Bő két héttel ezelőtt írtam legutóbbi kalandomról, mely olyan érzelemdús volt, hogy fejjel vettem a padlót az ájulástól. Nos, ennyire látványos előadásra nem ragadtattam magam azóta, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarna némi szín kerülni a szürke hétköznapjaimba.

A helyzet az, hogy ma ismét itthon maradtam munka helyett némi hasmenés szerű valamivel, ami sajnos már a második volt a héten, ugyanis a hétfői napon is ez történt velem. Öröm az ürömben (legalábbis a sorok írásának pillanatában), hogy a mai menet enyhébbnek látszik, mint a hétfői volt, ami szintén könnyedebb volt a két héttel korábbi, állandó görcsökkel tarkított dologtól. Az örömöm persze nem teljes, mert ugyan volt már máskor is olyan, hogy egy-két héten belül volt két hasmenésem is, mégis rettentően ideges vagyok, hogy mi van, ha ez valami tünet? Tulajdonképpen mindegyik mostani hasmenésem mögé tudok teóriát tenni: a nyaralás alatti szinte biztos, hogy olyan ételtől volt, amit mostanában nem bírok, az ájulóshoz vagy egy mikrobiológiailag kifogásolható túrós táska, vagy maga a túró járulhatott hozzá, míg az utolsó kettő esetében pedig egy-egy szelet sajt és/vagy a bennem egyre halmozódó idegesség adhatott üzemanyagot. Sajnos az utolsó két esetnél nem tudok biztosat, mert mind a sajt, mind pedig az éjszakai hánykolódás/idegeskedés egyszerre volt jelen. A kettő közül az egyiket biztosan rosszabbul bírom az utóbbi időben. Elméletem tehát van, és még csak azt sem mondhatom, hogy olyan jellegű, mint egy horoszkóp, amiben bárki talál valami rá jellemzőt, köszönhetően a közhelyes megfogalmazásoknak. Ennek ellenére nem tudok teljes nyugalommal hátradőlni és élvezni az életet.

Mi sem jellemzőbb a lelkiállapotom leírására, mint az, hogy az egyébként sosem várt kontrollokat is sürgetném. A következő szeptemberben esedékes, de már kedden hívtam a sebész asszisztensét, hogy már most kerítsünk időpontot virtuális kolonoszkópiára, mert nincs türelmem várni. Nos, az illetékes intézmény október legvégére tud időpontot adni, akár én fizetem a számlát, akár a TB, magyarán tele vannak. Így most magánúton próbálok majd hamarabb a gyönyöröket jelentő vizsgálat útjába kerülni egy másik szolgáltatónál. Annyit tudtam elérni, hogy egy gyors alsó tükrözésre vendégül látnak majd holnap, hogy a műtött részt megnézzék, amely igen közel van a kijárathoz. Mint azt megtudtam, az esetleges kiújulásra két év környékén van esély, Önök pedig már sejthetik, hogy alig két hónappal vagyok túl a két éven a műtéthez képest, ami ez esetben az origó. Ki ne nyugodna meg egy ilyen információtól? Szokás szerint most is elképesztően rettegek, hogy valami nem lesz rendben. Igazából nem attól félek, hogy egyszer meghalok, hanem attól, hogy nem fogok élni. Az élet meg nyilván nem lehet rossz, hiszen benne van a lányom.

A lelki nyomorom sajnos elért arra a fokra, amit már nem igazán tudok menedzselni. Mondanám, hogy alkoholba fojtom a bánatom, de egyrészt ez olyannyira nem volt rám eddig sem jellemző, hogy a bő 39 évem alatt talán kétszer voltam berúgva, akkor sem úgy, hogy ne tudtam volna magamról. Tovább nehezíti az alkoholizmus felé vezető utam, hogy leginkább sört ittam, ha ittam, amiről viszont jó pár hónapja kiderült, hogy a bevitt buborékok menyisége valami rejtélyes úton megtízszereződik bennem, és kizárólag görcsös úton hajlandó távozni belőlem. A pia tehát kilőve. Narkóval eddig még nem próbálkoztam és elkezdeni sem mostanában fogom szerintem, így aztán a bódító szereket nagyjából kizárhatjuk. A pszichológus a legtöbbet emlegetett megoldás, ám eddig nem sok bizalmam volt ebbe az irányba, mert dacára az igen élénk fantáziámnak, nem nagyon tudom elképzelni, hogy milyen nyugtató dolgot tudna nekem mondani, amit ráadásul még el is hiszek. Nagyjából akkor tudok nyugalmi állapotba kerülni rák fronton, mikor valami más le tudja kötni a gondolataimat. A rutin dolgok sajnos nem segítenek: az agyamnak kihívás kell! A gond az, hogy bámulatosan könnyedén tudok beleunni dolgokba, emberekbe, így nehéz hosszan lekötni a fejemet.

A fentieket olvasva talán kiderült, hogy úgy érzem, kifogytam a lehetőségekből, így aztán úgy döntöttem, hogy ha sikerülne összegyűjtenem a szokásos negyedéves negatív leleteimet, akkor csak nekifutok valami pszichológusnak, mondván egy esélyt ők is megérdemelnek. Egyelőre még nem tudom, hogy merre keressek valami talpraesett egyént, akit nem falok fel 10 perc alatt néhány keresztkérdéssel és az elragadó személyiségemmel, de valahol majd csak akad egy. A keresgélést már elkezdtem. Érdekes kalandnak ígérkezik.

Az olvasók között talán akad, aki kíváncsi ezekre a kalandokra, így ha másért nem is, legalább ezért érdemes drukkolni a megfelelő eredményekért, hogy összejöjjön egy jó kis Misi mókus kontra Pszichó mókus bajnokság. Előbb azonban várnak rám a kontrollok. Ha szerencsém van, akkor nem őszülök bele addig az aggodalmaiba.

kép: toonpool.com