Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Altezza: @Memento Mori: Szia, Sajnos az őrület mellett nem volt időm táblázatokat és azok adatait felhasználva diagramokat készíteni, így egzakt szerotonin adatokkal nem tudok szolgálni. Így csak közvetett... (2018.01.01. 20:56) Ránc
  • Memento Mori: Szia Misi! Kemény időszak lehetett ez a márciustól decemberig tartó 9 hónap... Hátborzongató és mégis homlokra-csapósan egyszerű a megfejtés a testi problémára adott egyik orvosi válasz (bélszakasz ... (2018.01.01. 20:27) Ránc
  • Altezza: @Kuvik79: Szia! Nagyon szépen köszönöm a kedves sorokat! Remélem, neked nem csak az end happy! ;-) Misi (2017.08.17. 20:21) Egy, kettő, öt
  • Kuvik79: Kontrollmánia. Le kell róla szoknom, ha nem akarom ugyanezt átélni. Erre most jöttem rá. Köszönöm!! (2017.08.14. 23:24) Az érme két oldala
  • Kuvik79: Zuhanás=kontrollvesztés. Erős halálfélelem. Remélem, azóta javult a lelkiállapotod. (2017.08.14. 23:11) Superman
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

Nosztalgia

2012.10.06. 18:38 :: Altezza

Mint szinte mindenkiben, bennem is megvan a hajlam a nosztalgiázásra. Sőt, az utóbbi időben talán több is jut belőle, mint kellene. Ma hajnalban például egy áprilisi éjszakát idéztem fel.

A hétvégére nagytakarítást terveztünk, amivel úgy látszik, a szervezetem is azonosult, mert hajnali háromnegyed háromkor arra ébredtem, hogy az emésztőrendszerem takarítónője bekapcsolta a nagynyomású mosót. Mivel éjfél után feküdtem le, elég nehezen viseltem, hogy máris el kell kezdeni a napot. Próbáltam érzékeltetni a szervezetemmel, hogy elnézte az órát, így a fázis első részében gyakorlatilag aludtam, de ez sajnos nem tartott sokáig. Nem úgy a folyamat, mivel bő két órán keresztül képtelen voltam kiszabadulni a szűk helyiség öleléséből. A legbátrabb szabadulási kísérletemmel is csak annyira jutottam, hogy a kilincs felé nyúljak, de megérinteni már nem tudtam, mert a bennem zajló nagytakarítás olyan elánnal zajlott, hogy a Csatornázási Művek azonnali hatállyal kiutalt egy saját szippantós autót karitatív alapon. Sajnos extra ruházatot nem küldtek, így a lábaim elég hamar fagypont közeli hőmérsékletűre hűltek. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt: valahogy zoknihoz jutni. A harmadik órát már abban kezdtem el, így némileg komfortosabban tölthettem el az éjszaka, a hajnal és a reggel hátralévő részét az említett helyiségben. Az alváson kívül gyakorlatilag mindenre jutott időm: kiolvastam a GEO Magazin aktuális számát, és hála a technika hordozható vívmányainak, megtanultam a teljes internetet több nyelven, sőt, még a Forma 1 időmérő futamát is megtekintettem, köszönhetően annak, hogy ezúttal Japánban van a verseny, ami hazai idő szerint hajnali kezdést jelent.
Dacára annak, hogy semmi marasztaló dolog nincs a porcelánfotelt körülvevő négy fal között, megdöbbentően sok időt sikerült eltöltenem ott. Talán hat perc volt a leghosszabb idő, amit kint tudtam tölteni, és ez így ment délig. Nem tudom, hogy anno a Sztahanov-mozgalom kiterjedt-e az ilyen jellegű termelésre is, de ha igen, akkor büszkén jelenthetem, hogy 300%-ot teljesített az egyszemélyes brigádom!
Valószínűleg most sem tudom majd meg, hogy miért volt a korai műszakkezdés: lehetett valami ételtől, bár semmi szokatlant nem ettem, de az is lehet, hogy a környezetemből fertőzött meg valaki, mert az elmúlt napokban több olyan emberrel is találkoztam, akik hasonló élményekkel gazdagodtak.
toilet cartoon.jpgAkárhogy is, eléggé bosszantó volt a dolog, amin szinte már nem is akadok fenn, mert nem ez az egyetlen ilyen mostanában. Nyilvánvaló, hogy nehezen lépek túl azon, hogy vajon mi lesz majd velem, ami azt hiszem némi feszültséggel és aggodalommal tölt el. Talán emiatt is tolerálok nehezebben dolgokat az utóbbi napokban. Tegnap például az óvodába menet szokás szerint megálltam, hogy az egészséges táplálkozás szeretet jegyében valami kalóriában gazdag terméket vegyek a lányomnak. Előttem egy, azaz egy fickó állt a pénztárnál, mégis egy örökkévalóságnak tűnt, mire sorra kerültem. Kezdte azzal, hogy kártyával kifizette a tankolását, melyről ÁFÁ-s számlát kért, majd begyűjtötte a jól megérdemelt pontokat, ezután a pultra ömlesztette az addig az ölében tartott termékeket, melyet egy másik kártyával fizetett ki. Majd kért még egy kávét elvitelre, melynek árát készpénzben adta át. Innentől kezdve már csak azt kellett kivárnom, hogy az amúgy egyedül szolgálatot teljesítő benzinkutas hölgy elkészítse neki a kívánt terméket. Úgy voltam vele, hogy ha a figura csak a pontos idő után is mer még érdeklődni, akkor felkapok egy csomag gumicukrot és addig püfölöm vele, amíg meg nem ígéri, hogy ezentúl egyben fizet mindent.
Még a végén ki kell váltanom azt a stresszoldó tablettát, amit az utolsó kemónál írtak fel. Pedig tudom, hogy normális vagyok, hiszen a hangok is ezt mondják.

