Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Altezza: @ymel: Köszi, a létszámot tekintve asszem megvagyok. Épp tegnap írtam új eseményekről az oldal facebook lapján. (2021.10.16. 16:02) Szervusztok, pajtikák
  • ymel: Na mi ujsag? Jol vagy a vizsgalatok utan? Kicsit kerestem Kemeny Henrikrol anyagot, es feldobta a blogod. Remelem, elsz es virulsz. (2021.10.14. 17:46) Szervusztok, pajtikák
  • Le a spammerekkel: Az a hajráfradi nálam kiverte a biztosítékot. :D Bocs, fogalmam sincs, miről van szó, mobilos nézetben meg semmi más nem látszik, csak a poszt... (2018.09.30. 16:40) Nekrológ
  • Memento Mori: @Altezza: Hurrá! ;-) (2018.04.22. 19:54) Ránc
  • Altezza: @murray: Sorry, hogy nem valami tréfásabb bejegyzéssel kellett szembesülnöd. :-D Ha ez vigasztal, akkor (kipp-kopp), asszem letudtam a posztban szereplő depressziós, pánikrohamos dolgot. ;-) (2018.04.07. 19:58) Ránc
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

Egyről a kettőre

2012.09.15. 17:21 :: Altezza

Nyakamon a hétfő, azaz a második kemó időpontja. Megannyi flaska, két éjszaka és, ha jól sejtem, egy legyőzésre váró démon vár majd rám. Miért érzem úgy, hogy nem a kacagásomtól lesz majd hangos a kórház?

Szokás szerint gyorsan eltelt az idő, pedig már éppen kezdtem belejönni a szürke hétköznapokba. Mondanom sem kell, továbbra sem hiányolom, hogy nincs semmi tünetem, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy sokkal szívesebben megy el valaki úgy egy kezelésre, hogy attól valami azonnali javulást remél. Nekem viszont annyira nincs szükségem azonnali javulásra, hogy még egy szem C-vitamint sem éreznék indokoltnak, hát még egy negyvennyolc órás non-stop kemót. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a héten én is elkaptam azt a torokfájós nyavalyát, amit a lányom hozott haza. Korábban már többször is írtam arról, hogy nem szoktam beteg lenni, maximum évente egy-két alkalommal kapok el egy kis náthát, amit általában két-három nap alatt mindenféle készítmény nélkül kiheverek. Ezúttal kedd reggel ébredtem arra, hogy fáj a torkom, ami nem lepett meg, hiszen a kemó miatt számítottam rá, hogy a lányom néhány nappal korábbi hasonló tünete majd nálam is jelentkezni fog. Nem igazán örültem a dolognak, mondván, mindjárt itt a következő kemó, de szerencsére nem kellett csalódnom az immunrendszeremben, amely dacára annak, hogy egy közepes méretű vegyi kombinát havi termelését próbálta hatástalanítani, még ezzel a csip-csup vírussal(?) is elbánt a szokásos két nap alatt, így csütörtök reggel már ismét énekelhettem volna a kádban, ha nem vagyok tekintettel a szomszédokra.
A fentiek tükrében mégis ki lenne az, aki vágyna egy kis kemoterápiára?
acpi-20110607-cartoon.jpgPénteken, mintegy edzés gyanánt ismét alávetettem magam egy kis vérvételnek, ami ezúttal simának volt mondható, már amennyiben eltekintünk a várakozási időtől. Olyan lassan haladt a sor, hogy volt, akinek kétszer is megünnepeltük a születésnapját a folyosón. Cserébe ismét volt időm eltűnődni azon, hogy vajon mi indíthatta a döntéshozókat arra, hogy ugyanabba a kicsiny váróhelyiségbe szervezzék az onkológiai vérvételre illetve a terhesgondozás keretében szükséges vizsgálatra jövők elhelyezését? Nem mondom, hogy a sorstársak között rengeteg a szemre is rossz formában lévő személy, de azért néha ott is bele lehet futni emberi sorsokba, amelyek nem feltétlen egy örömteli eseményre készülő kismamának valók. Persze lehet fordítva is nézni a dolgot: biztosan a rákos betegeket akarják feldobni a várandós anyák és leendő apukák jelenlétével.
Meglepődni persze már alig lepődök meg valamin. A döglött halas kép óta egyébként már újabb "optimista" hangulatot sugárzó alkotást is felfedeztem a falon lógó képek között, amit tervezek is lefotózni, mivel a legutóbbi kezelés során annyira lekötött az elmeháborodottságom, hogy akkor nem tudtam dokumentálni azt.
Ugyanakkor az is lehet, hogy bennem van a hiba és nem kellene emelt fővel járnom a különféle intézmények folyosóin, akkor talán nem venném észre az ilyen jelenségeket. Bár tartok tőle, hogy a születésem óta fennálló elmeállapotom miatt akkor meg arról írnék, hogy a rendelőkben, kórházakban repedtek a járólapok, penészesek a fugák, az emberek pedig lógó fűzőjű, koszos cipőkben járnak. Merthogy akkor sem tudnék a saját nyűgömre koncentrálni, az biztos.

