Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Altezza: @Memento Mori: Szia, Sajnos az őrület mellett nem volt időm táblázatokat és azok adatait felhasználva diagramokat készíteni, így egzakt szerotonin adatokkal nem tudok szolgálni. Így csak közvetett... (2018.01.01. 20:56) Ránc
  • Memento Mori: Szia Misi! Kemény időszak lehetett ez a márciustól decemberig tartó 9 hónap... Hátborzongató és mégis homlokra-csapósan egyszerű a megfejtés a testi problémára adott egyik orvosi válasz (bélszakasz ... (2018.01.01. 20:27) Ránc
  • Altezza: @Kuvik79: Szia! Nagyon szépen köszönöm a kedves sorokat! Remélem, neked nem csak az end happy! ;-) Misi (2017.08.17. 20:21) Egy, kettő, öt
  • Kuvik79: Kontrollmánia. Le kell róla szoknom, ha nem akarom ugyanezt átélni. Erre most jöttem rá. Köszönöm!! (2017.08.14. 23:24) Az érme két oldala
  • Kuvik79: Zuhanás=kontrollvesztés. Erős halálfélelem. Remélem, azóta javult a lelkiállapotod. (2017.08.14. 23:11) Superman
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

Mélység

2012.09.06. 11:54 :: Altezza

Túl vagyok az első prevenciós kemón, de egyelőre még nem tudom, hogy van-e értelme számozást adni a tegnap véget ért kezelésnek.

