Ma ismét ellátogattam az onkológushoz, mert a szerdai randinkon nem tudott minden előzményt felvinni a gépbe, otthagyni viszont nem engedte a kórházi zárójelentést és az egyéb leleteket. Még jó, hogy szeretek kocsikázni.
Ha már úgyis ott voltam, igyekeztem további információkat kisajtolni a rám váró kemóval kapcsolatban. Konkrétumokat persze nem tudtam meg, de az már szinte biztosra vehető, hogy a kétnapos, ottalvós kivitelből kapok majd. Szó esett a várható mellékhatásokról is. A szer ugyan még nincs eldöntve, de itt is látszik egy befutó, aminek a nevét ugyan nem tudom (Chemotox?), de azért meséltek róla. Illetve a hatásairól, mely szerint számíthatok: hányingerre, hőemelkedésre, lázra, illetve óvakodnom kell majd a hideg dolgok érintésétől, fogyasztásától, mert az ilyen ingereket állítólag hatványozottan észleli a szervezet, magyarán fájdalmas lesz. Ennek azért is örülök nagyon, mert inni gyakorlatilag csak olyan dolgokat iszom, amelyek még éppen nem fagytak meg. Télen is. Eddig az étkezéseimet korlátozták, most már inni sem ihatok azt, amit akarok. Illetve ihatok, csak langyosan. Persze mindez még csak a jövő, még van bő egy hetem kiélni a jéghez való vonzódásomat, merthogy az is kiderült ma, hogy szeptember első hetében el akarják kezdeni a kezelést. Tűkön ülve várom. Hiszen köztudott, hogy mennyire szeretem a tűket.
Ellenben lehetőségem lesz "saját" szobát kérni, igaz, ezért már fizetni kell. Nem nagy összeg, úgy ötezer forint éjszakánként, de így legalább nagyobb sanszom lenne szabad WC-t találni. Megfontolandó ajánlat. És ha már szóba került a kórházi szolgáltatás: úgy öt hónapja írtam arról, hogy mennyire sivár a különféle egészségügyi intézményekben a hangulat, hogy szinte sehol egy kép a falon, vagy ilyesmi. Nos, amíg ma várakoztam az onkológusra, feltűnt, hogy a főfolyosón, ahol amúgy a vizsgálatokra, kezelésekre szoktak várni a különféle daganatos betegek, akad néhány kép a falon. Mondjuk anno én nem ilyen jellegűekre gondoltam. Az egyiket lefényképeztem, mert már akkor sem tudtam megfejteni, hogy ki és miért gondolta azt, hogy a hányatott (azt hiszem ezt vehetjük szó szerint is) sorsú ügyfelek pont erre vágynak majd.
Íme a kép:
Igen, jól látják. A képen jégbe hűtött, döglött halak láthatóak, egy kétes higiéniájú ládában. Ki az, aki kopaszon, hányingerrel küzdve, már-már kilátástalan helyzetben ne vágyna egy ilyen kompozícióra? További rejtély, hogy miért kék némelyik hal? Nem vagyok a modern művészetek ellen, de ennél azért életigenlőbb kompozíciót is el tudnék képzelni ezen a helyen. Persze lehet, hogy csak én vagyok ilyen finnyás.
Még jó, hogy nem mindenki ilyen nyavalygós: pénteken felhívott Zoli bácsi. Tudják, Ő az az EMBER, akivel az első műtét során voltunk cella szobatársak. A hogylétem felől érdeklődött. Szerencsére Ő is remekül van. A kora miatt megússza a kemót, de nemsokára ismét kórházba kell vonulnia, hogy egy hasfalerősítő hálót műtsenek bele. Januárban pedig újra befekszik majd, hogy végigcsináljon egy tizenakárhány tételből álló vizsgálatsort, melyben természetesen különféle tükrözések is szerepelnek. Mindezeket olyan természetességgel mesélte el, mintha egy hétvégi kirándulásról tartana élménybeszámolót. Ezt az embert semmivel sem lehet megtörni. Szerencsére. Csak emlékeztetőül: 85 éves.
Ha egyszer az emberek halhatatlanná válnak, az azért lesz, mert a halál belefárad majd az ővele folytatott harcba. Ami nyilvánvalóan még el sem kezdődött.
Remélem, akkor is eszembe jut majd a személye, amikor éppen sikoltozni készülök a felém közelítő tű(k) miatt. Mert azt nem hinném, hogy ez valaha is megváltozik nálam. Nem változom én olyan könnyen.
Az eddig megváltoztatott dolgok is kezdenek a helyükre kerülni. Hétfőtől ugye elvileg ismét munka, plusz egyre jobban mennék már aktívabban mozogni, amit a kemó előtt el is fogok kezdeni, valamint a hasamat is kezdi visszafoglalni a szőr. Még néhány hét és szerintem a köldökszösz termelés is megindul. Ami nyilvánvalóan fontos dolog, hiszen még saját Wikipédia oldala is van a jelenségnek.
Hogy embereknek mikre van idejük...
Nekem viszont az alvásidőmből megy ennek a bejegyzésnek az írása, úgyhogy abba is hagyom. Bár kicsit félve teszem, mert nem igazán szeretnék kék színű, döglött halakkal álmodni.
Utolsó kommentek