Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Altezza: @ymel: Köszi, a létszámot tekintve asszem megvagyok. Épp tegnap írtam új eseményekről az oldal facebook lapján. (2021.10.16. 16:02) Szervusztok, pajtikák
  • ymel: Na mi ujsag? Jol vagy a vizsgalatok utan? Kicsit kerestem Kemeny Henrikrol anyagot, es feldobta a blogod. Remelem, elsz es virulsz. (2021.10.14. 17:46) Szervusztok, pajtikák
  • Le a spammerekkel: Az a hajráfradi nálam kiverte a biztosítékot. :D Bocs, fogalmam sincs, miről van szó, mobilos nézetben meg semmi más nem látszik, csak a poszt... (2018.09.30. 16:40) Nekrológ
  • Memento Mori: @Altezza: Hurrá! ;-) (2018.04.22. 19:54) Ránc
  • Altezza: @murray: Sorry, hogy nem valami tréfásabb bejegyzéssel kellett szembesülnöd. :-D Ha ez vigasztal, akkor (kipp-kopp), asszem letudtam a posztban szereplő depressziós, pánikrohamos dolgot. ;-) (2018.04.07. 19:58) Ránc
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

Hasznos tipp

2014.08.03. 14:19 :: Altezza

Ájulás közben ne a homlokunkkal, halántékunkkal csillapítsuk az esést, mert utána fájni fog a fejünk. És még le is horzsoljuk az említett területeket.

Jó ideje nem írtam már, aminek tulajdonképpen annyi az oka, hogy nem nagyon volt miről, legalábbis egészségügyi vonalon. Mással meg nem untatnám Önöket. Az esedékes negyedéves kontrollt sikerül ellógnom, merthogy elutaztunk, most pedig az onkológus ment szabadságra, így ha minden igaz, szeptemberben randizunk majd újra. Akkor azonban bele is húzunk, mert a szokásos vérvételen felül várhatóan lesz egy teljes CT, illetve egy virtuális kolonoszkópia is kellene, ami szintén CT alapú, de a legutóbbi információim alapján, a kettő nem megy együtt. Kinek ne hiányozna egy kis röntgensugárzás. Pláne, ha ingyen adják.

Mostanában tehát nem nagyon volt miről írni, de gondoltam a legutóbbi kalandomat megosztom országgal-világgal, amíg friss az élmény. Tulajdonképpen a kaland most fejeződik be, ha minden jól megy. Történt ugyanis, hogy a tegnapi napot korán kezdtem, dacára annak, hogy szombat volt. Hat óra előtt kicsivel arra ébredtem, hogy valaki két kést is beleszúrt az ágyékom közepébe. Mivel közelemben mindössze a feleségem volt, Ő pedig szemmel láthatóan aludt, nem volt nehéz kideríteni, hogy nem késszúrásról van szó, hanem igen erős görcsről. A megoldást abban láttam, hogy a szent WC felé veszem az irányt, amely feladatot elsőre teljesítettem is. Azonban alig csüccsentem le, máris azon kaptam magam, hogy olyan erősen fáj az ágyékom, oldalam, hasam, hogy menten elájulok. És tényleg.

fainting.jpg                              Kép: http://combatgear.blog.hu

Nem volt nálam óra, így nem tudom, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képi- és hanghatás előadása után meddig feküdtem egyszerre két helyiségben (lábam a WC-ben, a többi meg kint a folyosón), de az biztos, hogy furcsa volt arra ébredni, hogy a padló mosolyog vissza rám. Na, jó, én nem mosolyogtam. Nagy nehezen összeszedtem magam és megpróbáltam visszakerülni az általánosan elfogadott testhelyzetbe, majd némi erőgyűjtés után visszakecmeregtem az ágyba, hogy kedvenc feleségemet tájékoztassam az átélt élményekről. Nyilvánvalóan felvillanyozta a dolog, mert rögtön kipattant a szeme, majd Ő maga is az ágyból. Innentől kezdve pedig kezdetét vette az a görcsökkel társított hasmenés maraton, mely ha minden igaz, ezekben a percekben fejeződik be, merthogy bő egy órája nem kellett mennem. Ez pedig nagy szó, mert az elmúlt cirka 30 órában nem volt ilyen hosszú kimenőm. Hogy pontosan mi hozta össze ezt a másfél napos programot, nem  tudom, de az biztos, hogy a bélszobrászat, kemoterápia, sugárkezelés trió óta megdöbbentően érzékeny lett az emésztőrendszerem.

A fentiek alapján talán elképzelhető, hogy mennyire vagyok most vitális. A fejemen megjelent piros horzsolások okozta örömöt nem is említve. Minthogy a mai nappal letelik a kéthetes szabadság, holnap már vár a munkahely, ahol nyilván másoknak is feltűnik majd az említett részlegesen színes bőr. Majd azt mondom, hogy fellépésem volt és nem volt időm lemosni a sminket.

Ha a kedves Olvasó nem szeretne hasonló helyzetbe kerülni, akkor tanuljon más kárából, ami jelen esetbe az enyém: párnázzák ki az egész lakást!

2 komment

Címkék: énblog élet vicc alvás pánik rák egészség wc műtét vastagbélrák kemoterápia kolonoszkópia végbélrák kemó CT

Szervusztok, pajtikák

2014.05.02. 21:50 :: Altezza

Így köszöntötte közönségét Vitéz László az előadások kezdetén. Sajnos a sebészeten engem még sosem köszöntöttek így, pedig a kontrollokra járva gyakran érzem magam bábszínházban.

Felveszem az előírt pozíciót a bábművész sebész pedig elkezdi az előadást. A színem pont olyan lesz, mint Vitéz László ruhája és pont úgy is érzem magam, mint főhősünk: kézre húzva. Sőt, meggyőződésem, hogy a "nagymamucikám báli legyezője" néven ismert palacsintasütő is felbukkan, azzal a különbséggel, hogy az nem kerül a bábú kezébe, hanem marad a bábművészében. Legalábbis körülbelül így szoktam magam érezni vizsgálat közben. Igen, a rutinos olvasók kitalálták: ismét eljött a negyedéves tükrözés ideje. Már csak néhányat kell aludnom, és újfent egy előjáték nélküli behatoláson találom majd magam. Se egy vacsora, se néhány dicsérő szó a szemem színére. Ez egy ilyen szakma.

Vitez_Laszlo.JPG

A vérvételt két hete, a hozzá tartozó onkológuslátogatást múlt pénteken letudtam, ott szerencsére minden rendben volt. Az onkológus olyannyira elégedett volt a vérem színével, hogy azt találta mondani, hogy a következő negyedéves ciklusban ismét csak vérvételre küld, hasi ultrahangra, mellkasröntgenre nem. Cserébe szeptemberben elküldene egy teljes CT-re. Nehogy izgalom és röntgen sugarak nélkül maradjak. Utóbbit szerette volna megspórolni, ezért ismét felajánlotta, hogy MRI vizsgálattal próbáljuk meg kideríteni magával ragadó személyiségem titkait, de ezúttal is résen voltam és jeleztem, hogy a beleim továbbra is egy irodaszer rendelésből visszamaradt tűzőgépkapocs-heggyel vannak egyesítve, melyek fémből vannak, ennél fogva mágnesezhetők. Értem én, hogy kíváncsiak a belső titkaimra, de azért mégse fordítsunk már ki. Marad tehát a CT és az újabb sugárdózis. És ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis szintén ősszel lesz esedékes egy teljes tükrözés, ami pont a toldozás-foldozás miatt nem megy hagyományosan, csak virtuálisan, amihez sosem fogják kitalálni, hogy milyen berendezésre van szükség: CT-re. A tavalyi körnél próbáltam kideríteni, hogy miként lehetne összekötni egy virtuális tükrözést egy általános CT vizsgálattal, de akkor azt mondták, hogy sehogy. A tudomány persze fejlődhetett azóta. Reménykedni legalábbis reménykedhetek benne. Őszig.

A legutóbbi posztomban arról nyavalyogtam, hogy nem vagyok feldobva. Nos, jelentem, ha feldobva még nem is, de felszálló ágban azért már vagyok. Nem múltak el a rákkal kapcsolatos aggályaim, csupán annyi teendőm volt az elmúlt cirka három hétben, hogy többször szembejöttem saját magammal, magyarán a koponyámon belül elég sok volt a program, így nem jutott idő aggodalmaskodni. Ezt a receptet persze eddig is ismertem, csak nem volt mindig ennyi tennivaló. Éljen a munka ünnepe!

A hangulat tehát emelkedik, már csak tartani kell az irányt. Ebben az ütemben haladva elég néhány hét és előállhatok valami saját színpadi előadással. Talán a köszöntés is az lesz: szervusztok, pajtikák!

2 komment

Címkék: énblog élet vicc rák egészség vastagbélrák kolonoszkópia végbélrák CT Egészségügy Vitéz László

Mindig van egy első

2014.04.11. 23:41 :: Altezza

A naplóm történetében például most volt az első olyan alkalom, hogy ilyen hosszú idő telt el két bejegyzés között. Az oka eléggé prózai: nem nagyon volt miről írnom. Persze nyakamon az új kontroll időszak, így legalább ismét van okom nyavalyogni írni egy keveset.

Az elmúlt cirka két hónapban túl sok érdekes nem történt velem. Egészségügyi vonalon, ami a blog szempontjából ugye releváns, legalábbis biztosan nem. Sehol egy nátha, focisérülés vagy akár egy szálka a köröm alatt, így tehát minden feltétel adott, hogy kizárólag a következő vizsgálat(ok) eredménye miatt aggódjak: már jó előre. Nagyjából amúgy ez az aggódás az, ami kitöltötte az előző bejegyzésem óta eltelt időt, a helyzet ugyanis az, hogy már-már mániákus depressziós módon tud ingadozni a hangulatom a "Hurrá, élek és tök jól vagyok!" valamint a "Jaj, csak nehogy legyen valami gond!" életérzések között. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egyelőre(?) képtelen vagyok túllépni azon a problémán, hogy semmilyen garancia nincs arra, hogy nem lesz folytatása a korábbi kalandnak. Kevés dologra vágynék annyira, mint egy ilyen igazolásra. Mostanában persze néhány jó szó is megteszi, illetve megtenné. Sikerélményre vágyok!

garfnick.jpg

Mióta bekerültem az egészségügy szoros pártfogásába, azóta nem igazán halmoztak el jó-, vagy úgy általában bármilyen tanáccsal az orvosok arra vonatkozóan, hogy mit egyek, mit ne, mit csináljak, mit ne, kit gyűlöljek vagy ki ne. Az egyetlen, ámde visszatérő tanács az onkológusomtól szokott érkezni, mely úgy hangzik, hogy ne szorongjak! Én ugyanis egy mindent magában érlelő illető vagyok. Nos, talán mondanom sem kell, hogy gyakorlatilag semmi más nem teszek, csak szorongok. Ez meg nem annyira jó móka. És nem feltétlen azért, mert tudom, hogy sokan hisznek (én nem) abban, hogy az ilyesmi bevonza a különféle rontásokat az emberre, hanem mert vacak napjaim vannak tőle. Nem igazán tudom, hogy miként tudnék kissé, hovatovább teljesen felszabadult lenni. A fejemben időnként remek film fut arról, hogy milyen életet is kellene élnem, de vászon hiányában és a lustaságom okán ezt nem nagyon tudom kivetíteni a hétköznapokra. Tudják: a szürkékre.

Nem bánnám, ha végre feltűnne a neuronjaim felszabadítására érkező Vörös Hadsereg és a következő negyven évre ott is maradna, elhozván a diktatórikusan megkövetelt jókedvet, felszabadultságot. Egyelőre azonban maradnak a partizánakciók: néhány hete elkészült a veterán MG-m fényezése, így az elmúlt hétvégéket mellette, alatta és felette töltöttem. Olyankor minden rózsaszín. Még ha az autó amúgy fehér is. Aztán ott van egy-két jó, hangosan meg pláne jó dal, esetleg egy véletlen okozta remek beszélgetés egy ismerőssel vagy éppen ismeretlennel. Egy kacaj itthon, egy gól a stadionban. Apró, pillanatokig, szerencsés esetben órákig tartó önfeledtség. Olyan, mint amikor egy házhozszállítós ételben véletlenül találkozunk gyerekkorunk otthoni ízeivel: szerencsés, egyszeri véletlen.

A fejemben egy vígjáték forog, de egyelőre ez drámának látszik. Persze mindig is furcsa volt a humorom: cinizmus, szatíra, paródia vagy éppen irónia. Egy görbe tükör vagyok. Ha valaki végre letörölne, akkor akár ismét csilloghatnék. Sajnos(?) önfényezésben sosem voltam jó. Persze, mindig van egy első alkalom.