Furcsa dolog az idő múlásának érzékelése. Néha úgy érezzük, hogy rohan, néha pedig minden másodperc egy évnek tűnik. Az elmúlt napokban nekem átlagosnak tűntek a percek, mégis, úgy 50 évet évet öregedtem. Hétfőn aggódva, de nem pánikolva érkeztem meg a nekem kiosztott kórházi ágy széléhez, ahol nem kellett túl sokat várni a szervezetemnek, hogy megkezdhesse a 48 órás méregtelenítő kúrát. Természetesen vajúdtam a branűl bevezetése alatt, azaz még mindig nem sikerült megközelítenem a lányom hősiességét, de lassan talán el tudom fogadni a tényt, hogy ez már mindig így lesz. Nagyobb gondnak érzem azt, hogy úgy tűnik: elfáradtam. Fejben legalábbis mindenképpen. Az eltelt két nap olyan szintű mélységbe rántott, hogy egyelőre ötletem sincs, miként mászhatnék ki belőle. A világ legmélyebb kútjának alján ülök megtörve és hiába emelem fel a fejem, csak egy apró, távoli csillag fényét látom. Éppen csak akkora fénye van, hogy tudjam, nem megvakultam, csak nagy a sötétség.
A vicc pedig az, hogy fogalmam sincs, hogy miként is estem bele a kútba.
A kórházi szoba, ahol rabságomat töltöttem, egészen kulturáltnak volt mondható: hűtő, mikró, TV. Igaz, utóbbihoz csak szobaantenna volt, így minden csatornán a Hangyácska és barátai című műsor ment, de ugye nem lehet minden tökéletes. A szűk környezet tehát nem volt lehangoló. Más kérdés, hogy mit lát az ember a folyosón, vagy más kórteremben. Talán ez, talán a magánnyal párosított bezártság lett rajtam úrrá, de tény, hogy óráról-órára lett egyre nehezebb épeszűnek maradni. Hétfőn még sikerült Münchausen báró módjára a hajamnál fogva kihúznom saját magamat a mocsárból, de keddre elveszett ez a tulajdonságom. Pedig kezdetben jól alakult minden. Meglátogatott a feleségem, aki még egy levelet is hozott a lányomtól:
IMAG0925.jpgSzóval úgy látszott, minden a helyére kerül, hiszen mi kellhet még a boldogsághoz? Délután még egy barátom és a párja is meglátogatott, sőt, még egy kis étrend-kiegészítőt is hoztak sajtburger formájában, ami igencsak rám fért, mert a kórházi ellátmány finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után. Volt olyan ebéd, amibe a kanalat se mertem beletenni, annyira gyanúsan nézett ki.
A kedd tehát egészen jól alakult kezdetben. Szerető család, tele has: Perfect day. Mégis, ahogy fogytak a flakonok, úgy fogyott a türelmem és a kitartásom. Már este azt figyeltem, hogy az utolsó, közületi kiszerelésű flaska mikor fog végre kiürülni, holott tudtam, hogy annak csak reggel jön el az ideje. Ennek ellenére ez a flaskafigyelés annyira megtetszett, hogy képtelen voltam már másra figyelni. Amúgy is nehezen alszom, de infúzióval a karban gyakorlatilag egy szendergés is lehetetlen küldetésnek látszik. Így aztán azzal telt az éjszaka, hogy szinte minden csepp után megnéztem, hogy mennyi van még, mennyit kell még várnom, hogy végre kihúzzák belőlem a tűt, ami annyira nyomasztott, hogy sikerült porrá zúznia a lelkemet.
Hiába próbáltam másra gondolni, nem ment. Gondoltam a családomra, veteránautókra, hegyre-völgyre, munkára, de semmi sem tartott tovább néhány pillanatnál. Éreztem, ahogy elhatalmasodik rajtam a kétségbeesés, a kilátástalanság. Ha kicsit tovább tart az éjszaka, talán még olyan látomásokkal is gazdagodom, mint Sherlock Holmes egy ópiumbarlangban. Bár már így is láttam magam, amint mindenféle áttétekkel fekszem ott, és csak folyik belém a kemó, hogy még egy napot adjon. Életem legnehezebb éjszakája volt.
Február óta tart a mizériám, de az eltelt bő fél év alatt még sosem éreztem magam betegnek. Egészen mostanáig. Pedig ez a kezelés elméletileg prevenciós, azaz már nem is kezelés, hanem megelőzés. Olyan, mintha attól fordultam volna be, hogy be kell vennem két szem multivitamint. Még ha ez a nedű, amit adnak, távol is áll attól.
Nagyon vártam, hogy végre hazaérjek, de nagy felüdülést ez sem hozott. Jó volt itthon lenni, de pihenni így sem tudtam. Egyrészt a fejem tovább zakatolt, másrészt egész nap a WC-re rohangáltam, amit talán az idegeskedés, talán a ledöntött szert okozott. Esetleg mindkettő. Akárhogy is, a WC csak akkor nem volt messze, ha rajta ültem. Délutánra már annyira elfáradtam, hogy az sem érdekelt, ha esetleg bent megyek ki, így sikerült egy órát aludnom.

Összetörtem. Nem tudom, hogy pontosan mi indította el a folyamatot ott a kórházban, de elgázolt, mint egy úthenger. És még vagy ötvenszer. Tudom, hogy miért lenne fontos, hogy végigcsináljam ezt a kúrát, de egyelőre abban sem vagyok biztos, hogy a második kezelésre el tudok majd menni, nem, hogy a végéig elérek.

Mára jobb lett a hangulatom, ami még mindig  nagyon messze van a tökéletestől, de talán elkezdtem kimászni abból a kútból. Próbálok nem lenézni mászás közben, mert félek, nem sok jót látnék ott.
Ha kijutok, az lesz az első dolgom, hogy bedeszkázom a tetejét, és kirakok egy figyelmeztető táblát: Vigyázat, életveszély!

