Letudtam a szokásos negyedéves vizsgálatokat. Nagyjából ennyi érdekesség történt velem orvosi vonalon az elmúlt cirka három hétben, amely bejegyzés nélkül telt el. Ez tulajdonképpen pont az a nihil, amire tavaly februárban vágyni kezdtem, mikor kiderült, hogy milyen nyavalyát sikerült összeszednem.
Maguk a vizsgálatok persze annyira nem voltak semmilyenek, de hát valamit valamiért. A vérvétel része nyilván csak nekem nyűg, másnak az csak egy szúnyogcsípés. Nem mondom, én is sokat edződtem az eltelt időben, de azért még most sem teljesen őszinte a mosolyom, miközben odanyújtom a karom. Amit most elvileg nem is csináltam jól, legalábbis ezzel indokolta a nővér a tű okozta fájdalmakat, amire egy, a szivárvány minden színét magában foglaló folt volt hivatott emlékeztetni majd egy héten át. Ennyi erővel sörétes puskával is vehették volna a vért, az sem hagyott volna nagyobb nyomokat. Továbbra sem fenyeget az, hogy rákapjak valami intravénás drogra.
Ahogy amiatt sem kell aggódnom, hogy az ücsörgések hiányában mostanában egészen sok szabadidőt kapó hátsó fertályom új hobbi után néz, legalábbis a virtuális kolonoszkópia nem hozta meg hozzá a kedvem. A normál tükrözésnél amúgy elviselhetőbb vizsgálat sajnos hiába röntgen alapú, attól még ugyanúgy igénybe veszik az említett nyílást, igaz, itt "csak" arra használják, hogy levegőt pumpáljanak belém, kontrasztosabbá téve a beleimet a CT számára. A gond csak az, hogy hiába van immáron 18 hónapnyi gyakorlatom abban, hogy mindenféle csövekkel közelítsenek a szebbik felem irányába, valahogy nem tudtam befogadóbb lenni azokkal szemben. A behatolás élménye számomra olyan távol áll az élvezettől, hogy nekem továbbra is rejtély, hogy irányultságtól függetlenül miként lelik ebben örömüket oly sokan. Persze nem kell nekem mindent érteni.
Elég, ha azt értem, amit a leleteken olvashatok. Feltéve, hogy megkapom őket, mert a tükrözés után pl. egy héten át kellett telefonálgatnom mire a vonal másik végén lévő hang végre azt mondta: elkészült. A napló olvasói tudják, hogy könnyedén tudom magam tűzbe hozni mikor izgulásról van szó, úgyhogy el lehet képzeni, hogy a végén már csöppet feszült voltam. Így természetesen nem volt türelmem még azt is kivárni, hogy személyesen vegyem át a leleltet, azaz kénytelen voltam mindenféle dolgokat ígérgetni a telefonos kisasszonynak azért, hogy szóban ismertesse a konklúziót, amit amúgy nem tehetne meg. Miután már házasságot is ígértem, megtudtam, hogy nem találtak semmi problémát, az elkészült pillanatkép mosolygós volt.
Múlt pénteken az onkológián is jártam, ahol a vérképemmel szembesülhettem, mely szintén rám mosolygott, az onkológussal egyetemben. Tőle még egy eredményt várok, mely egy hónapokkal ezelőtti vérvizsgálaté lenne, ám az valahol eltűnt a bürokrácia útvesztőiben. Mára ígértek választ, de ezen sorok írásáig még nem sikerült telefonvégre kapni az illetékest. Emiatt amúgy nem aggódom, mert ez a teszt csupán arról szól, hogy miért nem bírtam a műtét utáni kemót tavaly szeptemberben. Az meg egyelőre mindegy. Nem bánnám, ha később is az lenne...
A szokásos, negyedéves tortúrámat tehát letudtam és mivel az eredmények jók voltak, még éves (PET) CT-re sem küldtek, így januárig elvileg azt csinálok, amit akarok. Mivel itt az ősz, illetve lassan a tél is, minden biztosítva van a jó öreg szürke hétköznapokhoz. Még a végén azt is elhiszem, hogy színesek is lehetnek.
Utolsó kommentek