1 komment

Címkék: énblog élet vicc humor rák egészség vastagbélrák letargia végbélrák Egészségügy

Átlagos nap

2014.02.05. 15:20 :: Altezza

Újabb átlagos napon vagyok túl: tegnap sem mondták, hogy rákos vagyok. Életem eddig eltelt 14278 napjából ilyet csak egyszer mondtak, annak pedig 9 nap híján már 2 éve. Egy rossz napja pedig mindenkinek lehet.

A tegnapi szerencsére nem ilyen volt. Korán kezdtem a napot, hiszen elvártak egy ismételt mellkas átvilágításra, tisztázandó azt a bizonyos árnyéknak látszó árnyékot, melyről az előző bejegyzésemben írtam. Nos, ahogy az ismert mondás is tartja, ki korán kel, sugarat nyel, s mivel én voltam az első a sorban, nem csak a nap első sugarai tűztek rám először. Így viszont kevesebbet kellett izgulnom az eredmény miatt. A vizsgálatot egyébként ugyanaz a doktornő végezte, aki a hasi ultrahangot is, így egy jövőbeni álláskeresés esetén simán tudom referenciaként használni őt, hiszen alig van valaki rajta kívül, aki jobban ismeri a belső értékeimet. Neki egyébként csak akkor esett le, hogy már találkoztunk, mikor ugyanazon a pánikolós hangon érdeklődtem a belsőm megfelelő megjelenéséről, mint az említett ultrahangon. A felismerés mosolyt csalt az arcára. Mindig is tudtam, hogy szórakoztató ember vagyok. Ha minden jól megy, akkor még lesz időm másokat is szórakoztatni, még ha nem is olyan szinten, hogy megéljek belőle. Bár ki tudja, egyszer lehet, hogy azt is ki kellene próbálnom.

Dryloundry.jpgkép:natgeofound

Egyelőre megpróbálom szintre hozni magam a megszokott, átlagos napokhoz. Az elmúlt egy hét izgulása eléggé megviselt. Hiába derült ki tegnap, hogy csak árnyékra vetődtek, az odáig tartó zuhanás közben azért nem voltam benne biztos, hogy az árnyékról nem derül-e majd ki, hogy baljós. Valahogy most jobban megérintett az, amitől amúgy is mindig félek, azaz a rákvisszatérés. Az ezen való elmélkedés pedig arról is biztosított, hogy nem lennék rá alkalmas. A testem és a lelkem jelenleg maximum egy fodrász okozta változást képes elviselni. Így aztán igyekeztem minden egyes hétköznapi tevékenységemet arra használni, hogy meggyőzzem magam: nincs semmi bajom. Ami amúgy tényleg így is volt, legalábbis érzésre. Igaz, általában sejtszinten nem érzi magát az ember, ellenben nekem olyan szintre sikerült fejlesztenem a folyamatos önvizsgálatot, hogy gyakorlatilag azt is érzem, ahogy nő a szakállam. Bizonyítékokat kerestem tehát és a végsőt talán a hétfő esti foci hozta meg. Próbáltak már úgy sportolni, hogy közben minden mozdulatuk és lélegzetvételük arra szolgált, hogy önmagukat győzködjék? Gyakorlatilag velem ez történt. Rosszabb voltam, mint egy pap vagy egy MLM ügynök, aki a semmit is képes valaminek beállítani. A mezen tévesen Misi szerepelt az Önigazoló helyett. A lényeg persze az volt, hogy sokat futottam, ami nem csak, hogy jól esett, de el se fáradtam. Ahogy tavaly november óta, most is amolyan kirobbanó fajta erőben éreztem magam. Annyira magával ragadott a dolog, hogy még az átvilágításra várva a folyosón is le-fel járkáltam, közben pedig képzeletben labdát vezettem.

Most, hogy az utolsó kétkedőt is sikerült meggyőznöm arról, hogy nincs ki a négy kerekem, lassan be is fejezhetem az írást. Sok írnivalóm amúgy sincs. Tudják: a mai is csak egy átlagos nap...

4 komment

Csorba bögre

2014.01.28. 18:43 :: Altezza

Múlt szerdán voltam az aktuális negyedéves kontrollok első felén, mely állt egy hasi ultrahangból, vérvételből és egy mellkasröntgenből. Az onkológussal péntekre van randi egyeztetve, de természetesen én már ma érdeklődtem az eredmények miatt, hogy végre kissé megnyugodhassak. Nem sikerült.

A bloghoz tartozó facebook oldalon még a vizsgálat napján beszámoltam az ultrahang eredményéről, mivel az volt az egyetlen olyan vizsgálat, amelynek rögtön volt eredménye. Már az sem volt minden megjegyzéstől mentes, mert ott egy vese üregrendszeri tágulatról tettek említést, ami mondjuk akármi is lehet. Ennél fogva még akkor felhívtam az onkológust, aki nem aggódott miatta. Ezt a nyugalmat próbáltam volna tovább erősíteni a mai érdeklődéssel, ami mondjuk úgy, hogy felemásra sikerült. A vérkép rendben van, de a tüdőn látott valami árnyékot, foltot, akármit az azt kiértékelő orvos, így ismét el kell mennem egy röntgenre. Mondanom sem kell, ezúttal nem az újabb sugárnyelés miatt lettem feszült. Az onkológus nagyon győzködött, hogy egészen biztos benne, hogy nincs ott semmi, nem is CT-re küld, szerinte egy ér vagy ilyesmi ad árnyékot (manó?), úgyhogy ne aggódjak. Lehet tippelni, hogy aggódok-e?

bögre.jpgkép: futureexpat.com

Nagyjából a telefonálás pillanatában törtem apró darabokra. Teljesen negatív eredmények mellett is kezdek becsavarodni, de így, hogy ilyen extra köröket futtatnak velem már csak egy lépés választ el attól, hogy vegyek egy repülőjegyet Coloradóba, ahol a közelmúltban legalizálták a marihuánát. Állítólag attól vidámabb lesz az ember. Ilyen jellegű tapasztalatom nincs, mivel hagyományos cigarettát sem szívtam, nem, hogy tuningoltat, de hátha van benne valami. A lényeg, hogy jól jönne valami, ami képes egy kicsit kiragadni ebből a mókuskerékből. Elfáradtam.

És ez a fáradtság az, ami még nehezebbé teszi a napjaimat. Egyszerűen most nem érzem úgy, hogy neki tudnék futni egy újabb ráktúrának. Egyszer kipróbáltam, érdekes volt, de lenne jobb dolgom is. Szeretnék azzal, azokkal foglalkozni. Ehhez első körben tisztázni kellene azt a röntgenfelvételt, szó szerint és átvitt értelemben is. Erre azonban még úgy egy hetet várnom kell, hiszen amint azt említettem, pénteken megyek majd az onkológushoz, így időpontot is csak akkor kapok majd. Addig marad a pánik. Hiába érzem magam amúgy rendben. Nyárhoz képest híztam, járok focizni, nem érzem magam fáradtabbnak vagy ilyesmi. Az elmúlt cirka egy hónapban még WC-re járkálás is egészen emberi méreteket öltött. De ez nem jelent semmi. Az első diagnózis előtt pontosan ilyen makk egészségesnek éreztem magam. Garancia itt nincs semmire.

Nagyjából úgy érzem magam, mint egy már amúgy is csorba bögre, amit ismét lelöktek az asztalról: zuhanok és reménykedem, hogy elkap valaki. Vagy legalább puhára esek.

12 komment

Címkék: élet pánik rák egészség kontroll tüdő vastagbélrák letargia végbélrák Egészségügy mellkasröntgen

Meredten nézek

2014.01.21. 21:35 :: Altezza

Ismét eljött a kontrollok és az őrület kora, holnap megyek az idei első negyedéves ellenőrző vizsgálatra, de fejben már legalább két hete ott vagyok. Szokás szerint rám tört a pánik.

A mostani negyedéves penzum elvileg egy vérvételből, hasi ultrahangból, mellkasröntgenből és egy röpke tükrözésből áll majd. Az utolsó tételt leszámítva holnap le is tudom a vizsgálatokat, így nagyon remélem, hogy a lelki békém is hamar helyreáll majd. Egyelőre azonban a különféle itt-ott feltűnő szúró, nyomó és viszkető tüneteim a Hipochondria - Pánikfava közötti úton járatnak oda-vissza. Két jó hónap után jön egy stresszes harmadik majd kezdem elölről az egészet. Nem tudom elégszer leírni, hogy a kontrollok okozta stressz fog egyszer egy sárgára színezett házba juttatni, alanyi jogon. Lassan két éve, hogy kiderült az új hobbim, ami eleinte kezelésekből majd műtétekből állt, hogy aztán örökös tagságit kapjak az egészségügyi berendezések tesztelői közé, de még mindig nem tudtam eljutni arra a szintre, hogy közömbösen induljak neki egy-egy ilyen turnusnak. Tartok tőle, hogy húsz év múlva sem jutok el a könnyedség ezen fokára.

Mindezt az is alátámasztani látszik, hogy a felszabadultságnak lassan a nyoma sem marad bennem. Nem mondom, hogy korábban valós esélye lett volna annak, hogy rólam nevezzenek el egy kabarészínházat, de manapság már egy ravatalozóhoz is túlzottan komoly névadó lennék. Az elmúlt hetekben gyakorlatilag egy mozdulatlanul ülő szobor lettem. Ülök a munkahelyemen, ülök itthon, ülök az autóban, ülök a WC-n. Ugyanaz a testtartás, de nézőpont kérdése, hogy mit sugall. Akárcsak Rodin Gondolkodója: szemből nézve egy merengő alak, hátulról csak egy ember a WC-n.

thinker_back.jpg
Nem mozdulok, nem beszélek, nem látszom. Vagy legalábbis alig. Olyan lettem, mint a Plútó: távoli törpebolygó. Tudnak a létezésemről, de csak ritkán tűnök fel. Lassan mondjuk vissza kellene térnem önmagamhoz vagy megpróbálni megvalósítani azt, ami/aki esetleg lehetnék, mert addig fogok életem filmjének esetleges negatív forgatókönyve miatt feszengeni, hogy azon kapom majd magam, hogy vége a vetítésnek és zárják a mozit. Pedig amennyire emlékszem, vígjátékra ültem be, amit nagyon szeretek. Ráadásul családi jegyet váltottam, szóval rajtam kívül más is részese a szórakozásnak.

Tudom, nem kellene ennyit nyavalyognom. Élek és tulajdonképpen semmi bajom. Valahogy mégsem merem élvezni a dolgot: félek, hogy pofára esek. Pláne ilyenkor, mikor "vizsgaidőszak" van. Mégis, csak ülök és meredten nézek. Abból nem lehet baj.

4 komment

Címkék: énblog vicc pánik rák egészség vastagbélrák letargia végbélrák Egészségügy

Lapozzunk

2014.01.05. 02:26 :: Altezza

Ismét lapoztunk egyet a naptárban, ami nem csak új hónapot, de új évet is jelent. Ilyenkor sokan érzik, gondolják azt, hogy valami új dolog kezdődik vagy, hogy minden más lesz. Rám ez nem feltétlenül igaz.

A január fontos hónap a számomra, nem véletlen, hogy a fejlécképen pont ott áll a naptár, de ez a hónap más miatt is fontos lesz. Talán elég ha azt mondom, hogy a január ismét elhozza a negyedéves kontrollokkal járó élményeket, izgalmakat. Lesz vérvétel, egy apróbb tükrözés, mellkasröntgen és egy hasi ultrahang is. Ha egész nap kifordítva járnék, akkor sem látnának belőlem sokkal többet. Ellenben nem kifordítva sem leszek sokkal kevésbé zavarban, azaz dacára annak, hogy egyébként megvagyok, nyilván izgulni fogok az eredmények miatt. Szóval: csak a szokásos. Részben egyébként ez a szokásosság az, ami miatt mostanában ritkán írok, azaz mennek a szokásos hétköznapok, orvosi szempontból szerencsére nem nagyon van történés, így írnivaló is kevesebb van. Mással meg egyrészt nem untatnék senkit, illetve ez a napló már amolyan orvosi dolog, nem szeretném más témákkal keverni azt. Tudom, hogy sok olyan ember olvassa ezen sorokat, aki közvetlenül vagy közvetve érintett, így nyilván inkább a releváns információkat szeretné látni, nem pedig azt, hogy mit gondolok például az elmúlt idény hazai almahozamáról. Így aztán marad a ritkábban írás. És ha nem veszik zokon, akkor ezt olyan nagyon nem is bánom. Érdekes tapasztalatokat szereztem, meg minden, de inkább új kalandok után néznék és nem feltétlenül az egészségügy vonalán.

kalandra-fel.png                                                       fotó: NatGeo

Az esedékes vizsgálatokról persze igyekszem majd továbbra is beszámolni. A jövő héten várhatóan elkezdem begyűjteni a különféle időpontokat, de szinte biztos vagyok benne, hogy lesz közte olyan is, ami átcsúszik majd februárra.