18 komment

Címkék: énblog élet vicc alvás pánik rák egészség wc unalom vastagbélrák letargia kemoterápia mélység végbélrák kemó stoma Egészségügy sztóma

A bejegyzés trackback címe:

http://altezza.blog.hu/api/trackback/id/tr294758383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

felmary 2012.09.06. 13:02:58

A feleségednek -nomeg Hannának is- gyöngybetűi vannak. :-)

Szerintem nem az a fura, hogy most rossz kedved van, vagy ne adj' isten mélyponton vagy. Szerintem az a fura, hogy eddig ilyen jól tűrted. Azért ez a betegség nagyon komoly (elfojtott) stressz lehet ám, amit egy extrém környezet (kórház) simán fel tud szabadítani. Nyilván a kemónak is lehet ez a mellékhatása. És ahogy javul a hasmenés, biztos javul ez is. De én azért elgondolkodnék a helyedben valami profi segítségen. És most nem happy finish-es masszázsra gondolok elsősorban. :-)

_Anand_ 2012.09.06. 13:45:34

Kedves, ismeretlenül, de szívből, nagy-nagy szeretettel ölellek.

pilar 2012.09.06. 15:25:26

Aki sokat nevet , annak néha sírni is szabad !
Te egy nagyon bátor, erős , vidám ember vagy, ezért neked néha szabad gyengének, szomorúnak is lenni ..

NYulacs 2012.09.06. 19:09:41

Két napig mérget csorgattak beléd, a méreg az elmét is mérgezi, nem csak a testet! Ráadásul az ember egy olyan furcsa állat, hogy pontosan tudja, mit fognak vele csinálni - esetedben mérgeket vetetnek be vele - és bár tudja, hogy ez méreg, mégis hagyja magát a javulás reményében. Szerintem ez olyan furcsa, skizofrén állapot, ami mindenképpen felkavarja a lelki békét.

Viszont ilyen postája egészen biztosan senkinek nem volt aznap a kórházban, lefogadom! :D ilyet csak győztesek kapnak ;)

Ientepe 2012.09.06. 22:21:53

Kedves Altezza, a munkaterápia biztosan jót tenne. Valami hasznos és maradandó feladat elterelhetné önkínzó gondolataidat, másrészt sikerélményt adhatna.
Mi lenne, ha legközelebb bevinnél a kórházba jó pár mesekönyvet, hogy átnézvén, kiválogatván a legjobbakat egy hangoskönyvet készíts belőlük a kislányodnak? A kórházban talán nem oldható meg, hogy hangosan rámondd a meséket mp3 formátumban a gépedre, de otthon bizonyosan. A kórházban pedig kategorizáld a meséket, tervezd meg, mit, milyen sorrendben rögzítenél majd, és írd meg bent hozzájuk a kórházban azt a személyes bevezetőt, ami egy-egy mese kapcsán a kislányodnak szól ajánlásként - csak tőled. Hidd el, egy ilyen személyre szóló hangoskönyv életre szóló, fantasztikus ajándék lenne a lányodnak, Neked pedig megnyugtató, örömteli feladat, hiszen maradandó, egyedi ajándékot készítesz annak, akit a legjobban szeretsz a világon. Ebben a formában tuti, hogy mindig vele és mellette lehetsz, és ez a tudat megnyugtató lehet számodra ezekben a nehéz időkben.

Altezza 2012.09.07. 15:24:20

@felmary:
Köszönjük a betűelismerést!
Talán tényleg most tört felszínre a dolog, nem tudom. De az biztos, hogy kibírtam röhögés nélkül az utolsó éjszakát.
A profik biztos ügyesek, de a feleségem nem örülne, ha rajta kapna egyel. ;-)

Altezza 2012.09.07. 15:25:15

@_Anand_:
Ismeretlenül is köszönöm!

Altezza 2012.09.07. 15:27:56

@Ientepe:
Köszönöm a tippet! Még a végén értelmet nyer a blog.

Altezza 2012.09.07. 15:29:16

@NYulacs:
Nem tudom, hogy miben győztem, de szerda reggel nem az én kezemet emelték a magasba, az biztos.
No, de majd legközelebb! (?)

Csibész315 2012.09.08. 09:48:15

Kedves Altezza!

Egyetértek pilar hozzászólásával!
Ientepe hangos mesekönyve is remek ötlet..

