Rövid szó, ami egyesek számára magabiztosságot, másoknak inkább erőszakosságot sugall. Az biztos, hogy sokan nem szeretik, hiszen a gyerekeket is állandóan arra kérjük, mondja inkább azt, hogy szeretném. Én most egy kérdőjellel szelídítettem meg ezt a szót.

Alig, hogy megválaszoltam azt a kérdést, hogy CT vagy PET CT (utóbbi), máris egy újabb feladvánnyal kell megküzdenem: mikor? Azaz, hogy akarom-e még idén, vagy inkább toljam az onkológus által meghatározott január közepi határidő felé a vizsgálat időpontját? A dilemmát az okozza, hogy egy esetleges negatív hír mennyire jönne jókor így Karácsony előtt. Egészen biztos vagyok benne, hogy rossz híreket az év egyetlen napján sem jó kapni, de erre az időszakra ez talán hatványozottabban igaz. Még akkor is, ha ez az ünnep nekem nyilvánvalóan nem a vallási kötődése miatt fontos. Volt olyan időszak, amikor egyáltalán nem érdekelt, olyannyira, hogy még fát se vettem. Egyrészt fedezet se nagyon volt rá, másrészt egyedül éltem, így pedig szükségét sem éreztem annak, hogy a hazacipelés, faragás, díszítés szentháromság után egyedül állhassam körbe a csillogó csodát, és áttehessem a bal kezemből a jobba az aranyszínűre festett diót. Később ez persze teljesen megváltozott, főleg mióta csatlakozott hozzánk a lányunk is. Azóta ez az említett előkészület az egész esemény legjobb része, hiszen szeretünk neki meglepetést okozni. Ez pedig kíván némi kreativitást: a fát máshol rejtjük el, amiért aztán éjszaka szoktam elkocsikázni, ami persze így azt eredményezi, hogy éjféltől kettőig díszítjük azt, lábujjhegyen. Így készül a csoda.
És ez a csoda az, amit veszélyeztetve érzek. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha januárra halasztom a vizsgálatot, akkor meg a bizonytalanságot nem tudom majd levetkőzni. Hiába érzem magamat teljesen jól, nem lehetek benne száz százalékig biztos, hogy semmilyen eltérést nem mutat majd a gép. Milyen jó is lenne, ha biztosan tudnám, hogy jól végződik majd ez a kaland. Igaz, akkor meg nem lenne szükség a vizsgálatra.
Amit persze az eredménytől függetlenül is szívesen kihagynék, mert nem hiányzik az újabb bökdösés, a kontrasztanyag mellékhatása(i), a PET CT sajátosságának mondható rádióaktivitásról nem is beszélve. Ez utóbbi igen jól hangzik, pláne a tájékoztató azon része, amiben leírják, hogy a vénáimba szánt sugárzó anyag nem veszélyes, de azért legyek oly kedves és úgy huszonnégy óráig ne nagyon közelítsek gyerekekhez vagy várandós nőkhöz. A többiekért gondolom meg nem kár. Az idén már úgy is annyi röntgen-, és egyéb sugarat nyeltem, hogy ez már igazán nem oszt, nem szoroz. Elég egy rosszul kivitelezett tűzijáték a közelgő szilveszteren és máris pályára állok, mint hazánk első nukleáris rakétája. De egy sima turistavízummal is végső csapást mérhetek bármely kontinensre.
A sugárzás rákot okoz vagy kezeli azt. Jó, nem?

Túl sok időm azért nincs morfondírozni, mert a TB-s páciensekhez képest nekem ugyan nem kell hónapokig várnom egy időpontra, hiszen a készpénzes ügyfeleket két héten belül fogadják, de az említett ünnep is a nyakunkon van már, és a szerkezet kezelőszemélyzete biztosan szívesebben nézne a a csomagolópapír, mintsem a bőröm alá. Azt eddig is tudtam, hogy milyen eredményt akarok látni a leleten, csak azt nem tudom még eldönteni, hogy magát a vizsgálatot mikor akarom? Őrlődni sem jó azon, hogy vajon milyen eredményt kapok, de jelenleg elég erősen visszatart az eredménnyel való szembesülés. Általában szeretek hamar átesni a nehéz feladatokon, az ilyen jellegűek azonban kicsit mások.

Futás előtt szoktam egy nagy levegőt venni, mielőtt megteszem az első lépést és úgy érzem, most is egy ilyen nagy levegőre volna szükségem, hogy rászánjam magam arra, hogy mielőbb letudhassam a dolgot. Akarnom kellene, de ehhez akaraterő is kell. Majd körülnézek itthon, talán van még belőle valahol egy fiók mélyén.