Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Memento Mori: @Altezza: Hurrá! ;-) (2018.04.22. 19:54) Ránc
  • Altezza: @murray: Sorry, hogy nem valami tréfásabb bejegyzéssel kellett szembesülnöd. :-D Ha ez vigasztal, akkor (kipp-kopp), asszem letudtam a posztban szereplő depressziós, pánikrohamos dolgot. ;-) (2018.04.07. 19:58) Ránc
  • murray: Szia Misi, ma pont egyik (remélem képzelt) betegségem miatti rossz hangulatú napomon ugrottam be a blogodra..:-) erre ilyeneket írsz? :-) Nézd: szerintem teljesen érthető a félelmed az újabb ny... (2018.03.28. 14:55) Ránc
  • Altezza: @Memento Mori: Szia, Sajnos az őrület mellett nem volt időm táblázatokat és azok adatait felhasználva diagramokat készíteni, így egzakt szerotonin adatokkal nem tudok szolgálni. Így csak közvetett... (2018.01.01. 20:56) Ránc
  • Memento Mori: Szia Misi! Kemény időszak lehetett ez a márciustól decemberig tartó 9 hónap... Hátborzongató és mégis homlokra-csapósan egyszerű a megfejtés a testi problémára adott egyik orvosi válasz (bélszakasz ... (2018.01.01. 20:27) Ránc
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

A végletek embere

2013.04.05. 20:19 :: Altezza

A fenti jelző sok esetben igaz rám, legalábbis sokszor mondják azt, hogy nálam vagy fekete vagy fehér valami, szürke nem igazán. Leszámítva ugye a hétköznapjaimat.

Nos, lehet valami a fenti megállapításban, elég ha csak az elmúlt néhány napomat vesszük górcső alá. A mai napon volt esedékes a negyedéves onkológiai kontrollom, ami önmagában nem egy nagy művelet, hiszen leginkább a vérvétel eredményének kiértékeléséből áll, ennek ellenére én remekül fel tudom spannolni magamat már jó előre. No persze nem attól félek, hogy a szóbeli értékelés unalmas lesz, vagy esetleg az orvos felcseréli az alanyt az állítmánnyal, mint inkább attól, hogy mit mutatnak majd a számok. Néha én vagyok a világ legegészségesebb embere máskor a legkisebb jelre is többszörös áttétet vizionálok. Továbbra is nehezen verem ki tehát a fejemből az esetleges visszatérés lehetőségét, így a tavalyi nyavalyám emléke két részemet tartja állandó készenlétben: az agyamat és a záróizmomat. A két vég(let). Az elsőt ugye az újdonsült hobbiautóm hivatott munkával ellátni, amit az autó állapota elvileg képes is lenne megoldani, hiszen ha az MG nem is igényel annyi törődést, mint amennyi egy százfős öregek otthonában elkel, de azért van vele tennivaló. A második működését pedig az étkezésekkel próbálom tehermentesíteni, ami tulajdonképpen maguknak az étkezéseknek a megvonását jelenti, még ha nem is teljesen. Ha jól sejtem, így részben kibelezve okos dolog lenne tankönyvszerűen étkezni, ami tulajdonképpen működik is, igaz a tankönyv "elrettentő példa" című fejezetét sikerült átültetnem a valóságba. Naponta 1X - 2X eszek, akkor sem túl változatos dolgokat, mindezt azért, hogy valamilyen módon szabályozottabb legyen a mellékhelyiségben való ücsörgés időtartama. Persze a napi nyolc alkalmat is lehet szabályozottnak tekinteni. A gond az, hogy az említett módszer sem működik mindig, plusz az elmúlt hetekben gyakorlatilag minden napra jutott olyan program, ami miatt koplalnom kellett, vagy legalábbis kellett volna. Tárgyalás, tanfolyam, meccs, ilyen-olyan privát program, stb. Mikor megjött Londonból az MG, akkor rögtön elkezdtem vágyni egy hét szabira, melyet csak az autóval, illetve annak igazgatásával tölthetek majd, de ezen a héten komolyan elgondolkoztam rajta, hogy arra is kiveszek egy hetet, hogy egyek. Rendesen, azt amit megkívánok, vagy ami elvileg helyes lenne. Vagy együtt a kettő. És mivel itthon lennék, még izgulnom sem kellene, hogy vajon nem jön-e rám egy 1,5 órás ücsörgési kényszer.

