egy sírkőn keresztül történik. További szerencseként értékelhetem még azt is, hogy a fentebb leírt tünetek sokkal rosszabbak is lehetnének állítólag. Iparági pletykák szerint nem egy olyan kuncsaft van, aki tényleg a wc-n vagy annak 1,5 méteres körzetében éli mindennapjait. Ehhez képest én meg vígan jövök-megyek, szinte bárhova. Nem mondom, mindig bennem van, hogy vajon megúszom-e szárazon, de már maga a tény is örvendetes, hogy szabadon járhatok.

És mégis. Tegnap ismét sokáig voltam fent, amely nem csak a szokásos álmatlanság miatt történt, hanem azért is, mert a szervezetem azonnali szükségét érezte, hogy alapos ellenőrzésnek vessek alá egy tekercs wc papírt a lehető legtöbb szempont alapján. Mivel lelkiismeretes vagyok, nem is adtam 1,5 óránál alább a vizsgálatot. Ez akkor nyugtatólag hatott rám, így végre aludhattam, ám a délelőtt folyamán elragadott a nosztalgia az éjjeli program után, amely olyan jól sikerült, hogy vissza is tapsolt a közönség egy kis ráadásra. Magyarán a napot ébredés után ott kezdtem, ahol lefekvés előtt abbahagytam. Ha párnázott lenne a wc fala, akkor nem is kellett volna kijönnöm. Így, hogy nem voltam időhöz kötve, belefért a dolog, de azért az mindig elgondolkoztat, hogy ezek a többszöri és/vagy akár többórás programok nem biztos, hogy minden élethelyzetben kivitelezhetőek vagy, hogy nem okoznak-e kellemetlen helyzeteket. És ilyenkor egy kicsit mindig jobban aggódok a leendő hétköznapjaim minősége miatt. Ami ugye azért vicces, mert a diagnózis napján szerintem nem lett volna olyan kellemetlenség, amit ne vállaltam volna el cserébe azért, hogy a családommal lehessek.
Azt hiszem ott kezdődik a gond, hogy az első perctől fogva nem érzem magam betegnek. Sőt. Leszámítva a műtétes részeket, gyakorlatilag kifogástalan állapotban tengődtem az elmúlt fél év során. És lássuk be, attól, hogy nekem kicsit másképpen alakulnak a napjaim, a világ nem változott meg. És én továbbra is ebben a világban élek és ugyanazok az élmények, termékek csábítanak mint bárki mást vagy az egy évvel ezelőtti saját magamat. Ezek között pedig nem szerepel az, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a vízöblítéses árnyékszék.
Csinálják meg az ilyenkor szokásos kezeléseket és hagyjanak végre békén.

Ahogy írtam, továbbra sem érzem magam betegnek. Nagyon nehéz magam visszafogni, hogy ne fussak, focizzak, cipekedjek vagy dobáljam magasba a lányomat. Semmilyen fizikai akadályt nem érzek, egyedül az elmém próbál határt szabni a testemnek. Egyre kevesebb sikerrel: naná, hogy fölemelem a lányom...
A héten már a munkahelyemre is elkezdtem bejárni. Néhány órákra csak, de megyek. Jó dolog itthon ücsörögni, nézni az olimpiát, de a hosszú tétlenség nem nekem van kitalálva. Az a kényszerképzetem, hogy ha úgy viselkedek, mint egy ember, akkor az is leszek. Nem pedig valami wc-manó.

Néhány hét és kezdődik a prevenciós kemó, ami négy hónapig tart majd. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az idei év tizenkét hónapjából tízet ezzel a nyavalyával töltök. Ez nem kevés idő. De még nem tudtam eldönteni, hogy arányos-e az eredményhez képest, hiszen végeredményt csak később hirdetnek. Az eszem azt mondja, hogy ez az idő nem nagy ár, a lelkem azonban ennek a felét is sokallja. Hiszen nincs semmi bajom, akkor meg minek az a sok tű?

A hangulatomat ez a kettősség határozza meg mostanában. Ha sikerülne valahogy közelebb kerülni a harminchét éven át megszokott emésztésemhez, akkor persze ez rögtön egyoldalúvá válna. Nem lenne többé értelme a fej vagy írás játéknak: csak nyerőt dobnék.

1 komment

Címkék: énblog élet vicc alvás rák egészség wc vastagbélrák kemoterápia végbélrák belezés kemó stoma Egészségügy sztóma

A bejegyzés trackback címe:

https://altezza.blog.hu/api/trackback/id/tr694704580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kuvik79 2017.08.14. 23:24:41

Kontrollmánia. Le kell róla szoknom, ha nem akarom ugyanezt átélni. Erre most jöttem rá.
Köszönöm!!
süti beállítások módosítása