Ó, jut eszembe! Azért vizsgálatok nélkül is van min izgulnom mostanában. Az új felfedezésem, hogy szerintem elkezdtek megszaporodni az anyajegyek a törzsemen, az meg ugye egyenes út a bőrrákhoz. Mivel az édesanyám több, mint tíz éve elhunyt, biztosan állíthatom, hogy nem tőle kaptam őket, így természetesen remekül tudok arra a kényszerképzetemre fókuszálni, miszerint biztosan a sok ilyen-olyan sugárzás okozta. És itt most nem a különféle összeesküvés-elméletekben szereplő sugárzásokra gondolok, hanem arra, amit a vizsgálatok és a kezelések során kaptam. Ott volt a sugárkezelés a műtét előtt, ami ugye már önmagában felére egy "Nukleáris fűtőanyag végszükség esetére!" címkével, de ehhez még hozzájön a megannyi CT (közte PET is, újabb rádióaktív falatokkal), és az ilyen-olyan röntgenek. Lassan olyan beltartalmam lesz, mint a Curie házaspárnak, persze nem a tudásra gondolván. Teljesen logikus következtetés tehát, hogy Kaposi-szarkóma imitátorként fogok dolgozni a jövőben, de legalábbis melanoma statiszta leszek. A fent említett kontrollok mellé így kénytelen leszek egy bőrgyógyászati vizsgálatra is benézni.

A gond ezzel csak az, hogy az egy újabb időpontra történő érkezést jelent, ami a bélcsonkításom óta nem a kedvenc találkozási módom. Igyekszem nagyon ügyelni arra, hogy mikor és mit eszek, de ez sem nyújt biztonságot, csak valamivel jobbá teszi a hétköznapokat. Tudják: a szürkéket. Egy adott programon való részvételem általában egy-két órával az esemény előtt szokott eldőlni, ilyen rövid előjegyzés pedig még az Utópia-szigeteken lévő magánklinikán sincs, nem hogy a mi kis hazai valóságunkban. Az ismerőseim meg már rég letettek arról, hogy bármiféle programot tervezzenek velem. De lassan azért megbékélek ezzel is. Már csak azzal kellene megbékélnem, hogy a naptár lapozása azzal is jár, hogy vége a szabadságnak és megint jöhet a munka. Ismét meg kellene próbálnom éjfél előtt ágyba kerülni, mert az elmúlt két hétben ez még hajnali háromkor, néha négykor sem sikerült. A bioritmusom egyre jobban az éjszakai élet felé húz. Napközben sincs gondom, de az agyam inkább éjszaka szeret dolgozni. A nap többi részében inkább elmegy valahova. De erre gondolom, már többen rájöttek.

Bármely napszakban is olvassák ezen sorokat, inkább menjek el Önök is el valahova. Ha nincs ötletük, akkor keressenek egy tiszta lapot. Tervezni azon a legjobb.

2 komment

Címkék: énblog élet vicc alvás egészség wc vastagbélrák végbélrák Egészségügy

Az önzetlen gén

2013.12.04. 22:23 :: Altezza

Adni jó. Így tartja a mondás. Néha pedig, ha akarjuk, ha nem: adunk. Például egy gént. Egy olyat, amilyet nem szeretnénk, de erre gyakorlatilag semmiféle ráhatásunk nincs. Vagy mindet adjuk vagy egyet sem. Azt hiszem, ezt hívják fogamzásgátlásnak.

Ez viszont nem nagyon működik visszamenőleg, legalábbis én még nem hallottam olyan esemény utáni tablettáról, amely az aktus után hét évvel is hatna. A cél persze nem is ez, hiszen épeszű ember nem bánja, ha gyereke van, én pedig -- dacára annak, amiket itt olvashatnak --, épeszűnek számítok. A lányom tehát adott, most már csak azt kellene tudnom, hogy ha már anyagi javakat nem tudok majd ráhagyni mondjuk úgy 40 év múlva, akkor legalább ne rontsak tovább a helyzetén azzal, hogy hibás géneket örökölt tőlem. Mivel az én anyámra is az a rontás jött rá anno mint amiről ez a napló szól, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy ez esetleg örökletes. Ezt próbálom most kinyomozni.

DNA_copy.jpeg"Ne utánozz!"

Tavaly, még a műtét előtt látogattam el egy olyan intézetbe, ahol többek közt a rák örökletességével is foglalkoznak. Az én esetemben az úgynevezett Lynch szindrómát gyanítjuk. Akkor, ott egy kiadós beszélgetésig jutottunk. Időközben más úton-módon is próbáltunk utánajárni az esetleges érintettségnek, így sikerült a legelső szövettani mintát megvizsgáltatni, de teljes bizonyítottságot még nem nyert a dolog. Így most tovább folytatjuk a keresgélést, melynek eredményeképpen a múlt héten ismét adhattam némi (4 cső) vért, hogy megvizsgálják a DNS-em érintett szakaszát. A tudomány öles léptekkel halad, de ez persze nem mindig érződik a mindennapokban, így a vizsgálat eredménye alig néhány hónap múlva (ez a pontos dátum, amit kaptam) meg is lesz. Persze a dolog nem nekem sürgős, az eredmény rám nézve nem sok hasznos infót ad. A lényeg a lányom.

Az már kijelenthető, hogy úgy huszonéves korától elkezdhet kontrollokra járni, tekintettel arra, hogy édesanyámnál 46, nálam pedig 37 évesen diagnosztizálták oly sok ember kedvenc vízi élőlényét. Ez az adat is jól mutatja azt, hogy ez a nyavalya bizony tíz éveket ugrik lefelé, melyet egyébként a fenti sorokban említett intézetben is megerősítettek. Így aztán nem árt résen lenni. Nyilvánvaló, hogy egy esetleges negatív genetikai lelet sem ad majd felmentést a lányom leendő tortúrái alól, de egy kicsit talán nyugodtabban mehet majd a vizsgálatokra.

Néhányukban talán felmerülhet a kérdés, hogy miért nem eleve tőle vesznek vért a vizsgálathoz? Nos, azért, mert csak. Ez persze nem igaz. Előbb rólam kell bebizonyítani. Egyszerűen ez az út. Méghozzá olyan út, ami sehol sincs kitáblázva. Ez a vizsgálat, illetve maga az alapprobléma is szinte hét lakat alatt van. Reklámot legalábbis biztosan nem kap. Egy onkológiai intézetben sok dologgal találkozhat az arra járó. Vannak a "Ne kopogjon!" táblák, vannak döglött halak, néhol egy-egy kihelyezett kápolna is akad, illetve megannyi számlaszám, ahova 1%-ot biztosan utalhatunk, de többért sem sértődnek meg. Releváns tájékoztatásból már kevesebb akad. Pedig higgyék el, rengeteg olyan emberrel találkoztam a tavalyi Egészségügyi Road Show-m alatt, akiknek az is gond volt, hogy miként jussanak be egy olyan ajtón, amelyen nincs kilincs, csak egy kulcs lóg a zárban. A páciens kint, az orvos bent, előbbi tudja, hogy Ő jön, de ott az ajtó. Kilincs meg sehol. Pedig náluk otthon azzal nyílik. És ez csak egy ajtó. Nem viccelek, tényleg megesett ilyen. És itt csupán egy ajtónyi akadályt kellett leküzdeni. Hol volt még az, hogy mi vár rá, milyen kezeléseket kap majd, azokról mit kell tudni, mit szedjen, mit ne? Ha valamilyen tanulsággal szolgált nekem az elmúlt közel két év, akkor az az, hogy az életnek ez a területe is a természetes szelekció alapján működik. És itt most nem a hibás génekre gondolok. Csupán arra, hogy aki nem elég talpraesett, az sok jóra ne számítson.

És a helyzet az, hogy ez nem feltétlen a személyzet hibája. Ott is emberek dolgoznak, vannak köztük jók és kevésbé jók. Munka egyformán jut nekik: sok. De a rendszer, az biztosan nem az igazi. Az még odáig sem jutott el, hogy egy egyszerű étlapot adjon mondjuk olyanoknak, mint én. Pedig akkor lehet, hogy sokkal kevesebb gondot okozna az itt már oly sokszor leírt ücsörgési kényszerem. Egy étlap nem a világ, mégsem jön össze. Ehhez képest egy génről írni tájékoztatást már maga a Mars expedíció. Nem is történik meg naponta. Marad tehát az önállóság, a talpraesettség. Ezt itthon sajnos nem oktatják, és ahogy az oktatási terveket elnézem, mostanában nem is nagyon fogják tanítani. Míg más országokban táblagépeket osztogatnak az iskolákban, addig itthon ismét a kőtábla került bevezetésre, rajtuk ókori mítoszokkal.

A génjeink másolják magukat, ha akarjuk, ha nem. Néha a másolás közben becsúszik egy-egy hiba, amiből időnként előny lesz, máskor pedig hátrány. Ha végre valaki adna itthon egy jól működő egészségügyi modellt, akkor már azt is csak másolni kellene. És ki tudja, talán ott is lenne egy-két olyan másolási hiba, ami csak tovább javítaná a helyzetet. Most jó modell nem nagyon akad, így szinte csak a  jótékony hibákban bízhat egy páciens. Meg egy-két önzetlen génnel rendelkező emberben. Így ha biztosra akarnak menni, akkor legyenek talpraesettek!

10 komment

Címkék: énblog élet vicc vallás rák egészség kontroll gén vastagbélrák végbélrák Egészségügy

K.O.

2013.11.17. 13:28 :: Altezza

Az előző bejegyzésemben írtam róla, hogy a csökkentett béltartalmú emésztőrendszerem össze-vissza működik. Nos, ahogy az már lenni szokott, megint jött a fordulat. Amolyan eget-földet rengető.

Történt ugyanis, hogy csütörtökön kora reggel arra ébredtem, hogy eléggé fáj a hasam. Úgy az egész. Az hamar világossá vált számomra, hogy aznap nem a munkahelyemen fogok gürcölni, de a folytatás azért engem is meglepett. Vészhelyzet esetén az ember igyekszik biztonságos helyre vonulni, ami az én belső tornádóim idején lakásunk legkisebb helyiségét jelenti, ez pedig továbbra sem a spájz vagy mondjuk egy kincseskamra. Utóbbi nyilván örökké üresen állna. A nap első útja tehát a mellékhelyiségbe vezetett, amelyről elég hamar kiderült, hogy ugyan az életemben fontos szerepet játszik az elmúlt bő egy évben, azonban ennek ellenére biztosan nem ott található a panellakások szívcsakrája, legalábbis a helyiség fájdalomcsillapító hatását tekintve. Arra még volt energiám, hogy a feleségemmel is tudassam hogylétemet, ez azonban csak arra volt elegendő, hogy legyen egy szemtanúja annak, ahogy elájulok. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még jól fog jönni a panel WC-k azon méretbeli korlátja, miszerint annyi hely sincs, hogy három lapnyi WC-papírt húzzon ki egyszerre az ember, de kétségtelen, hogy ezúttal értékeltem, hogy túl sok hely nem volt elterülni. Az már más kérdés, hogy annak a kis dőlésnek is érzem a nyomait, így három nap után is. A feleségem szerint egyrészt megütöttem magam, másrészt meggyűlt a baja a gravitáció rám irányuló energiáival. Bennem azért él a gyanú, hogy egyszerűen csak felismerte a lehetőséget és törlesztett egy kicsit a sok mosatlan tányérért és széthagyott ruháért.

Coyote_gravity.jpg

Akárhogy is, a lényeg az, hogy egy remek testen kívüli élménnyel indítottam napot. Mielőtt kidőltem, komolyan elfogott a pánik, hogy a bolygó megannyi látványossága közül nekem egy frissen festett mellékhelyiség jut utolsó élményként, de végül nem pergett le előttem életem filmje. Így még várni kell, hogy az megjelenjen DVD-n, rajta a rendezői változattal és a kimaradt jelenetekkel. Utóbbiból amúgy is hosszú a listám. Mostanában egy kertes ház van az élén, nagy garázzsal. El tehát nem múltam, bár gondolom erre már rájött a kedves olvasó, hiszen éppen olvas.

