Bő egy év telt el az utolsó kezelés óta, tortúrának azóta "csak" a negyedéves kontrollok maradtak. Az utolsó ilyen egy hónapja volt, jó eredménnyel, így rák szempontjából tulajdonképpen csupa öröm és boldogság minden.

Más kérdés, hogy a gondolata már kicsit nehezebben akar kimenni a fejemből. Nem mondom, fényévekkel jobb a helyzet a fejemben, mint mondjuk egy évvel ezelőtt volt, de azért messze nem olyan zökkenőmentes odabent minden. A gondolat, hogy valamilyen formában ismét előkerül a nyavalyám, mindig ott van a fejemben. Nem sírok fel éjjelente vagy ilyesmi, csak az igazán önfeled énem ment el világ körüli útra. Biztos szép az élet, csak valahogy az élvezésével adódtak gondjaim. Mondjuk anno nagyjából odáig is tartott az igény, hogy éljek, a terv tehát teljesült, így talán panaszkodnom sem kellene. De ugye evés közben jön meg az étvágy. Híztam is három kilót az elmúlt hetekben. Az evés persze azzal is jár, hogy helyet kell csinálni a következő fogásnak, ami azért továbbra is okoz némi gondot a műtét óta. Többször írtam már róla, hogy mióta kibeleztek, azóta nagyjából annyira kiszámítható a WC-re járkálásom, mint a hétvégi lottószámok. Az biztos, hogy lesz sorsolás, csak azt nem lehet tudni, hogy milyen számok kerülnek elő. A számok nálam pedig a gyakoriságot jelentik. A nulla per nap kész karácsonnyal ér fel, de még a napi két-három alkalmat is kisebb ünnepként élem meg. Vannak azonban olyan napok, amikor az ébren töltött órák mindegyikére jutna alkalom, feltéve, hogy egységesen osztom el az alkalmak számát. Azt azért hozzátenném, hogy átlagosan hat órát alszom egy nap. A matek többi részét Önökre bízom.

Az ember azt gondolná, hogy a bevitt táplálék milyensége vagy mennyisége elég lehet ahhoz, hogy úrrá legyek ezen a problémán, azonban ez nem így van. Valóban van rá némi ráhatása, de rendszeresen szembesülök azzal, hogy ami 4-5 napig működik, az a következő 4-5 napban állandó ücsörgésre ítél. Az elmúlt cirka két hét például egészen elfogadható volt, de kijelenteni, hogy megvan az étrendem Szent Grálja azért még nem merem. Ahhoz talán két hónap nyugalom kellene. És a nyugalom alatt itt most azt értem, hogy megúszom napi ötnél kevesebb alkalommal és azok is viszonylag kiszámíthatóan történnek.

Az élet élvezetének hiánya részben ebből a problémából fakad. A hétköznapi rutinokat is remekül át tudja írni, de "váratlan" dolgot már szinte tervezni sem merek. Napokkal előre tervezni teljesen esélytelen, de pl. de még most sem tudom biztosra mondani, hogy bő egy óra múlva el tudok-e itthonról menni vagy sem? Így azért nehéz családi kirándulást vagy akár csak egy orvosi vizsgálatot előre egyeztetni. Vagy ott leszek, vagy nem. Fontos dolgok előtt igyekszem koplalni, de szinte minden napra jut egy ilyen, legyen az a családdal, saját magammal vagy munkával kapcsolatos ügyintézni való.

A műtét után ennyi idővel és tapasztalattal a hátam mögött azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy a régi életvitelem nem fog visszatérni. Törekedni lehet rá, de pont olyan már biztosan nem lesz. Már csak azt kellene kitalálnom, hogy mit kezdjek az életem második verziójával? Mint mindenki, én is azt gondolom, hogy több lehetőség van bennem, mintsem, amennyit kihozok magamból. Vajon mi lehet az?