Próbálom felidézni, hogy az idei szerencseévem előtt mivel is ütöttem el a napjaimat, hátha sikerül olyan programot találni, ami igazán leköt. Hiába van ott a munka, az egyéb tennivalók, nem igazán tudom kiverni a fejemből, hogy nem minden olyan, mint mondjuk egy éve. Nagyon igyekszem, hogy mihamarabb feledésbe merüljön az idei év, de egyelőre ezt nem tudom 24 órában megvalósítani. Sokszor aggódom a lehetséges kiújulás miatt, ami eléggé el tud keseríteni olyankor. Mindez persze úgy, hogy semmi bajom sincs, teljesen jó fizikai állapotban vagyok. Leszámítva persze a bordámat, ami azért nem okoz olyan nagy gondot. Ha nem szaltózok vagy köhögök, akkor tulajdonképpen nem is fáj. Bár éjjel, mikor megfordulok, akkor szokott fájni, de szerencsére forogni csak 2-3 percenként szoktam, így ragyogóan alhatok.
Érdekes egyébként, hogy a fejem csak napközben zakatol, az elalvással nincs problémám. Pedig ha a fejemben lenne egy kis ész, akkor tudhatná, hogy nem kell aggódnia, hiszen a WHO statisztikája szerint a tíz leggyakoribb halálok között nincs is ott ez a fajta rák. Igazából annyira jelentéktelen betegség, hogy a dobogóra egyáltalán nem is fér fel rák nevű nyavalya. Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy szívrohamot kapok, minthogy rákban hunyok el. Ez már csak azért is így lehet, mert utóbbi elvileg ugye most nem is vagyok, hiszen kiszabták belőlem a nem kívánt részt.
Szándékosan nem azt írom, hogy legyőztem a dolgot, hiszen, ahogy azt már korábban is írtam, ilyen győzelem szerintem nincs. Ez egy betegség, amiből meg lehet gyógyulni, ha hagyja magát az ember kezelni. Egy tíz napig tartó influenza után sem fogadják a munkahelyén úgy az embert, hogy "Nézzétek, Ő az, aki legyőzte az influenzát!", pedig abban is elég sokan meghalnak. Sőt, ha valaki túlél egy olyan vérmérgezést, amit úgy szed össze, hogy a telkén belelép egy rozsdás szögbe, akkor sem ujjonganak körülötte az emberek, inkább még évek múlva is baleknak nézik, hogy nem vette észre a kiálló veszedelmet.

Már csak az agyammal kellene elhitetni, hogy ez csak egy rozsdás szög volt. De jó is lesz majd úgy húsz év múlva ezekről a napokról nosztalgiázni. Hiszen az idő mindent megszépít, nem?

4 komment

Címkék: énblog élet vicc alvás rák egészség wc vastagbélrák végbélrák Egészségügy

A bejegyzés trackback címe:

http://altezza.blog.hu/api/trackback/id/tr214823430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Trafficante 2012.10.08. 09:15:11

Kitartás! Ma hétfő van így hódolhatsz ismét a focinak :)

Altezza 2012.10.08. 09:23:32

@Trafficante:
A repedt bordám egyelőre megakadályoz ebben. Reggelente futva szoktunk bemenni az óvodába a lányommal, de ma az sem esett jól.
Sajna egy pár hétig most kimarad a foci.

bobomami 2012.10.09. 17:36:04

Ezzel a "rozsdás szöggel" legalább gyakran jársz kontrollra és nagyobb esélyed van rá, hogy idejében lefüleljenek bármit, mint azoknak, akiknek nem volt ilyen kalandjuk. Fel a fejjel! (Tudom, könnyű ezt mondani, de akkor is.) Vigyázz a kislányod apukájára!