Elmúlás sajnos a rosszullét terén sem jött. Nem untatnám Önöket a részletekkel, így legyen elég annyi, hogy két napig járkáltam, illetve küzdöttem a démonokkal, ami egyben azt is jelentette, hogy nem is aludtam. Tegnapra már javult valamit a helyzet, bár a hasam még mindig olyan volt, mintha azon készült volna az Olimpiára a magyar boksz válogatott.

Nem tudom, hogy ezúttal milyen kétes higiéniájú ételt ettem, esetleg mit nyaltam meg, amit nem kellett volna, de tény, hogy ennyire még nem gyötört meg semmi, mióta tavaly megműtöttek. Nagyjából az biztos, hogy nem mosatlan gyümölcs okozta a dolgot, mert gyümölcsöt mosva se igen eszek. Eddig is próbáltam figyelni rá, hogy kitől mit fogadok el enni, de lassan ott tartok, hogy a NASA lesz az ételbeszállítóm, mert jelen pillanatban talán az űrhajósoknak szánt ételek tekinthetők a legsterilebbnek. Hozzám meg csak könnyebben eljut a futárjuk, mintsem a Nemzetközi Űrállomásra. Megyek, megnézem mi a mai menü...

9 komment

Címkék: énblog élet vicc pánik rák egészség wc műtét vastagbélrák végbélrák belezés

Élet 2.0

2013.11.10. 14:28 :: Altezza

Bő egy év telt el az utolsó kezelés óta, tortúrának azóta "csak" a negyedéves kontrollok maradtak. Az utolsó ilyen egy hónapja volt, jó eredménnyel, így rák szempontjából tulajdonképpen csupa öröm és boldogság minden.

Más kérdés, hogy a gondolata már kicsit nehezebben akar kimenni a fejemből. Nem mondom, fényévekkel jobb a helyzet a fejemben, mint mondjuk egy évvel ezelőtt volt, de azért messze nem olyan zökkenőmentes odabent minden. A gondolat, hogy valamilyen formában ismét előkerül a nyavalyám, mindig ott van a fejemben. Nem sírok fel éjjelente vagy ilyesmi, csak az igazán önfeled énem ment el világ körüli útra. Biztos szép az élet, csak valahogy az élvezésével adódtak gondjaim. Mondjuk anno nagyjából odáig is tartott az igény, hogy éljek, a terv tehát teljesült, így talán panaszkodnom sem kellene. De ugye evés közben jön meg az étvágy. Híztam is három kilót az elmúlt hetekben. Az evés persze azzal is jár, hogy helyet kell csinálni a következő fogásnak, ami azért továbbra is okoz némi gondot a műtét óta. Többször írtam már róla, hogy mióta kibeleztek, azóta nagyjából annyira kiszámítható a WC-re járkálásom, mint a hétvégi lottószámok. Az biztos, hogy lesz sorsolás, csak azt nem lehet tudni, hogy milyen számok kerülnek elő. A számok nálam pedig a gyakoriságot jelentik. A nulla per nap kész karácsonnyal ér fel, de még a napi két-három alkalmat is kisebb ünnepként élem meg. Vannak azonban olyan napok, amikor az ébren töltött órák mindegyikére jutna alkalom, feltéve, hogy egységesen osztom el az alkalmak számát. Azt azért hozzátenném, hogy átlagosan hat órát alszom egy nap. A matek többi részét Önökre bízom.

Az ember azt gondolná, hogy a bevitt táplálék milyensége vagy mennyisége elég lehet ahhoz, hogy úrrá legyek ezen a problémán, azonban ez nem így van. Valóban van rá némi ráhatása, de rendszeresen szembesülök azzal, hogy ami 4-5 napig működik, az a következő 4-5 napban állandó ücsörgésre ítél. Az elmúlt cirka két hét például egészen elfogadható volt, de kijelenteni, hogy megvan az étrendem Szent Grálja azért még nem merem. Ahhoz talán két hónap nyugalom kellene. És a nyugalom alatt itt most azt értem, hogy megúszom napi ötnél kevesebb alkalommal és azok is viszonylag kiszámíthatóan történnek.

spider_draw.jpg

Az élet élvezetének hiánya részben ebből a problémából fakad. A hétköznapi rutinokat is remekül át tudja írni, de "váratlan" dolgot már szinte tervezni sem merek. Napokkal előre tervezni teljesen esélytelen, de pl. de még most sem tudom biztosra mondani, hogy bő egy óra múlva el tudok-e itthonról menni vagy sem? Így azért nehéz családi kirándulást vagy akár csak egy orvosi vizsgálatot előre egyeztetni. Vagy ott leszek, vagy nem. Fontos dolgok előtt igyekszem koplalni, de szinte minden napra jut egy ilyen, legyen az a családdal, saját magammal vagy munkával kapcsolatos ügyintézni való.

A műtét után ennyi idővel és tapasztalattal a hátam mögött azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy a régi életvitelem nem fog visszatérni. Törekedni lehet rá, de pont olyan már biztosan nem lesz. Már csak azt kellene kitalálnom, hogy mit kezdjek az életem második verziójával? Mint mindenki, én is azt gondolom, hogy több lehetőség van bennem, mintsem, amennyit kihozok magamból. Vajon mi lehet az?

2 komment

Címkék: énblog élet vicc rák egészség wc recept kontroll műtét vastagbélrák örök élet végbélrák belezés

Pillanatkép

2013.10.22. 14:48 :: Altezza

Letudtam a szokásos negyedéves vizsgálatokat. Nagyjából ennyi érdekesség történt velem orvosi vonalon az elmúlt cirka három hétben, amely bejegyzés nélkül telt el. Ez tulajdonképpen pont az a nihil, amire tavaly februárban vágyni kezdtem, mikor kiderült, hogy milyen nyavalyát sikerült összeszednem.

Maguk a vizsgálatok persze annyira nem voltak semmilyenek, de hát valamit valamiért. A vérvétel része nyilván csak nekem nyűg, másnak az csak egy szúnyogcsípés. Nem mondom, én is sokat edződtem az eltelt időben, de azért még most sem teljesen őszinte a mosolyom, miközben odanyújtom a karom. Amit most elvileg nem is csináltam jól, legalábbis ezzel indokolta a nővér a tű okozta fájdalmakat, amire egy, a szivárvány minden színét magában foglaló folt volt hivatott emlékeztetni majd egy héten át. Ennyi erővel sörétes puskával is vehették volna a vért, az sem hagyott volna nagyobb nyomokat. Továbbra sem fenyeget az, hogy rákapjak valami intravénás drogra.
Ahogy amiatt sem kell aggódnom, hogy az ücsörgések hiányában mostanában egészen sok szabadidőt kapó hátsó fertályom új hobbi után néz, legalábbis a virtuális kolonoszkópia nem hozta meg hozzá a kedvem. A normál tükrözésnél amúgy elviselhetőbb vizsgálat sajnos hiába röntgen alapú, attól még ugyanúgy igénybe veszik az említett nyílást, igaz, itt "csak" arra használják, hogy levegőt pumpáljanak belém, kontrasztosabbá téve a beleimet a CT számára. A gond csak az, hogy hiába van immáron 18 hónapnyi gyakorlatom abban, hogy mindenféle csövekkel közelítsenek a szebbik felem irányába, valahogy nem tudtam befogadóbb lenni azokkal szemben. A behatolás élménye számomra olyan távol áll az élvezettől, hogy nekem továbbra is rejtély, hogy irányultságtól függetlenül miként lelik ebben örömüket oly sokan. Persze nem kell nekem mindent érteni.

Elég, ha azt értem, amit a leleteken olvashatok. Feltéve, hogy megkapom őket, mert a tükrözés után pl. egy héten át kellett telefonálgatnom mire a vonal másik végén lévő hang végre azt mondta: elkészült. A napló olvasói tudják, hogy könnyedén tudom magam tűzbe hozni mikor izgulásról van szó, úgyhogy el lehet képzeni, hogy a végén már csöppet feszült voltam. Így természetesen nem volt türelmem még azt is kivárni, hogy személyesen vegyem át a leleltet, azaz kénytelen voltam mindenféle dolgokat ígérgetni a telefonos kisasszonynak azért, hogy szóban ismertesse a konklúziót, amit amúgy nem tehetne meg. Miután már házasságot is ígértem, megtudtam, hogy nem találtak semmi problémát, az elkészült pillanatkép mosolygós volt.

IMAG1295_1.jpg
Múlt pénteken az onkológián is jártam, ahol a vérképemmel szembesülhettem, mely szintén rám mosolygott, az onkológussal egyetemben. Tőle még egy eredményt várok, mely egy hónapokkal ezelőtti vérvizsgálaté lenne, ám az valahol eltűnt a bürokrácia útvesztőiben. Mára ígértek választ, de ezen sorok írásáig még nem sikerült telefonvégre kapni az illetékest. Emiatt amúgy nem aggódom, mert ez a teszt csupán arról szól, hogy miért nem bírtam a műtét utáni kemót tavaly szeptemberben. Az meg egyelőre mindegy. Nem bánnám, ha később is az lenne...

A szokásos, negyedéves tortúrámat tehát letudtam és mivel az eredmények jók voltak, még éves (PET) CT-re sem küldtek, így januárig elvileg azt csinálok, amit akarok. Mivel itt az ősz, illetve lassan a tél is, minden biztosítva van a jó öreg szürke hétköznapokhoz. Még a végén azt is elhiszem, hogy színesek is lehetnek.

3 komment

Címkék: énblog élet vicc egészség boldogság vastagbélrák kemoterápia kolonoszkópia végbélrák kemó CT Egészségügy FOLFOX

Még egy nap

2013.10.01. 22:47 :: Altezza

Eljött a nagy nap. Na jó, igazából még van néhány óra addig, de tulajdonképpen fél lábbal már a virtuális tükrözésen érezhetem magam. A másik fél lábam pedig a mellékhelyiség felé mutat.

Előző bejegyzésemben írtam róla, hogy a következő rám váró vizsgálat a virtuális kolonoszkópia, ami tulajdonképpen egy amolyan tükrözés light. Legalábbis a leírás szerint ez egy "kevéssé kellemetlen" módja a vastagbél vizsgálatának. Nos, egyelőre valóban gyengéden bánnak velem, ugyanis még a vizsgálat miatti elkerülhetetlen hashajtás is olyan kíméletes, hogy egyáltalán nem kellett még mennem. Pedig a rám testált bogyót már négy órája bevettem. Előtte persze szigorúan elküldtem a család összes tagját egy gyors ügyintézésre, mondván, hamarosan annyi időre fogok beköltözni kicsiny panellakásunk még kisebb árnyékszékébe, hogy a felszabadító szovjet csapatok ideiglenes 40 éves ittléte egy szemvillanásnak fog csak tűnni. Ehhez képest vígan nézhetem az Arsenal ma esti játékát a TV-ben. Minthogy gyanúsan hosszú ideig nem akart hatni a bogyó, keresgéltem egy kicsit az interneten a szerrel kapcsolatban, ami elvileg egy Fenolftalein tabletta. Azért csak elvileg, mert a vizsgáló intézményben csak egy tablettát kaptam, amelynek csomagolásából semmi sem derül ki. Az is lehet, hogy az említett szovjet csapatok hozták magukkal. A színe és illata alapján legalábbis könnyedén el tudom ezt képzelni róla. De vissza a készítmény leírásához. Annak elolvasása ugyanis egyértelmű magyarázatot adott a vélt késlekedésre: a tabletta bevétel után 6-8 órával kezd el hatni. Ez jelen esetben az éjszaka közepét jelenti majd. További jó hír, hogy a pirula ugyan nem kezdi el azonnal lekötni a páciens idejét, cserébe azonban a hatása napokig is eltarthat, igaz, akkor már enyhébb formában.

nagy_nap.jpg

A korábbi, hashajtással járó vizsgálatok előtt mindig azzal próbáltam vígasztalni magam, hogy így legalább néhány napig majd nem kell majd járkálnom. Ehhez képest, ha a fenti tabletta tényleg napokig okoz utórengéseket, akkor ezzel a bónusszal nem igazán számolhatok. Egyre nehezebb lesz így rávenni magam a jövőben a különféle vizsgálatokra. Nem mintha eddig nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy alkalmatlan vagyok bármilyen orvosi kezelésre. Talán ezért nem is akartak terhelni a Fenolftalein tájékoztatójával. Biztosan úgy voltak vele, hogy eléggé elrettent majd a vizsgálatról, illetve a kontrasztanyagról szóló hosszas tájékoztató. Nagyot nem tévedtek. Még a múlt héten látogattam el a vizsgálat helyszínére, ahol a fenti bogyó és egy papírtasakba helyezett, 3 liter vízben feloldandó por mellé adták azt a két tájékoztatót, amelyekből elvileg minden rám váró tortúráról informálnak. Igen szórakoztató olvasmány. Kissé ugyan zavar, hogy folyamatosan "beteg"-nek titulálnak benne, miközben ilyen vizsgálatra prevenciós céllal is lehet jelentkezni, de ezt a fajta megszólítást már egészen megszoktam. A lényeg úgysem ez. A tájékoztatóból gyakorlatilag az derül ki, hogy a különféle kisebb-nagyobb mellékhatások mellett a páciens (ugye mennyivel jobban hangzik, hogy páciens, mint az, hogy beteg?), akár el is hunyhat. Persze nem csak ott helyben, mert a felsorolt mellékhatások akár a vizsgálat után egy héttel is jelentkezhetnek. Mindez azonban nyilván nem nagy gond, hiszen, ahogy a leírásban is szerepel, ez még mindig kisebb kockázat, mint az, hogy ha el sem végzik a vizsgálatot és így nem derül fény arra, hogy mi is a baja valakinek. Ha túléli a vizsgálatot, akkor legalább megtudhatja, mi az, amit viszont biztosan nem él túl.