happy-sad-faces.jpg

Kép: wordpress.com

Nyilván örülök, hogy egyáltalán alkalmam van éhezni, és nem két díszgyertya között pihenek egy edényben, porrá őrölve, de ugye én is ember vagyok, az meg önző, így talán természetes, hogy az "élet" szó mellett az "élvezet" is ott motoszkál a fejemben. Ezen a héten legalábbis mindenképpen. Valahogy az elmúlt napokban jobban megviselt, hogy állandóan korog a hasam. Aztán mikor végre szerdán ettem egy normál adagot, akkor meg sikerült valami olyat választanom, amitől tegnap reggel munkába menet csak kétszáz méter távolságig jutottam a lakástól, és ez a távolság később alig néhány méterre csökkent, ráadásul a nulla kilométerkő szerepét a WC vette át, magyarán hasmenésem volt. Alig tizenkét órán át tartott. Öröm az ürümben, hogy az ilyen esetek után általában egy, de néha két napig is hanyagolhatom a deszkánülési világrekordra való gyakorlást. Momentán nem kell állás után kajtatnom, ami nem nagy gond, mert egyrészt manapság amúgy is nehéz munkát találni, de nem hinném, hogy a felsorolt tulajdonságaimmal túl sokan alkalmaznának.

Nyilvánvalóan nem kellene panaszkodnom. A hosszútávot ugyan nem tudom, de azért egyelőre úgy tűnik, hogy jól jöttem ki a dologból, legalábbis egészen biztos, hogy sokan cserélnének velem. Tulajdonképpen én is elégedett vagyok, még ha vannak is napok, amikor kicsit nehezebben viselem a megváltozott önmagam. Talán tizenöt év múlva könnyebb lesz. Addigra talán ez az állandó pánikolás is megszűnik. Igaz, addigra biztosan beleőszülök majd, ami persze senkinek sem fog feltűnni, hiszen a koromnak megfelelő lesz a hajszínem.

A hajszínem egyelőre most is megfelel a koromnak és a mai eredmények alapján a vérem színe is rendben van. Eltérés a szokásos paraméterekben van csak, de úgy tűnik nekem egyszerűen ilyen a vérképem. Ez egy olyan biztos tényező, mint az a bizonyos döglött halas kép a kórház folyosóján, ami még mindig ott lóg... A tumormarkerek most is a normál értékeken belül, azoknak is inkább az alján mozognak. Következő vérvétel elvileg három hónap múlva, igaz, akkor kicsit nagyobb vödröt tesznek majd a tű alá, mivel az onkológus szeretné kivizsgáltatni, hogy szeptemberben miért lettem rosszul a kemótól. Valami enzim lehet a ludas. A vizsgálat elméletileg másra nem lesz jó, azaz max tudni fogjuk, hogy ezért vagy azért voltam rosszul, de ez minden. Lassan nem lesz olyan mikroszkóp az országban, amit még ne véreztem volna össze. A tükrözéshez használt "slagokkal" már nem állok ilyen jól, a múlthónapban esedékes tükrözést például még mindig nem tudtam le, de a jövő héten biztosan kérek időpontot. Nehogy még a végén visszavonják a tükörklubtagságomat.

Mára legyen elég ennyi. Még van néhány ücsörgésmentes órám, jó lenne valami értelmes dolgot csinálni. A gond csak az, hogy nehezen döntöm el, hogy mit lehet annak nevezni. Tudják, nálam vagy fekete, vagy fehér valami. Önök egy boldog ember kesergését olvasták.

2 komment

Címkék: énblog élet vicc pánik rák egészség wc vastagbélrák kemoterápia végbélrák belezés kemó Egészségügy FOLFOX

A bejegyzés trackback címe:

http://altezza.blog.hu/api/trackback/id/tr545202980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ear01 2013.04.06. 08:33:12

Enzim a frászkarikát. Már túlzottan tele voltál gyógyítással és tiltakozott ellene a szabadságvágyad.

Altezza 2013.04.07. 16:31:39

@Ear01:
Vagy pont aznapra esett a szívrohamom.