Szerintem, most azért estél abba a kútba, mert elfáradtál! Ami nem csoda! (De rájöttél a megoldásra, be kell deszkázni a tetejét.) :)
Február óta végig igazi hősként felemelt fejjel bátran szinte nevetve küzdöttél!
Sokan nem tudnák ezt utánad csinálni!
És igen is, TE GYŐZTÉL most is! Mert kibírtad, túl vagy rajta! És elmondhatod: egyel máris kevesebb kezelés van hátra!

Nemsokára itt a vége a kezelések sorának! És Te büszkén, boldogan, nevetve szaladgálhatsz, játszhatsz a lányoddal és a feleségeddel!
Hidd el, a lányod szemében akkor is hős leszel, ha nem bírod úgy a tűket, mint Ő. ;)
Kitartás, nagyon sokan gondolunk Rád, Rátok szeretettel, drukkolunk!

Az én nagypapám sajnos feladta, és elment hétfő reggelre. :(

Altezza 2012.09.08. 18:47:53

@Csibész315:
Kedves Csibész,

Köszönöm a kedves szavakat!
Korábban már írtam, én nem küzdök, nincs különleges hozzáállásom vagy ilyesmi. Ez vagyok én. Szerintem semmi hősies nincs abban, amit csinálok, egyszerűen hagyom magam macerálni és próbálok túlesni a dolgokon. Az már más kérdés, hogy kicsit furcsán látom a világot...
Korábban azt hittem, hogy ha egyszer majd kezelésre szorulok, akkor az egy puha falú kórteremben történik majd.
Ha anno lett volna annyi eszem és kitartásom, hogy könyvet vagy naplót írjak arról, mikor GYES-en/GYED-en voltam, akkor most lenne egy ilyen stílusú, de sokkal vidámabb témájú szerzeményem (is), így azok is láthatnák, hogy nem vagyok komplett, akik amúgy nem ismernek.

Sajnálom, hogy a nagyapád már nincs köztünk! Sok vidám emlék felidézését kívánom, hogy könnyebben megbarátkozz a helyzettel!

Annamarias 2012.09.08. 22:32:14

Kedves M,
Gondoltam nem is írok hisz úgy is tudod, sokan olvasnak és gondolnak Rad, szorítanak neked. De inkább megis csak elmondom, szorítok neked... jaj es ne légy lehangolt, vagyis de - légy csak az hiszen ebből a kakibol nyilván így lehet kijönni.

Ientepe 2012.09.09. 14:05:53

Kedves Altezza,

Örülök, hogy tetszik az ötletem. Igen, nagy kincs a szülő és majdani nagyszülő hangfelvétele a család számára, mind 10-20-30 év múlva, de még a jelenben is, ha épp nem lehetünk együtt rövidebb-hosszabb ideig a szeretteinkkel.

Van egy másik javaslatom is. Nagyon egyedi a stílusod, remek a humorod, teljesen sajátos az, ahogyan látod, érzékeled a világot magad körül. Mi lenne, ha beszereznél egy diktafont, és bármikor, amikor van egy kis időd és alkalmad rá, akár napközben, vagy a nap végén, otthon, az épp aktuális napi történéseket és az azok kapcsán támadt gondolataidat, érzéseidet rámondanád a diktafonra, akár csak 1-2 percben. Ezekből az érzésmorzsákból, gondolatfoszlányokból, valamint az itteni blogod anyagából a kezeléssorozat befejeztével, összeállíthatnál egy Naplót, lényegében egy elbeszélő regényt betegséged történéről. Biztos, hogy találnál kiadót rá, ugyanis a tabutémák vonzzák leginkább az embereket, főleg az, amitől rettegnek, és a rák ilyen téma.
Legyen ez a betegség valami újnak a kezdete, írói pályád indulásának momentója.
A napló szerkezetű írások rendkívül olvasmányosak, érdekesek, és főleg spontán élményt adnak az olvasónak, Neked pedig könnyebbséget a szerkesztésnél, írásnál, hiszen csak önmagadat kell adnod.
Első körben e-book lehetne, leszerződve valamely hazai vagy nemzetközi e-book kiadóval, később pedig papír alapon is megjelenhetne. Ha pedig sikerülne egy neves színészt, énekest, sportolót stb. megnyerni erkölcsi támogatónak - hiszen nagyszerű példakép vagy sok sorstársad számára és mindenki számára - , hamar bestseller lehetne belőle.
Mottóm: Merjünk nagyokat álmodni!
Gondolkodj rajta, és majd írd meg, belevágsz-e a Naplóba? A címadásnál számíthatsz ránk, olvasókra is, nehogy bárki Márai Naplójára asszociáljon majd...
Szép hétvégét! :-)