Persze mindez nyilvánvaló túlzás, még ha ad abszurdum egyes esetekben igaz is lehet. Az viszont már nem túlzás, hogy az egyébként nyilatkozatként is funkcionáló tájékoztató végén megemlítik, hogy amennyiben valamely dologban valótlanul nyilatkozik a vizsgált személy, akkor tudomásul veszi, hogy a vizsgálat költsége őt terheli. Tehát nem a felelősség, hanem a költség. Én a helyükbe eleve letétbe helyeztetném a vizsgálatok díját, hátha nem is éli túl a kedves ügyfél a vizsgálatot, köszönhetően annak, hogy valamiről tévesen nyilatkozott.

Most még persze könnyen jár a szám. Holnap délután háromkor vélhetően nem leszek ennyire tréfás hangulatban. És mivel a vizsgálat eredményére napokig kell várni, valószínűleg utána is marad bennem majd némi feszültség. Érzésre azt mondanám, hogy minden rendben van. Ami problémám akad, az mind olyan, ami egyenes következménye a kibelezésemnek, az meg ugye nem tünet, hanem jelenség. De sajnos(?) én nem olyan alkat vagyok, aki képes őszinte nyugalommal menni egy kontrollra. Sokszor leírtam már, hogy engem ez fog egyszer kikészíteni. A vizsgálatokkal járó stressz. Most, hogy úgy két hónapig nem kellett ilyen eseményeken megjelennem, egészen lenyugodtam. Néha már-már azt is hajlamos voltam elhinni, hogy csalánba nem üt a ménkű, azaz akár el is kezdhetném szervezni a 100. szülinapi zsúromat. Nem, mintha bárki el akarna rá majd jönni. De itt a következő kontroll időszaka, így ez az érzés is könnyedén hagyott itt.

Itt van tehát egy újabb nagy nap. A sokadik, amelyre az elmúlt másfél évben sor kerül. Ha szerencsém van, akkor ezt is túlélem majd. Meg a következő 50 év összes ilyen nagy napját is. Addig is: legyen jó napjuk!

Szólj hozzá!

Címkék: énblog élet vicc pánik rák egészség wc vastagbélrák kolonoszkópia örök élet végbélrák belezés CT Egészségügy

Őszi szelek

2013.09.17. 20:52 :: Altezza

Itt van az ősz, a hulló falevelek, bolyhos pulóverek és a szokásos, negyedéves kontroll időszaka. Minden okom megvan tehát rá, hogy kicsit visszasírjam a nyarat.

Két nyugodt hónap után tegnap reggel ismét részt vettem egy tűpárna hasonmás versenyen, azaz vérvételen voltam. Ez még nem a megszokott kontroll része volt, hanem az október elején esedékes virtuális colonoscopia előkészítése. Mondanom sem kell, hogy úgy várom a vizsgálatot, ahogy anno az iskolakezdést. Igaz, a vizsgálat leírása szerint, ezúttal nem kék, hanem fehér köpenyt kell majd viselnem. Apró szépséghiba, hogy emlékeim szerint anno az iskolában maximum a dolgozatok miatt feszengtem, nem pedig a belém pumpált levegő miatt. Márpedig az esemény szerves részét képezi, hogy az alfelemen keresztül fújnak fel, majd ezután háton és hason fekve is készítenek egy felvételt. A kérdés az, hogy vajon a pumpálás okozta görcsök miatt fetrengek, forgolódok majd vagy azért, mert szépen kérnek? Csábítóan azonban nem csak ez hangzik. A vizsgálat előtti kétnapos koplalás szinte már meg sem kottyan, ellenben maga a hashajtás igazi mókának ígérkezik. Az esemény előestéjén egy szem Fenolftalein tablettával kedveskednek, mely az interneten fellelhető információk szerint korábban gyakran alkalmazott hashajtó volt, de már nem használják erre a célra, mert kiderült, hogy rákkeltő. Azért lássuk be, van abban némi báj, hogy egy rákkontrollhoz rákkeltő anyagot használnak. A CT röntgen sugarakról nem is beszélve. Persze az is lehet, hogy a vizsgálatot végző cég honlapján talált leírást felejtették el frissíteni és azóta már egy olyan szert adnak, amelyről még nincs igazolás, hogy rákkeltő lenne, így biztosítva legalább az illúziót, hogy az biztonságos.

Autumn_wind_1_1.jpg

Tegyük félre a fenti izgalmakat és koncentráljunk a vizsgálat napjára. A tájékoztató szerint ekkor jön ugyanis az igazi móka: a humán vízműtelep. A Fenolftalein után ugyanis egy másik anyagot kell a szervezetembe juttatni, méghozzá három liter vízben feloldva, ami már önmagában is szép adag, de ha ehhez azt is hozzá vesszük, hogy mindezt egy óra alatt kell ledönteni, akkor láthatjuk, hogy a fentebb említett extra levegő még jól is jönne, hiszen ekkora ivászat közben nem sok idő jut a levegővételre. Úgy tűnik, addigra már tényleg a hátsómon keresztül fogok levegőért kapkodni. Ennél is jobban aggaszt, hogy a leírásban szereplő gyors lefolyás vajon mit takar? Odáig értem, hogy a harmadik liter utolsó cseppjének kortyolása után 1-1,5 órával már víztiszta lesz a termék, de véleményem szerint ez még mindig nem az az állapot, ami utazásra ösztönözne. Márpedig túl sok idő nem telik el az ivászat és a vizsgálat között, hiszen az első poharat öt órával a vizsgálat előtt kell az OEP egészségére emelni. Nem bánnám, ha az odaút nem párosulna egy intim tornával.

Azt már amúgy is kezdem unni. Mivel a kibelezésem óta még nem találtam béldonort, továbbra is megcsonkított emésztőcsatornával tengetem a mindennapokat. A kivágott résznek pedig az utolsó szakasza az, amely a legjobban tud hiányozni. Ahogy a mondás is tartja: minden jó, ha jó a vége. Az említett hiány ugyanis azt eredményezi, hogy időnként akár napi 10-15 alkalommal is látogatást teszek oda, ahová még a Király is jármű nélkül menne. Ráadásul továbbra sem találtam még ki, hogy mikor, mennyit és mit kellene ennem, hogy ez valamivel tervezhetőbb legyen. Időnként felfedezni vélem a Szent Grált, de ezekről egy-két héten belül kiderül, hogy csak utánzatok. A leggyakoribb menetrend az, hogy 2-4 napig folyamatosan járkálok, majd 1-3 nap szünet. Legutóbb a kakaótúladagolásban véltem felfedezni a dolog szabályozottabbá válását, de kezd olybá tűnni, hogy nem ez lesz a tuti recept. Pedig annyi házi készítésű csokis kekszet ettem mostanában, hogy már az ellenségeim szerint is édes voltam. Már attól tartottam, hogy a magas cukortartalom miatt jövedéki adót vetnek ki rám.

Időnként rettentően el tud keseríteni az állandó wc-re járkálás. Az rendben van, hogy élek, meg van mit olvasni, nézni ücsörgés közben, de néha ezt csak annyira tudom értékelni, mint egy tengerre néző börtöncellát a Hawaii szigeteken. Utálom, hogy minden egyes programomat feltételes módban tudom csak megbeszélni, mert azt sem tudom, hogy egy óra múlva melyik oldalát nézem majd a mellékhelyiség ajtajának, pláne nem, hogy hol leszek mondjuk két nap múlva.

Az agyam persze tudja, hogy összességében örülnöm kell, de a lelkem azért gyakran jelzi, hogy voltak már jobb napjai is. Szépek az ősz színei, de az első hűvös szelek közepette nem sokra megyünk a nyaralás alatt készült képekkel.

11 komment

Címkék: énblog élet vicc rák egészség nyaralás wc sugárzás letargia kolonoszkópia végbélrák belezés CT Egészségügy

A macska fel van mászva a fára

2013.08.27. 18:12 :: Altezza

Persze nem az én macskám, mert az utolsó házi kedvencünk már tíz éve elhunyt. Akarom mondani: el van hunyva. A Kedves Olvasónak azonban nem kell megijedni, a blog nem csapott át macskanaplóvá.

A téma továbbra is a rák, illetve annak kezelése. Persze nem általam, mert ahhoz én nem értek, ezért nem is próbálok például ilyen témájú könyveket Önökre sózni. De én nem lehetek mindenki, így sajnos kénytelen vagyok ismételten szót ejteni a korábban már bemutatott ember tevékenységéről, aki lassan az összes hazai weboldalon, sőt, már a Facebook-on is feltűnik. Hirdetések formájában. Szeretném hinni, hogy nem a könyve sikerén buzdult fel, hanem egyszerűen csak előre menekül, azaz a korábbinál nagyobb felületen próbálja elsózni a nyakán maradt köteteket. A fogalmazóbajnok tehát visszatért!

idiota_hirdetes5_1.jpg
A naplóm statisztikájából látom, hogy naponta rengetegen keresnek rá az említett könyvre, eljutva így az idézett bejegyzésemhez. Csak remélni tudom, hogy az írásom segít az így idetévedteknek abban, hogy megspóroljanak cirka tízezer forintot, melyet erre a könyvre költöttek volna. Az ugyanis egyértelmű pénzkidobás lenne. Állítom mindezt úgy, hogy a könyvet nem olvastam, még csak nem is volt a kezemben. Hogy mire alapozom mindezt? Nos, ott van maga az említett oldal, melyről csak úgy süt a professzionalizmus, de persze akadhat olyan, aki azt mondja: nem kell ahhoz nyelvzseninek lenni, hogy feltalálhassuk a rák ellenszerét. Ez persze akár még igaz is lehet. Őket nyugtatnám meg azzal az önvallomással, melyet az oldal üzemeltetője, azaz a könyv szerzője tesz a saját oldalán a "Felhasználási feltételek" rovatban. Ez az aloldal adta ugyanis az ihletet a mai bejegyzéshez. A vallomás pedig, amire, valljuk be őszintén, a legkevésbé sem számítanánk egy olyan oldalon, amelynek címe rakkezelese.com, nem más mint ez:

idiota_hirdetes2_1.jpg
Hát nem csodálatos? Az oldalon, azaz a könyvben kínált módszer nem csak, hogy nem gyógyítja a rákot, de nem is állt szándékukban a betegség kezelése. Sőt, még csak enyhíteni sem akarták azt. Tulajdonképpen csak annyi hiányzik a mondat végéről, hogy "...mindössze pénzt szeretnénk keresni, mert tudjuk, hogy Ön be van tojva, hiszen rákos, így nem fogja sajnálni azt a néhány ezrest tőlünk.". De ekkora őszinteségi roham sajnos nem tört a szerzőre. Persze lehet, hogy csak a szavakat keresi, amit könnyedén el is tudok képzeli az oldalon látottak alapján. Egy véletlengenerátorral sem tudnánk ilyen kiválóan megírt felszólítást írni, mint ez itt:

"E JELEN MEGÁLLAPODÁS FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEI IDŐNKÉNT VÁLTOZHATNAK. A LÁTOGATÓKNAK KÖTELEZETTSÉGÜK, HOGY ENGEDÉLYÜK LEGYEN HOZZÁFÉRNI A rakkezelese.COM WEBOLDALHOZ, HOGY TÁJÉKOZOTTAK LEGYENEK, INFORMÁLJÁK MAGUKAT AZ ILYEN VÁLTOZÁSOK IRÁNT AZÁLTAL, HOGY ÁTTEKINTIK E JELEN FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEKRŐL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁST MINDEN EGYES ALKALOMKOR AMIKOR A rakkezelese.COM WEBOLDALT LÁTOGATJÁK."