Zavaró dolgok persze nem csak a folyosón vannak. Ott vannak például a különféle kitöltendő, aláírandó nyomtatványok. Az első ilyennel még az MR- és a CT vizsgálat idején találkoztam, amikor alá kellett írnom a beleegyező nyilatkozatot. Mindkét vizsgálat helyszínén tele volt a váró különféle tájékoztatókkal, amiken a megelőzésről és a korai diagnózisról írtak. Elméletben tehát egészséges, de aggódó vagy egyszerűen csak egészségtudatos emberek is részt vehetnek egy ilyen vizsgálaton. Ennek ellenére a lap alján mint BETEG írja alá az illető a papírt. Ez a titulus egyébként az összes helyen így van. Véletlenül sem páciens vagy ügyfél szerepel a sokszor 19XX-el datált nyomtatványokon. Persze az idő nekik dolgozik, hiszen előbb-utóbb mindenki beteg lesz. Ugyanilyen anomália volt az is, amikor az első műtét előtti kemónál kellett kitöltenem egy beleegyező nyilatkozatot. Az teljesen természetes, hogy a saját személyes adatait az ügyfél tölti ki, az viszont eléggé furcsa szerintem, hogy a kezelés módja rovat kitöltése is rá vár. Meg is kérdeztem, hogy ha azt írom oda, hogy "varázslat", akkor azt alkalmazzák majd? Persze kiderült, hogy ilyen opció nincs.

Még jó, hogy ennyi szabadidőm van ilyeneken morfondírozni. Ha szabad nem is, de időm az lesz hétfő reggeltől szerda reggelig is, de nagyon örülnék, ha ezúttal inkább a fenti sorokban leírtakhoz hasonló problémáim lennének. A helyzet az, hogy csöppet tartok a dologtól, mert egyelőre nem vagyok biztos abban, hogy nem kap el ismét az elmebaj. Tervek vannak a megelőzésre, a kérdés ugye a kivitelezés. Szeretnék egyről a kettőre jutni.
Fejlődni persze nem csak nekem lehet, de a blog friss, ropogós, épp ezért egyelőre teljes érdektelenséggel bíró Facebook oldalának is, merthogy többek javaslatára készült egy ilyen is. Ha lesz rá igény, akkor megmarad, ha nem, akkor nem. Pont, ahogy az én esetemben.

6 komment

Címkék: énblog élet vicc alvás pánik egészség unalom vastagbélrák kemoterápia végbélrák kemó Egészségügy

A bejegyzés trackback címe:

https://altezza.blog.hu/api/trackback/id/tr234778863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Anand_ 2012.09.15. 19:48:33

Óóó, bizony, remek megfigyelések.
Nekem az is tetszik, amikor a várandós anyukákat hívják betegnek.
Néha elnézem a kórház bejáratánál a marcona fegyőröket, szerintem simán azért vannak odaállítva, hogy be ne menjen a logika.

(ha szabad egy szerény, személyes megállapítást varázslás ügyben: ha ezt az utolsó bekezdésbeli 'szeretnék' szót átváltoztatod 'akarok'-á, nyertél. Mondjuk szerintem Te már anélkül is. Hajrá. És persze ölelés:-))

_Anand_ 2012.09.17. 19:51:10

Egy csomót gondoltam rád ma.
Kitartás.
_Ölel_

Ientepe 2012.09.18. 22:46:10

Kedves Altezza!

Remélem, már javában dolgozol a hangoskönyvön, vagy amihez épp kedved, energiád van, miközben kapod a kezelést.
Ha felosztod a napokat órákká, az órákat percekké, és eldöntöd, hány percet szánsz munkára naponta, máris megvan, milyen eredményt várhatsz el magadtól és nem lesz annyi időd rosszul érezni magad. Most már tudod, hogy egyre kevesebb kezelésre kell menned,egyszer véget érnek, így nem is lesz annyi tétlen órád, így próbálj minél többet haladni azzal, amit kitűztél magadnak. Csak egyet nem engedhetsz meg: elhagyni magad és besüppedni a rossz hangulatba, passzív rosszkedvbe.
Remélem, tűrhető volt a tegnapi és a mai kezelés, kicsit jobban bírtad és bírod most, mint múltkor, főleg lelkileg, és írsz nekünk majd arról, hogy miként birkóztál meg a mostani helyzettel. Persze, szívesen segítek a jövendő könyved reklámozásában, és hogy minél több emberhez eljussanak a gondolataid.
Addig is, hogy valami új is legyen, pld. Excel függvényekkel is tölthetnéd a következő kezelési idődet, szólj, szívesen gyártok mintapéldákat Neked! :-)Gondolom, feldobtalak a lehetőséggel! :-DDD Vagy ha van egy nyelv, amit már régen meg akartál tanulni, de nem volt időd rá, itt az ideje, hogy minden bent töltött napon megtanulj 100 - 100 szót. A kezelés végére lesz egy alapfokú szókincsed. Pl. igen szép nyelv a Visual Basic, C#, SQL :-) Na jó, legyen inkább egy másfajta nyelv... spanyol? német? francia? svéd?
Van esetleg netkapcsolatod a kórházban? Telefonon tudsz netezni? Szívesen szórakoztatnánk időnként pár feladvánnyal, találós kérdéssel, vagy kikérdeznénk a tanult szavakat, pld. Skype-on üzikben, miközben a kórházi ágyon "pihengetsz"...

lucernaböde 2012.09.19. 07:43:07

Kedves Altezza!
Augusztus vége óta olvasom a blogodat, és azóta szurkolok Neked.
A kemo tényleg pocsék (édesanyám is kapott mellrák ürügyén), de minden nappal közelebb kerülsz a végéhez.
Vannak hullámvölgyek, vannak sötét gondolatok, de aztán kisüt a nap, leánykád rajzol Neked valami szépet és máris más színben látod a világot.
Kitartás!!!

Csibész315 2012.09.19. 22:20:17

Kedves Altezza!

Remélem minden rendben ment az elmúlt pár nap során.
Sokszor eszembe jutottál az elmúlt 2 napban.
Bízom benne, hogy most jól bedeszkáztad azt a feneketlen kutat, amibe a múltkor belepottyantál. És most max viccelődve csak a káváján üldögéltél. ;)
KITARTÁS, megint -1!
süti beállítások módosítása