Eljött a nagy nap. Na jó, igazából még van néhány óra addig, de tulajdonképpen fél lábbal már a virtuális tükrözésen érezhetem magam. A másik fél lábam pedig a mellékhelyiség felé mutat.

Előző bejegyzésemben írtam róla, hogy a következő rám váró vizsgálat a virtuális kolonoszkópia, ami tulajdonképpen egy amolyan tükrözés light. Legalábbis a leírás szerint ez egy "kevéssé kellemetlen" módja a vastagbél vizsgálatának. Nos, egyelőre valóban gyengéden bánnak velem, ugyanis még a vizsgálat miatti elkerülhetetlen hashajtás is olyan kíméletes, hogy egyáltalán nem kellett még mennem. Pedig a rám testált bogyót már négy órája bevettem. Előtte persze szigorúan elküldtem a család összes tagját egy gyors ügyintézésre, mondván, hamarosan annyi időre fogok beköltözni kicsiny panellakásunk még kisebb árnyékszékébe, hogy a felszabadító szovjet csapatok ideiglenes 40 éves ittléte egy szemvillanásnak fog csak tűnni. Ehhez képest vígan nézhetem az Arsenal ma esti játékát a TV-ben. Minthogy gyanúsan hosszú ideig nem akart hatni a bogyó, keresgéltem egy kicsit az interneten a szerrel kapcsolatban, ami elvileg egy Fenolftalein tabletta. Azért csak elvileg, mert a vizsgáló intézményben csak egy tablettát kaptam, amelynek csomagolásából semmi sem derül ki. Az is lehet, hogy az említett szovjet csapatok hozták magukkal. A színe és illata alapján legalábbis könnyedén el tudom ezt képzelni róla. De vissza a készítmény leírásához. Annak elolvasása ugyanis egyértelmű magyarázatot adott a vélt késlekedésre: a tabletta bevétel után 6-8 órával kezd el hatni. Ez jelen esetben az éjszaka közepét jelenti majd. További jó hír, hogy a pirula ugyan nem kezdi el azonnal lekötni a páciens idejét, cserébe azonban a hatása napokig is eltarthat, igaz, akkor már enyhébb formában.

A korábbi, hashajtással járó vizsgálatok előtt mindig azzal próbáltam vígasztalni magam, hogy így legalább néhány napig majd nem kell majd járkálnom. Ehhez képest, ha a fenti tabletta tényleg napokig okoz utórengéseket, akkor ezzel a bónusszal nem igazán számolhatok. Egyre nehezebb lesz így rávenni magam a jövőben a különféle vizsgálatokra. Nem mintha eddig nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy alkalmatlan vagyok bármilyen orvosi kezelésre. Talán ezért nem is akartak terhelni a Fenolftalein tájékoztatójával. Biztosan úgy voltak vele, hogy eléggé elrettent majd a vizsgálatról, illetve a kontrasztanyagról szóló hosszas tájékoztató. Nagyot nem tévedtek. Még a múlt héten látogattam el a vizsgálat helyszínére, ahol a fenti bogyó és egy papírtasakba helyezett, 3 liter vízben feloldandó por mellé adták azt a két tájékoztatót, amelyekből elvileg minden rám váró tortúráról informálnak. Igen szórakoztató olvasmány. Kissé ugyan zavar, hogy folyamatosan "beteg"-nek titulálnak benne, miközben ilyen vizsgálatra prevenciós céllal is lehet jelentkezni, de ezt a fajta megszólítást már egészen megszoktam. A lényeg úgysem ez. A tájékoztatóból gyakorlatilag az derül ki, hogy a különféle kisebb-nagyobb mellékhatások mellett a páciens (ugye mennyivel jobban hangzik, hogy páciens, mint az, hogy beteg?), akár el is hunyhat. Persze nem csak ott helyben, mert a felsorolt mellékhatások akár a vizsgálat után egy héttel is jelentkezhetnek. Mindez azonban nyilván nem nagy gond, hiszen, ahogy a leírásban is szerepel, ez még mindig kisebb kockázat, mint az, hogy ha el sem végzik a vizsgálatot és így nem derül fény arra, hogy mi is a baja valakinek. Ha túléli a vizsgálatot, akkor legalább megtudhatja, mi az, amit viszont biztosan nem él túl.

Persze mindez nyilvánvaló túlzás, még ha ad abszurdum egyes esetekben igaz is lehet. Az viszont már nem túlzás, hogy az egyébként nyilatkozatként is funkcionáló tájékoztató végén megemlítik, hogy amennyiben valamely dologban valótlanul nyilatkozik a vizsgált személy, akkor tudomásul veszi, hogy a vizsgálat költsége őt terheli. Tehát nem a felelősség, hanem a költség. Én a helyükbe eleve letétbe helyeztetném a vizsgálatok díját, hátha nem is éli túl a kedves ügyfél a vizsgálatot, köszönhetően annak, hogy valamiről tévesen nyilatkozott.

Most még persze könnyen jár a szám. Holnap délután háromkor vélhetően nem leszek ennyire tréfás hangulatban. És mivel a vizsgálat eredményére napokig kell várni, valószínűleg utána is marad bennem majd némi feszültség. Érzésre azt mondanám, hogy minden rendben van. Ami problémám akad, az mind olyan, ami egyenes következménye a kibelezésemnek, az meg ugye nem tünet, hanem jelenség. De sajnos(?) én nem olyan alkat vagyok, aki képes őszinte nyugalommal menni egy kontrollra. Sokszor leírtam már, hogy engem ez fog egyszer kikészíteni. A vizsgálatokkal járó stressz. Most, hogy úgy két hónapig nem kellett ilyen eseményeken megjelennem, egészen lenyugodtam. Néha már-már azt is hajlamos voltam elhinni, hogy csalánba nem üt a ménkű, azaz akár el is kezdhetném szervezni a 100. szülinapi zsúromat. Nem, mintha bárki el akarna rá majd jönni. De itt a következő kontroll időszaka, így ez az érzés is könnyedén hagyott itt.

Itt van tehát egy újabb nagy nap. A sokadik, amelyre az elmúlt másfél évben sor kerül. Ha szerencsém van, akkor ezt is túlélem majd. Meg a következő 50 év összes ilyen nagy napját is. Addig is: legyen jó napjuk!