Az előző bejegyzésemben írtam róla, hogy a csökkentett béltartalmú emésztőrendszerem össze-vissza működik. Nos, ahogy az már lenni szokott, megint jött a fordulat. Amolyan eget-földet rengető.
Történt ugyanis, hogy csütörtökön kora reggel arra ébredtem, hogy eléggé fáj a hasam. Úgy az egész. Az hamar világossá vált számomra, hogy aznap nem a munkahelyemen fogok gürcölni, de a folytatás azért engem is meglepett. Vészhelyzet esetén az ember igyekszik biztonságos helyre vonulni, ami az én belső tornádóim idején lakásunk legkisebb helyiségét jelenti, ez pedig továbbra sem a spájz vagy mondjuk egy kincseskamra. Utóbbi nyilván örökké üresen állna. A nap első útja tehát a mellékhelyiségbe vezetett, amelyről elég hamar kiderült, hogy ugyan az életemben fontos szerepet játszik az elmúlt bő egy évben, azonban ennek ellenére biztosan nem ott található a panellakások szívcsakrája, legalábbis a helyiség fájdalomcsillapító hatását tekintve. Arra még volt energiám, hogy a feleségemmel is tudassam hogylétemet, ez azonban csak arra volt elegendő, hogy legyen egy szemtanúja annak, ahogy elájulok. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még jól fog jönni a panel WC-k azon méretbeli korlátja, miszerint annyi hely sincs, hogy három lapnyi WC-papírt húzzon ki egyszerre az ember, de kétségtelen, hogy ezúttal értékeltem, hogy túl sok hely nem volt elterülni. Az már más kérdés, hogy annak a kis dőlésnek is érzem a nyomait, így három nap után is. A feleségem szerint egyrészt megütöttem magam, másrészt meggyűlt a baja a gravitáció rám irányuló energiáival. Bennem azért él a gyanú, hogy egyszerűen csak felismerte a lehetőséget és törlesztett egy kicsit a sok mosatlan tányérért és széthagyott ruháért.
Akárhogy is, a lényeg az, hogy egy remek testen kívüli élménnyel indítottam napot. Mielőtt kidőltem, komolyan elfogott a pánik, hogy a bolygó megannyi látványossága közül nekem egy frissen festett mellékhelyiség jut utolsó élményként, de végül nem pergett le előttem életem filmje. Így még várni kell, hogy az megjelenjen DVD-n, rajta a rendezői változattal és a kimaradt jelenetekkel. Utóbbiból amúgy is hosszú a listám. Mostanában egy kertes ház van az élén, nagy garázzsal. El tehát nem múltam, bár gondolom erre már rájött a kedves olvasó, hiszen éppen olvas.
Elmúlás sajnos a rosszullét terén sem jött. Nem untatnám Önöket a részletekkel, így legyen elég annyi, hogy két napig járkáltam, illetve küzdöttem a démonokkal, ami egyben azt is jelentette, hogy nem is aludtam. Tegnapra már javult valamit a helyzet, bár a hasam még mindig olyan volt, mintha azon készült volna az Olimpiára a magyar boksz válogatott.
Nem tudom, hogy ezúttal milyen kétes higiéniájú ételt ettem, esetleg mit nyaltam meg, amit nem kellett volna, de tény, hogy ennyire még nem gyötört meg semmi, mióta tavaly megműtöttek. Nagyjából az biztos, hogy nem mosatlan gyümölcs okozta a dolgot, mert gyümölcsöt mosva se igen eszek. Eddig is próbáltam figyelni rá, hogy kitől mit fogadok el enni, de lassan ott tartok, hogy a NASA lesz az ételbeszállítóm, mert jelen pillanatban talán az űrhajósoknak szánt ételek tekinthetők a legsterilebbnek. Hozzám meg csak könnyebben eljut a futárjuk, mintsem a Nemzetközi Űrállomásra. Megyek, megnézem mi a mai menü...
Utolsó kommentek