Persze nem csak ezekről a sorokról süt, hogy valamilyen idegennyelvű oldalról, oldalakról próbálták meg összeollózni a felhasználási feltételeket. Megannyi értelmetlen, sokszor teljesen irreleváns marhasággal találkozhatunk a sorok olvasása folyamán. A legrosszabb azonban még hátravan. Kíváncsi ember lévén elkezdtem kicsit kutakodni. Az oldalon található egy contact menüpont is, de itt csak az derül ki, hogy az üzemeltető az angol nyelvvel is hadilábon áll, telefon vagy postacím természetesen nincs. Így a domain nyomába eredtem, amelyről kiderült, hogy egy Jürgen Solution SRL nevű céghez köthető, ami a németes hangzása ellenére Bukarestben van bejegyezve. A szörnyű azonban nem ez, hanem az, hogy ugyanez a cég üzemeltet egy másik "gyógyító" oldalt is candidakezelesek.com címen. Sosem fogják kitalálni, itt a Candida nevű nyavalyára kínálnak megoldást, szintén öt lépésben, szintén könyv formájában, ugyanolyan stílusban, sőt, megdöbbentő módon még ugyanolyan megmaradt darabszámban is (7, 7 de az oldal legalján 11 példányban). Sőt, itt is megtalálható a térkép, amelyről megtudhatjuk, hogy a rákos és Candidás betegek ugyanott élnek, hiszen pixelre ugyanaz a térkép látható, mint a kedvenc oldalunkon.

idiota_hirdetes4.jpg
A szerző persze más, akinek a nevére keresve (Keles Angéla) csak az erre az oldalra vezető találatokat találunk, pedig a honlap leírása alapján a hölgy egy "Elismert táplálkozási szakértő, egészségügyi tanácsadó, orvoskutató és szerző". De nemcsak emiatt gyanús, hogy fiktív személyről van szó, hiszen, amint azt említettem, az oldal szerkezete is megdöbbentően hasonlít a rakkezelese.com oldaléra. Olybá tűnik tehát, hogy nem egyedi esetről van szó, hanem egy egész iparág kezd kirajzolódni. A recept egyszerű, keressünk egy kilátástalanságban lévő célcsoportot, lebegtessünk a szemük előtt némi tudományosnak látszó anyagot, itassuk át egy kis összeesküvés-elmélettel és kísérjük az érintetteket a pénztárhoz.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a hülyeség ezúttal is szorgalommal párosult, nem pedig tehetséggel, így egy piciny gyanakvási hajlammal kiszúrható, hogy valami nem stimmel az említett oldalakkal. Persze tudom, nem tud mindenki kellően gyanakvó lenni kiszolgáltatott helyzetben. Itt jön elő az Önök felelőssége, azaz a figyelemfelhívás. A bajban ugyanis segíteni kell, de körültekintően. Ha például a macska fel van mászva a fára és nem tud lejönni, akkor célszerűbb egy létráért sietni, mintsem egy láncfűrészért. A macska legalábbis biztosan így gondolja.
Ne hagyják, hogy az ilyen oldalak üzemeltetői kihasználják Önöket!



15 komment

Címkék: énblog élet vicc pánik rák egészség pénz csalás vastagbélrák végbélrák Egészségügy

Hétfő

2013.08.25. 22:50 :: Altezza

Kezdődik egy új hét, ráadásul ez már szinte az első őszi hétnek is tekinthető. Az időjárás egyáltalán nem nyárias, indul az óvoda, a főnök visszajött szabadságról és még sorolhatnám. Igazi szürke hétköznapok. Pont olyanok, amilyenekre a rák felbukkanásakor vágytam. De úgy tűnik, a két dolog összefügg, mert most valahogy nem a szürkéket kívánom.

Nem szeretném elkiabálni a dolgot, hiszen egyrészt bő egy hónapja nem voltam semmilyen kontrollon, másrészt a tavalyi kibelezés/kezelés kombináció óta alig egy év telt el, de valahogy úgy érzem, ha nem emlékeztetnek a rákra, akkor nincs is okom arra, hogy gondoljak rá. Olyan remek heteken vagyok túl, hogy az már szinte rémisztő. Rémisztő, hiszen elvileg örülnöm kéne, hogy élek, miközben meg azon kaptam magam valamelyik nap, hogy mindenféle terveket szövök. Mármint olyanokat, amik azt feltételezik, hogy akár tíz év múlva is vígan fizetem még a villanyszámlát. És ettől az érzéstől már-már bűntudatom lett. Emlékszem, mikor tavaly megtudtam, hogy rákos vagyok, akkor ugyan be nem tojtam, de könnyen kibírtam röhögés nélkül. A családi hagyomány miatt volt elképzelésem, hogy milyen tortúrák várnak majd rám, bár, ahogy a napló olvasói tudják, a későbbi személyes tapasztalás azért hozott nem várt élményeket is. Sejtettem tehát, hogy milyen élmények várnak majd és ennek megfelelően igen kompromisszum kész is voltam. Nagyjából bármit elfogadtam volna a hajhullástól a sztómáig, csak maradjak meg. Ehhez képest gyakorlatilag olcsón megúsztam, hiszen lábon hordtam ki a dolgot. A két műtétből az első szó szerint levett a lábamról, de két hét után azért javult a helyzet. Igaz, a műtéti sebek miatt olyan volt a járásom, hogy egy Tarzan remake filmben casting nélkül megkaptam volna Csita szerepét, de legalább már képes voltam menni, ha nem is felegyenesedve. Volt ugye némi gond az utókezeléses kemóval is, de összességében elmondható, hogy az utca embere számára teljesen láthatatlan volt a nyavalyám.

monday.jpgKép: supercoloring.com

Közben persze végig csak arra vágytam, hogy egy lehessek a sok közül. Nem akartam különös életet, jó lett volna nekem különös nélkül is. Ehhez képest ma végig azon szomorkodtam, hogy itt a hétfő, ismét be kell állni a mókuskerékbe azért a néhány szem mogyoróért. Ehhez azonban semmi kedvem. Nyarat akarok, nyaralással. Pihenést, mókát, kacagást, gondtalanságot. Élni a milliomosok életét, akármilyen is legyen az. A lényeg, hogy nem akarok kompromisszumokat. És ez itt a gond. Az örök probléma, legalábbis nálam. Van-e jogos igényem egy ilyen életre? Nem kéne magam csak úgy szép csendben meghúzni? Örüljek, hogy jól állok és ne feszítsem túl a húrt. Élni kéne, nem visszaélni.

Ugyanakkor ott motoszkál bennem, hogy nem történt velem semmi extra. Volt egy nyavalyám, ami a WHO statisztikája szerint egyáltalán nem a leghalálosabb valami, hiszen sokkal nagyobb az esélye, hogy egy stroke vagy egy szívroham mentesít majd valakit az élet gondjain való aggodalmaskodástól. Szinte még egy influenza is veszélyesebb, olyanja meg mindenkinek volt már. Mégsem ünnepli magát senki, miután orrfújással kikúrálta magát belőle. Miért kellene tehát kevésbé önzőnek lenni, mint bárki más? Miért kellene mondjuk azon aggódnom, hogy mit eszek, hiszen még az orvosok sem javasoltak az ég világon semmit? Miért kell szégyenlősnek lennem, mikor az élet örömeiről van szó? Egyelőre ugyanis kissé kényelmetlen nekem ez a hirtelen jött gondtalanság. A színes napok.

A kérdés tehát az, hogy szégyellnem kell-e, ha örülök? Azt hiszem, hogy nem. Ennek ellenére mégis ott az a furcsa érzés mosoly közben. Szerencsére itt a hétfő, olyankor meg kinek van kedve mosolyogni?

6 komment

Címkék: énblog élet vicc rák egészség műtét vastagbélrák kemoterápia szkepticizmus végbélrák kemó stoma Egészségügy sztóma

Az éjjeli bagoly

2013.08.19. 03:24 :: Altezza

Vannak emberek, akik inkább éjszaka érzik magukat elemükben, őket szokták a fenti jelzővel illetni. Nos, azt hiszem, hogy én is inkább közéjük tartozom, hiszen gyakran vagyok fent sokáig, akár munkanapokon is.

Ennek persze az az ára, hogy reggelente nem mindig pattanok ki az első kakasszóra. Pedig volt időszak, amikor a munkám miatt olyan korán kellett kelnem, hogy én keltettem a kakast. Sőt, amíg a vállalati autóm dízel volt, addig szerintem a szomszédokat is. Teljesen hétköznapinak volt ugyanis mondható, hogy reggel hatkor már 150-200 km-re voltam az ágyamtól. Akkoriban persze nem is nagyon voltam ébren este 10 után. Mára azonban megváltozott a helyzet.
Persze ez az éjszakázás nem feltétlenül csak olyankor történik, mikor leköt egy izgalmas film, vagy valami érdekes olvasnivaló. Az ételek is remek elfoglaltságot tudnak nyújtani, és itt most nem valamiféle éjszakai nassolásra kell gondolni. Sőt! A éjszakai őrséget ugyanis egyetlen őrhelyen töltöm és ez még véletlenül sem a spájz. Rutinos olvasóim már kitalálhatták, hogy ismét a wc vendégszeretetét élvezhetem az éjjel. Igen, ezen sorok is ott íródnak.

cartoon_owl.jpg
  Ezúttal nem valami házhoz szállítós étterem kétes higiéniájú étele volt a ludas, hanem a nem megfelelően összeállított menüsor. Az én megcsonkított, már-már viharvertnek is mondható emésztőcsatornám ugyanis eléggé zokon vesz minden kilengést. Amit persze én is tudok, de miért pont én ne lehetnék hülye? Nyilvánvaló, hogy már az ebédnél sejtettem, hogy az ecetes, lila hagymás paradicsomsaláta még csak-csak elmegy köretnek, de ahhoz nem feltétlenül szerencsés dolog olyan brownie-t választani desszertként, amelyet egy gombóc vanília fagylalt díszít. Pláne nem két gombóc. Ehhez jött még hozzá az a hóbortom, hogy sört ittam úgy két órával az ebéd után. Alkoholt is ritkán iszok, a sör meg ugye annak csak egy fajtája, de el kell ismernem, hogy úgy havonta egyszer rám tör az vágy, hogy elbódítson három deci sör. Más kérdés, hogy ez a bódultság maximum úgy húsz percig tart, de hát semmi sem lehet tökéletes. Nyilvánvaló, hogy nem az alkoholizmus a legnagyobb veszély, ami rám leselkedik.

Akárhogy is, a fenti összetevők ismét biztosították, hogy ne a párnám amortizációjával töltsem az éjszakát. Öröm az ürömben, hogy ismét bizonyítást nyert, miszerint a precizitásom valóban belülről fakad, hiszen a problémás ételek minden esetben hat órával az elfogyasztásuk után próbálnak más kalandok után nézni. Így volt ez ma is. Elképzelhető, hogy gyerekkoromban lenyeltem egy svájci órát, ami átvette a belsőm irányítását. Simán lehet, hogy nekem nem biológia órám van, hanem egy Doxám. Mégiscsak a belső értékek a fontosak.

Az éjszakai ébrenléteimnek van egy olyan sajátossága is, hogy általában ilyenkor kreatívabb is vagyok. Valahogy nálam ez a fáradság mellékhatása. Gyakran szoktam ilyenkorra hagyni némely munkámat, mert az a tapasztalatom, hogy mind minőségben, mind pedig kivitelezési időben jobb eredményt hozok. Ez a kreativitás most rám is fér, mivel a sok ücsörgés komoly egészségügyi veszélyeket rejt magában, elég, ha csak a mélyvénás trombózist említem. Ezt kiküszöbölendő azt jutott az eszembe, hogy az oly divatos aerobic, zumba és nippon zengo tréningek után ideje lenne kifejleszteni valami trón-tornát is, hogy ne gémberedjen úgy el az érintett személy az illemhelyiség ölelésében. A gond az, hogy mindezt egy lakótelepi mellékhelyiségben kéne kifejleszteni, ami azonban annyira kicsi, hogy ide még egy hasmenés esetén sem szabad futva érkezni, mert egyszerűen nincs elég hely megállni, az meg mégsem jó dolog, hogy koppanunk a szembe lévő falon, majd elájulunk. Ezen az alapterületen még egy egyszerű vállkörzést sem lehet kivitelezni anélkül, hogy ne horzsolnánk le a könyökünket a fallal. A szemöldökemelgetés vagy a lábujjmozgatás pedig nem igazán van hatással a keringésünkre. A feladat tehát adott, de egyelőre még nincs meg a megoldás. Javaslatokat persze szívesen fogadok.

