Az utolsó negyedéves kontroll tavaly szeptember végén történt, így bőven esedékes volt, hogy ismét a mikroszkópok elé/alá vessem magam. Ennek szellemében vettem részt múlt csütörtökön egy remek vérvételen, az eredmény pedig mára volt időzítve.

Tudatuknál lévő olvasóim kitalálhatták a címből, hogy ez a bizonyos eredmény nem lett meg. Természetesen nem arról van szó, hogy a vérem önálló éltere kelt és fiolástól együtt megszökött a laborból, hogy felcsapjon horror film színésznek, csupán nem jutottam el a mára megbeszélt onkológus randevúra. És mindennek olyan oka van, amelyről szinte biztos, hogy nem számoltam még be ezen oldalakon: náthás lettem! Igen, én! A napló indulásának hajnalán írtam róla, hogy annyiban meglepett a rák, hogy alapvetően náthás se szoktam lenni, nem, hogy más bajom legyen. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy évente kb. egyszer szoktam tüsszenteni és/vagy orrot fújni, ami mindennemű külső ráhatás nélkül magától el szokott múlni. Nem mondom, volt már olyan, hogy egy ilyen nátha akár 3-4 napig is szórakoztatott, de olyankor némi C vitamin segített véget vetni a dolognak. A mostani esetet nagyrészt magamnak köszönhetem. Egyrészt a szokásos teremfocik után, kiizzadva, talán jobban fel kellene öltöznöm, már csak az éppen zajló tél miatt is, másrészt a lányom otthon töltötte a hetet, merthogy náthás lett, némi lázzal, és túlaggódós szülőként úgy gondoljuk, hogy hétévesen még nem hagyjuk itthon egyedül, így rotációs rendszerben vigyáztunk rá. A rotáció pedig tegnap ért el hozzám, ami olyan jól sikerült, hogy délutánra 38 Celsiusra emelkedett a bennem szunnyadó vulkáni láva. Mondanom sem kell, idejét se nagyon tudom, hogy mikor láttam ilyen számot lázmérőn, ami hozzám tartozott. Olyan jól viseltem a dolgot, hogy a felvigyázás sorrendje megfordult és délután a lányom lett az őr én pedig az őrzött. Annyi vitalitás volt bennem, mint Tutanhamon múmiájában. Az éjszakám is remek volt, mert a lázam ugyan lement (önerőből), de képtelen voltam rendesen aludni. Egy átlagos éjszaka során is folyamatosan forgolódom, de ezt most olyan sebességgel tettem, hogy valós igény merült fel egy ágy-traffipaxra. 

Aztán eljött a reggel, én pedig egyrészt tájékoztattam a kollégáimat, hogy ma nélkülem kell helytállniuk (nyilvánvaló, hogy ha nem szólok, akkor fel sem tűnik, hogy nem vagyok ott), másrészt pedig telefonon lemondtam a mai onkológiai látogatásomat. És ezzel el is érkeztünk a második, talán a náthámnál is nagyobb meglepetéshez: ellentétben az eddigi gyakorlattal, most nem kérdeztem meg napokkal előre, hogy mi lett a vérvétel eredménye. Hogy ennek mi az oka, azt magam sem tudom. Valahogy most nem idegeskedtem magam össze és vissza. Érdekel(t), hogy mi lehet a papíron, de mégis kibírtam, hogy ezzel zaklassam az illetékest.

Természetesen a ma reggeli rövid, telefonos beszélgetésünkkor kértem a doktornőt, hogy nézze meg, de éppen nem volt gépnél, azóta meg nem jelentkezett. Valószínűleg én voltam az egyetlen, akit ki tudott húzni a mai kuncsaftok közül és minthogy a C Vitamin vagy mondjuk a Cián továbbra sem gyógyítja a rákot, a többiek lekötötték a napját. Így aztán gondolom, jövő péntekig, mikorra is áttettük a találkánkat, nem is fogom megtudni, hogy milyen lett az aktuális bizonyítványom.

Minthogy a náthám alábbhagyni látszik, jobb lesz vigyázniuk, mert jelen állás szerint jövő péntekig olyan leszek, mint egy elszabadult hajóágyú: kontroll nélkül jövök-megyek.