Itt van az ősz, a hulló falevelek, bolyhos pulóverek és a szokásos, negyedéves kontroll időszaka. Minden okom megvan tehát rá, hogy kicsit visszasírjam a nyarat.
Két nyugodt hónap után tegnap reggel ismét részt vettem egy tűpárna hasonmás versenyen, azaz vérvételen voltam. Ez még nem a megszokott kontroll része volt, hanem az október elején esedékes virtuális colonoscopia előkészítése. Mondanom sem kell, hogy úgy várom a vizsgálatot, ahogy anno az iskolakezdést. Igaz, a vizsgálat leírása szerint, ezúttal nem kék, hanem fehér köpenyt kell majd viselnem. Apró szépséghiba, hogy emlékeim szerint anno az iskolában maximum a dolgozatok miatt feszengtem, nem pedig a belém pumpált levegő miatt. Márpedig az esemény szerves részét képezi, hogy az alfelemen keresztül fújnak fel, majd ezután háton és hason fekve is készítenek egy felvételt. A kérdés az, hogy vajon a pumpálás okozta görcsök miatt fetrengek, forgolódok majd vagy azért, mert szépen kérnek? Csábítóan azonban nem csak ez hangzik. A vizsgálat előtti kétnapos koplalás szinte már meg sem kottyan, ellenben maga a hashajtás igazi mókának ígérkezik. Az esemény előestéjén egy szem Fenolftalein tablettával kedveskednek, mely az interneten fellelhető információk szerint korábban gyakran alkalmazott hashajtó volt, de már nem használják erre a célra, mert kiderült, hogy rákkeltő. Azért lássuk be, van abban némi báj, hogy egy rákkontrollhoz rákkeltő anyagot használnak. A CT röntgen sugarakról nem is beszélve. Persze az is lehet, hogy a vizsgálatot végző cég honlapján talált leírást felejtették el frissíteni és azóta már egy olyan szert adnak, amelyről még nincs igazolás, hogy rákkeltő lenne, így biztosítva legalább az illúziót, hogy az biztonságos.
Tegyük félre a fenti izgalmakat és koncentráljunk a vizsgálat napjára. A tájékoztató szerint ekkor jön ugyanis az igazi móka: a humán vízműtelep. A Fenolftalein után ugyanis egy másik anyagot kell a szervezetembe juttatni, méghozzá három liter vízben feloldva, ami már önmagában is szép adag, de ha ehhez azt is hozzá vesszük, hogy mindezt egy óra alatt kell ledönteni, akkor láthatjuk, hogy a fentebb említett extra levegő még jól is jönne, hiszen ekkora ivászat közben nem sok idő jut a levegővételre. Úgy tűnik, addigra már tényleg a hátsómon keresztül fogok levegőért kapkodni. Ennél is jobban aggaszt, hogy a leírásban szereplő gyors lefolyás vajon mit takar? Odáig értem, hogy a harmadik liter utolsó cseppjének kortyolása után 1-1,5 órával már víztiszta lesz a termék, de véleményem szerint ez még mindig nem az az állapot, ami utazásra ösztönözne. Márpedig túl sok idő nem telik el az ivászat és a vizsgálat között, hiszen az első poharat öt órával a vizsgálat előtt kell az OEP egészségére emelni. Nem bánnám, ha az odaút nem párosulna egy intim tornával.
Azt már amúgy is kezdem unni. Mivel a kibelezésem óta még nem találtam béldonort, továbbra is megcsonkított emésztőcsatornával tengetem a mindennapokat. A kivágott résznek pedig az utolsó szakasza az, amely a legjobban tud hiányozni. Ahogy a mondás is tartja: minden jó, ha jó a vége. Az említett hiány ugyanis azt eredményezi, hogy időnként akár napi 10-15 alkalommal is látogatást teszek oda, ahová még a Király is jármű nélkül menne. Ráadásul továbbra sem találtam még ki, hogy mikor, mennyit és mit kellene ennem, hogy ez valamivel tervezhetőbb legyen. Időnként felfedezni vélem a Szent Grált, de ezekről egy-két héten belül kiderül, hogy csak utánzatok. A leggyakoribb menetrend az, hogy 2-4 napig folyamatosan járkálok, majd 1-3 nap szünet. Legutóbb a kakaótúladagolásban véltem felfedezni a dolog szabályozottabbá válását, de kezd olybá tűnni, hogy nem ez lesz a tuti recept. Pedig annyi házi készítésű csokis kekszet ettem mostanában, hogy már az ellenségeim szerint is édes voltam. Már attól tartottam, hogy a magas cukortartalom miatt jövedéki adót vetnek ki rám.
Időnként rettentően el tud keseríteni az állandó wc-re járkálás. Az rendben van, hogy élek, meg van mit olvasni, nézni ücsörgés közben, de néha ezt csak annyira tudom értékelni, mint egy tengerre néző börtöncellát a Hawaii szigeteken. Utálom, hogy minden egyes programomat feltételes módban tudom csak megbeszélni, mert azt sem tudom, hogy egy óra múlva melyik oldalát nézem majd a mellékhelyiség ajtajának, pláne nem, hogy hol leszek mondjuk két nap múlva.
Az agyam persze tudja, hogy összességében örülnöm kell, de a lelkem azért gyakran jelzi, hogy voltak már jobb napjai is. Szépek az ősz színei, de az első hűvös szelek közepette nem sokra megyünk a nyaralás alatt készült képekkel.
Utolsó kommentek