Sokan néznek fel az égre aggódva, ha esetleg madarak repkednek a fejük fölött. Mindenki tudja, hogy milyen kellemetlen helyzetet tud okozni például egy galamb a kabátunkkal. Ennek megfelelően mindenkit arra kérek, hogy legyen nagyon óvatos, főleg ha éjjeli baglyot lát. Ki tudja, lehet, hogy én vagyok az...


kép:http://nursecoachonline.com

2 komment

Címkék: énblog élet vicc rák egészség bagoly wc vastagbélrák végbélrák Egészségügy

Pixel

2013.08.18. 22:16 :: Altezza

Tévedtem. A naplóm másfél éves története során vagy a rák elmulasztásáról számoltam be, vagy arról, hogy szeretném elfelejteni az egészet, de nem igazán megy. Utóbbiról azt gondoltam, hogy egy napra sem lehetséges. De úgy tűnik, ez mégis megtörténhet.

Az elmúlt egy-két hétben ugyanis azon kaptam magam, hogy egészen jól tudtam magam függetleníteni mindattól, ami tavaly év eleje óta történt, történik velem. Ember lettem. Átlagember. Egy vagyok a sok közül a bolti sorban, egy vagyok a stadion nézői között hétvégénként. Lassan ismét az adószámom lesz a fontosabb a TAJ számomnál. Az elmúlt egy hónapban ez biztosan így volt, hiszen semmilyen kontrollra nem kellett mennem. Talán ez volt a legnagyobb segítség abban, hogy beleszürküljek a tömegbe. És persze maga a nyár is sokat segített. És itt nem csak a nyári melegre gondolok, ami mostanában sivatagi mértékű lett. A hőség olyan fokú volt, hogy a ruhák alig néhány órai viselés után oly reménytelen állapotba kerültek, hogy már nem is mostuk, hanem egyszerűen elégettük azokat. Előtte persze biztos, ami biztos alapon le is lőttük őket. A hőség tehát nem feltétlen volt szempont, ellenben maga a jó idő, a napsütés, a gyér pesti forgalom és a vakációs munkatempó igazán jól jött. Idejét nem tudom annak, amikor utoljára volt rák szempontjából ennyire gondtalan az életem. Valószínűleg a diagnózis felállítása előtti napokban történt velem utoljára ilyen. Nem mondom, hogy maga a nyavalya nem jutott az eszembe, de valahogy mostanában nem ült úgy rám a gondolat. Az is csak egy gondolat volt, semmi más. Annyira jelentéktelen lettem, hogy néha már a tükörben sem látszom.

Borfalu_060817 056_blog.jpg

Ha a terv szerint haladnak tovább a szürke hétköznapjaim, akkor szeptemberig egyetlen testrészemet sem kell majd vizsgálatra nyújtanom. A leginkább bizonytalan dolog az a virtuális vastagbéltükrözés. Mivel a hazai egészségügyi rendszer nem a mielőbbi diagnózisra épül, októberre kaptam időpontot, ami mostantól számítva is másfél hónap, ám az időpont már hetek óta megvan. Tartok tőle, hogy bizonyos vizsgálatokra annyit kell itthon várni a pácienseknek, amennyi idő alatt kétszer is kipusztulhatnának a dinoszauruszok. A bizonytalanságot persze nem ez okozza, hanem az, hogy néha felmerül bennem, hogy előbbre kellene hozni a dolgot. Ezt a vágyamat persze nem a vizsgálat iránti leküzdhetetlen érzés motiválja, mintsem inkább az, hogy néha a porcelánfoteles ügyintézésem önkéntes véradással is párosul. Persze nem kell valami horrorfilmre gondolni, csupán annyira szörnyű a dolog, amit még simán rá tudok fogni a korában megállapított gyulladásra és/vagy egy esetleges aranyérre. Amely nem lenne meglepő, tekintettel arra, hogy a nyári szünet alatt nincs teremfoci, egyéb mozgás pedig nem nagyon veszélyeztetett az utóbbi időben. Csak ülök és megélek. Olyan szinten ellustultam, hogy már a semmittevés is megerőltető.

De egyelőre ez sem aggaszt. Más is lusta, miért pont én ne legyek az? Hiszen pont olyan akarok lenni, mint bárki más az utca forgatagában. Egyetlen pixel a nagy felbontású képernyőn. Legyenek Önök is jelentéktelenek, igazán felemelő érzés!

Szólj hozzá!

Címkék: énblog élet vicc rák egészség vastagbélrák végbélrák Egészségügy

Hiszi a piszi

2013.08.05. 11:20 :: Altezza

Az emberek többsége hisz valamiben. A minap például ismét láttam egy olyan autót, melynek belső visszapillantó tükrén egy rózsafüzér lógott, rajta kereszttel. A sofőr nem volt bekötve. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy igaz hit.

Az illető nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy vele nem történhet baleset, vagy ha igen, akkor rá nem érvényesek a fizika törvényei. Aztán ha egyszer mégis úgy adódna, hogy egy kórházban ébred, miután a szélvédő sem tudott gátat szabni hirtelen jött repülési kényszerének, akkor persze megköszönné az égieknek, hogy még él. Az orvosoknak ehhez nyilvánvalóan semmi közük sincs. Persze, ha később mégis rosszra fordulna az állapota, akkor rögtön felcserélődne a szereposztás. A közelmúltban egy ilyen hozzáállás miatt szakadt meg egy barátságom, mivel az illető makacsul ragaszkodott hozzá, hogy én azért tudok még mindig írni a naplómba, mert valaki egy felhőn ülve így gondolja. Szerinte az orvosok csak eszközök voltak. Engem azonban mérhetetlenül bosszant az ilyen arrogáns gondolkodás és nem hinném, hogy az érintett egészségügyi dolgozók szívesen gondolnának magukra úgy, mint valami marionett bábukra, akiket egy dróton rángatnak. Kivéve persze műhiba esetén. Olyankor nyilvánvalóan elszakadt a madzag. Ami szintén az Ő hibájuk.

littel_dev.jpg

Hinni persze nem csak ilyesmiben lehet. Sokan vannak, akik például abban hisznek, hogy egyedül Ők jutottak hozzá ahhoz a bizalmas információhoz, miszerint a szódabikarbóna nyomtalanul tünteti el a rákot. Valószínűleg ugyanezen emberek szintén elhiszik, hogy a nátrium-hidrogén-karbonát nevű anyagot nem szabad ételek elkészítéséhez használni, mert az rákkeltő. Ellenben, ha nem csak hinnének, akkor tudnák, hogy a nátrium-hidrogén-karbonát az maga a szódabikarbóna. Így lesz valami egyszerre hasznos és ártalmas. Olyan, mint a víz: cirka hetven százalékunkat alkotja, mégis, néha egy kanálnyi is elég lenne, hogy valakit belefojtsunk.

Hogy én miben hiszek, az még előttem sem világos. Reménykedni sok mindenben szoktam, hinni talán semmiben. Most is inkább reménykedek, hogy a hétvégi hasfájásom, mely talán egy néhány napos hasi szúrt seb élményére hasonlíthatott, nem jelent semmi rákkal kapcsolatos dolgot. Mióta megvolt a félresikerült tükrözésem, azóta valahogy jobban aggaszt, hogy mi újság a belsőmben, mint egyébként, hiszen nem tudták végignézni a bennem tekergőző csatornahálózat vastag szakaszát. Mivel a virtuális tükrözésre októberig kell várnom, még lesz időm ezen morfondírozni. Pláne, ha még valami hasonló fájó élményem is lesz addig. Aztán, ha nagyon megunom, akkor visszaviszem az üres üvegeket és a kapott pénzből bejelentkezek egy fizetős vizsgálatra, mely valami rejtélyes oknál fogva hatással van az előjegyzési időpontra is.

Bár tudni jobban szeretek mint hinni, azért addig is megpróbálom elhitetni a bennem lakó kisördöggel, hogy téved, hiszen minden oké odabenn. Talán nem a bejegyzés címe lesz a válasza a győzködésemre.

4 komment

Címkék: énblog élet vicc pánik rák egészség vastagbélrák szkepticizmus végbélrák Egészségügy

A Jó, a Rossz és a Csúf

2013.07.26. 21:11 :: Altezza

A mindennapok során kapunk jó, rossz vagy éppen akár csúfnak is mondható híreket. Az elmúlt napokban, hetekben én sem voltam ez alól kivétel.

Kezdjük a rosszal: meghalt a nagyapám. Igaz, papíron nem volt a nagyapám, de gyerekkorom óta csak őt ismertem, sőt, az igazinak még a nevét sem tudom a sajátos családom okán. Genetikailag tehát nem tartoztunk össze, de a közös emlékekhez ez nem is szükséges. Ezek az emlékek amúgy nem a klasszikus nagyapa/unoka típusú emlékek, mert Ő nem volt az a nagyapa-típus. Mindig is fiatalos volt, még a közel 80 éves kora ellenére is, bár az elmúlt cirka egy évben azért már lassabbra vette a tempót, igaz, nem önszántából: Ő is belevágott a rákbizniszbe.

Gondolom, mindenkivel van az úgy, hogy egy-egy dologról, egy-egy személy ugrik be. Nos, nekem a country zene, az autók és a western film az, ami már-már pavlovi reflexként idézi elém a nagyapámat. Ezeket ugyanis nagyon szerette. A bejegyzés címe is erre utal részben, így, mivel nem akarok tovább untatni senki az ilyen személyes dolgokkal, amolyan emlékezés gyanánt kivételesen most nem egy képet, hanem egy klasszikus westernfilm részletet szúrnék be.

Ami a bejegyzés címének jó részét illeti, az tulajdonképpen talán nem is annyira jó. Ma sikerült időpontot kapnom virtuális kolonoszkópiára, amire annyira azért nem vágyom, ettől nem feltétlen jó. Ugyanakkor az időpont október másodikára szól, ami azért ugye odébb van egy kicsit, úgyhogy a jó hír az, hogy jelen állás szerint nem kell mostanában mondjuk hashajtanom. Persze a vizsgálat tájékoztatóját olvasva lehet, hogy nem is ez a legnagyobb probléma a vizsgálattal kapcsolatban. Abból ugyanis kiderül, hogy a vizsgálatot megelőző napon sem lehet már enni, csak inni, a vizsgálat napján pedig ugyan inni azért ihat az ember, ám az elfogyasztandó nedű nem más mint három(!) liter oldat, ami a hashajtó, ráadásul mindezt egy óra alatt kell felhörpinteni. A tájékoztató szerint a szer igen hatékony, hiszen "Az oldat hashajtó hátasa gyorsan lezajlik, kb.1-1,5 óra múlva a széklet már víztiszta.". Ez csak első olvasatra lehet megnyugtató, ha jobban belegondolunk, akkor rájöhetünk, hogy nem azt írják, hogy 1,5 óra alatt vége a programnak, hanem azt, hogy onnantól kezdve a vizsgálatra menet már nem használhatjuk az általunk húzott csíkot arra, hogy hazataláljunk, merthogy az színtelen lesz. A löttyöt ugyanis néhány órával a vizsgálat előtt kell legyűrni.

A kaland azonban nem ér ott véget, hogy eljutunk a vizsgálatra, a móka része még csak ezután kezdődik. Beadnak ugyanis egy injekciót, amitől jobban ellazul vizsgálandó emésztőcsatornánk, merthogy a vizsgálat a közeljövőben bezárandó Budapesti Vidámpark átképzett luftballon árusai részvételével zajlik. Egész egyszerűen felfújják az embert, a művelet pedig ritkán okozhat röhögőgörcsöt, legalábbis a tájékoztatóban csak görcsről írnak, röhögésről nem. Persze nincsen rózsa tövis nélkül, azaz a szernek is lehetnek mellékhatásai, melyek közül az egyik a szemizmok ellazulása. Így még könnyebben dülledhetnek ki a szemeink. Plusz a látásunkkal is adódhatnak problémák. Pánikra azonban nincs ok ilyenkor sem, mindössze: "...haladéktalanul szemész szakorvoshoz kell fordulni!".