Bajkál 2012.09.10. 09:05:54

@Ientepe: Remek ötlet, én is gondolkodtam azon, miként lehetne túljuttatni közösen szerzőnket ezen az érezhető - és valljuk be, előre látható - mélypontfélén.

Valami ilyesmire jutottam én is, hogy ebből akár még az irodalom is jól jöhetne ki, hogy a helyzethez illően szarkasztikus legyek.
Tehát

Altezza,
kezdetnek bizony mondd csak fel a gondolmányaidat, akkor is, ha agycsikarásnak tűnnek. Nem tudom, hogyan lehet technikailag megoldani, hogy hangfelvételről írott, elektronikus formába kerüljön a dolog, de én például bizonyosan szívesen "szagérteném" botcsinálta kritikusként, hozzászólóként, vagy akár csak műértő barátként a készülő bárakarmit.

Talán akadna olyan is az olvasók között, aki a technikai kivitelezésben segíthetne. Hiszem, hogy semmiképpen nem hagyható parlagon mindaz, ami benned van. Látod, többen is így látjuk és biztosan melletted leszünk ebben.

És nem is annyira nébenbáj': az persze evidencia, hogy meggyógyulsz.

Címnek meg maradhatna akár a Zsákomban a rákom is :))))

pilar 2012.09.10. 09:28:42

Kedves Altezza ,

azt mondod , nem semmi hősies nincs abban, amit csinálsz , és semmi különleges nincs is benne. Hanem ez vagy te.. ilyen vagy ..
Háát, pont ez a Lényeg! :)

" Nagy bátorság kell ahhoz , hogy az ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát.
Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle."
Márai Sándor: Az igazi

.. és ez csak az Alap ..
:)

pilar 2012.09.10. 09:29:49

ajj, elég összevissza a gondolat, de talán érthető ..:)

barnaszemű 2012.09.10. 14:32:56

Szia/sziasztok!

Reggel azzal indítok hogy elolvasom a kedvenc blogomat (tehát ezt:-). Igen bevallom önző módon azért hogy nevessek egy kicsit, jól induljon a nap, és persze hogy megtudjam, hogy vagy. Megütött amit írtál, annyira más volt mint az eddigiek. Barátnőm mellrákos (de már 4 éve tünetmentes!) és szinte pont ugyanilyen váltakozást láttam nála is. Hol fent hol lent...Teljesen normális ez most nálad, ezt -szerintem-nem lehet végig nevetgélve mosolyogva felfogni, mert az életedről van szó, bárhogy is csűrjük-csavarjuk..A lányodért muszáj csinálnod (ezt most minek írtam úgyis tudod)..és hát itt van ez pár olvasód, akik várják-nézik mikor írsz mááár:-)
Szóval hajrá mi itt mind veled vagyunk, ha máshogy nem gondolatban!

Altezza 2012.09.11. 13:40:38

Köszönöm az ötleteket, meg a biztatást!

Ientepe, leszel a menedzserem? :-)
A könyv dolgot már többen javasolták. Ki tudja, egyszer talán lesz belőle valami.

Ami a gondolataim feljegyzését illeti: ez egy visszatérő probléma, úgy 20 éve. Próbálkoztam több dologgal is, de mind kudarcba fúlt.