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a vizsgálat egy CT berendezéssel történik, amivel el is érkeztünk a mai bejegyzés csúf részéhez. A CT ugyanis röntgensugárral működik, amiből az utóbbi 1,5 évben annyit kaptam, hogy saját távgyógyító műsorom lehetne a TV-ben, és ellentétben a többivel, ez működne is. Hívd Misi Sámánt! A hívás díja 900 HUF + ÁFA, de mi ez ahhoz képest, hogy a betelefonálónak elég egy világos falfelület elé állnia és én a képernyőn keresztül küldött röntgensugarakkal el is végzem az éves tüdőszűrését.
Újabb dózisnak akarnak tehát kitenni, ami többek közt azért aggaszt, mert decemberben kellene mennem az éves kontrollra, amihez a jelek szerint már be sem kell majd kapcsolniuk a gépet, bőven tartani fog az előző adag háttérsugárzása. Próbáltam ma konzultálni az onkológusommal, hogy szerinte mennyire jó ötlet ez a röntgengépbe tesznek, onnan is kivesznek jellegű csiki-csuki, de sajnos nem értem el. Talán majd a jövő héten. Addig megpróbálom a jó oldalát nézni a dolognak, hiszen elvileg van egy pár hét vizsgálatmentes időm.

Sokszor elmondtam már, hogy alkalmatlan vagyok orvosi vizsgálatokra. Ráadásul, ha nem vizsgálnak, nincs is semmi bajom, hiszen nincs várt eredmény, amiért izgulhatnék. Magyarán, ha nincs Rossz vagy Csúf, akkor minden Jó! Ez utóbbit kívánom mindenkinek!

4 komment

Címkék: énblog élet vicc rák egészség vastagbélrák végbélrák tükrözés CT Egészségügy

Napenergia

2013.07.21. 21:06 :: Altezza

Sokaknak a távoli jövőt jelenti a napenergia hasznosítása, nekem inkább a közeli múltat, hiszen az idei nyári szabadságomból ugyan hátra van még néhány óra, de maga a nyaralás néhány napja véget ért.

P1100126.jpgHosszú évek után sikerült ismét eljutni Olaszországba, és mondanom sem kell, nem bántuk meg, hogy az idei nyaralást oda terveztük. Jó volt ismét mediterrán környezeteben élni néhány napot, melynek hangulata nagyon közel áll hozzám. Hogy konkrétan ez a környezet, vagy úgy általában a környezetváltozás segített egy kicsit elfelejteni szinte mindent, ami az előző évben történt velem, azt nem tudom, de tény, hogy évek óta nem voltak ennyire gondtalan napjaim. Simán elhittem, hogy ember vagyok. Szerencsére ráadásul családos is.



A gondtalansághoz nagyban hozzájárult az is, hogy a mellékhelyiség hosszú napokig csak egy volt a szobák közül, mivel utazás előtt két nappal voltam az ominózus tükrözésen, amit megelőzött egy remek hashajtás. És mivel mostanában nem viszem túlzásba az evést, már ami a mennyiséget illeti, így egy hétig tartott, mire az első falat körbeért. Nem mondom, az utolsó 1-2 napban azért már aggasztott a szokatlan adásszünet, mert ugyan 4-5 napos kimaradás már korábban is volt ilyen előzmény után, de a 7-8 azért kissé túlzásnak tűnt. Akárhogy is, remek dolog volt, hogy a tíz nap jelentős részében nem kellett ilyesmivel foglalkozni. Ahogy az egész ráktéma is egészen a háttérbe szorult a fejemben. Mondom, évek óta nem volt ilyen tehermentes az agyam. Az első pánikra egészen a hazaérkezés utánig kellett várnom, ekkor ugrott be ugyanis, hogy a tükrözésen mintavétel is volt, szövettani vizsgálat céljára, aminek az eredményéről nem tudtam semmit, a dolog pedig természetesen késő délután ugrott be, amikor már esélyem sem volt az ügyben bárkit is elérni. Szerencsére péntek délelőtt sikerült hamar a végére járni: nem találtak kóros elváltozásra utaló nyomot. Ha ehhez azt is hozzá vesszük, hogy a szabadság alatt még 1,5 kilót is sikerült magamra szedni, akkor azt hiszem, igazán ideillőnek mondható a "Minden jó, ha jó a vége!" mondás. A hízásnak persze nem azért örülök, mert annyira vékony lennék, hogy Itáliában spagetti reklámnak néztek volna, hanem azért, mert az utóbbi időben inkább a fogyás volt rám a jellemző, amit remekül tudtam valamiféle tünetnek képzelni. Ha azt is hozzáteszem, hogy az említett zsírpakolást úgy sikerült megvalósítanom, hogy a nyaralás alatt naponta többször is próbáltam elhitetni a környezetemmel, hogy az általam végzett furcsa mozgás az úszás, sőt, egy este még 2,5 km futásra is vetemedtem, akkor azt hiszem, hogy valós oka van a fejemnek a nyugalomra.

Sajnos, holnaptól visszaáll az élet rendje, azaz ismét elkezdődnek a szürke hétköznapok, ami azért persze nem olyan rossz dolog. Pláne, hogy reményeim szerint egy kis ideig talán majd sikerül elhitetni magammal, hogy van értelme dolgozni, hiszen annak gyümölcseként lehet a fentihez hasonló élményeket gyűjtögetni. Persze további élmények is várnak rám, hiszen a virtuális kolonoszkópia még hátra van, amihez a jövő héten kéne időpontot kérnem. Hú, de várom már...

Dacára annak, hogy részben a -tegnap egy éve- leszerelt stomám maffialeszámolást idéző nyoma miatt igyekeztem nem sokat süttetni magamat a napon, úgy hiszem, hogy mégis egészen feltöltődtek az energiacelláim napenergiával. Nem bánnám, ha a lemerülésükhöz több kellene néhány napnál.

Szólj hozzá!

Címkék: énblog élet vicc rák egészség nyaralás wc vastagbélrák kolonoszkópia végbélrák tükrözés szövettan stoma Egészségügy sztóma

Dolce Vita

2013.07.05. 18:14 :: Altezza

Édes élet. Nagyjából ennyire vágyom. Ami nem egy nagy dolog, hiszen a föld lakosságának cirka egésze erre vár. Rövidtávon mondjuk annak is örülök majd, ha végre viszontláthatom a lányom. Őt ugyanis öt napja elrabolta a nagyikommandó.

Ilyen pedig még sosem történt vele, velünk korábban. A rekord egy éjszaka volt, az is úgy három héttel ezelőtt. A hírek szerint az eset minket visel meg jobban és nem feltétlen azért, mert nekünk nem épít senki kuckót a diófa alatt. Egyszerűen hiányzik. Gondolom ezzel más szülő is így szokott lenni, minket viszont annyira meglepett az új élethelyzet, hogy gyakorlatilag nem is kezdtünk vele semmit. Tovább dolgoztunk, mondván nem kell rohanni az oviba. A legnagyobb kilengésünk az volt, hogy nem mosogattunk három egész napig. Igaz, nem is nagyon volt mit. Tartok tőle, hogy az anarchia ilyen foka még nem elég egy Hells Angels tagsághoz. A hirtelen jött szabadságunk utolsó két napja ráadásul már inkább a mai tükrözés jegyében telt, hiszen a tegnapi munka után jöhetett a délutáni/esti másodállás, akarom mondani másodülés.

A részletekkel nem untatnék senkit, gondolom hasmenése mindenkinek volt már. Az előkészítés ma délelőtt ért véget, majd 13:00-ra mehettem tükörországba, ahol természetesen kiderült, hogy az időpontfoglalásnak csak jelzés értéke van, így kerültem sorra egy órával később. Ennek egyrészt örültem, mert a leküzdhetetlen vágyat nem éreztem a vizsgálat iránt, másrészt viszont az éhség azért már kezdte éreztetni hatását. Még jó, hogy nem foglaltam asztalt a Costes-be, mert a csúszás miatt buktam volna. A facebookon megemlékeztem róla, hogy a múltheti időpont módosításkor mennyire ügyfélcentrikus volt a telefon túlsó végén lévő hölgy, de szerencsére a vizsgálat során ennek ellenkezőjét tapasztaltam. Elnézték a nyavalygásom és még a poénokat is vették. A gond nem is ez volt. Hanem az, hogy nem tudták végignézni az egész belsőm, mivel lent van némi szűkület, részben a szabás-varrás miatt, részben pedig azért, mert a belem már kivette a szabadságát és most épp valami szerpentines utat játszik, azaz görcsbe rándulva meghajlott. Non plus ultraként a toldásnál találtak egy szakaszt, ami be van gyulladva. Azaz nem hallucináltam a múltkor: tényleg vért láthattam. Az orvos rögtön azt mondta, hogy ez nem kiújulás vagy ilyesmi, hanem gyulladás, de ennél többre nem nagyon akart válaszolni, csak azt hajtogatta, hogy beszéljek a sebésszel. Persze azért vettek mintát a környékről. Jöhet a szövettan. A napló rendszeres olvasói nyilván tudják, hogy nem nyugtattak meg az orvos szavai.

fire-hose.jpg

Miután hű társammal felkerekedtem tükörországból, utam a sebészetre vezetett, ahol szerencsém volt, mert a sebész pont akkor végzett egy műtéttel, így nem kellett rá várnom. Nem, nem volt véres a köpenye és nem is lógtak róla különféle cafatok. A lelet elolvasása után megnyugtatott, hogy nincs gond, de el kell mennem egy újabb tükrözésre, ezúttal virtuálisra, ami egy kompresszorral tuningolt CT-t jelent, azaz jöhet majd az újabb hashajtás, de most nem a falon feltekert tűzoltófecskendővel próbálnak majd belőlem hangokat kicsikarni, hanem egyszerűen felfújnak levegővel és bedugnak egy CT-be. Aztán gondolom adok egy rögtönzött 1,5 órás unplugged skót duda koncertet.

Mondanom sem kell, hogy nem erre számítottam. Bíztam benne, hogy a cső kihúzása után úgy három hónapig ismét békén hagynak majd, hogy egy kicsit elfelejthessem a fehér köpenyek világát. De nem. Mehetek újabb vizsgálatra, és persze a szokásos tortúrán felül megint rághatom a gittet, hogy vajon minden rendben lesz-e? Ebbe fogok beleőrülni.

Mindegy. Most lassan összeszedem magam és elvágtatok a lányomért, aztán jól megölelem. És ha minden jól megy, akkor jöhet az igazi Dolce Vita: kezdődik a nyaralás.

7 komment

Címkék: énblog élet vicc pánik rák egészség nyaralás wc vastagbélrák kolonoszkópia végbélrák tükrözés szövettan CT Egészségügy

Viharos idő

2013.06.25. 10:59 :: Altezza

Szeretem az angolszász kultúrát, így kezdetnek nyugodtan írhatok az időjárásról, ami hirtelen viharossá, borongóssá alakult itthon. Esik az eső, van egy angol veteránautóm, egyedül a hidegvér hiányzik egy kicsit. Szóval nem csak a keménykalap hiánya miatt nem tűnök angolosnak mostanában.

Éppen a negyedéves kontrollok közepe felé járok, túl két vérvételen, de még a holnapi mellkasröntgen és hasi ultrahang előtt. A jövő hétfőn esedékes kolonoszkópiáról nem is beszélve. Mondanom sem kell, a hátralévő három vizsgálatból utóbbi az, amely inkább aggodalommal tölt el. Eddig inkább maga a vizsgálat, illetve az azt megelőző egynapos hashajtás nyomasztott, azonban múlt csütörtökön, ami egyébként az első műtétem egy éves évfordulója volt, felfedezni véltem némi vért ott, ahol nem igazán akartam, azaz a végterméken. Kibírtam röhögés nélkül, hiszen azonnal beugrott, hogy anno, egyéb tünetek mellett ez volt az egyik jel. Gondolom, nem lepődik meg senki sem, mikor azt mondom, nem lettem nyugodtabb mostanában. Eddig sem igazán tudtam tartósan kiverni a fejemből az esetleges visszatérés gondolatát, de egy ilyen tapasztalatnál talán nincs is jobb gondolatébresztő dolog. Persze simán lehet, hogy amit láttam, az nem is az volt, bár tegnap mintha megint láttam volna, de az is megtörténhet, hogy az volt, ami persze még mindig jelenthet bármit is. Előbbi mondat is jól mutatja, hogy az agyam olyan, mint egy jó statisztika: bármit képes kimutatni a rendelkezésre álló adatokból. Kicsit talán most bánom, hogy nem iszok vagy drogozok, mert akkor most elég lenne emelni a napi dózist és máris gondtalanabb lennék. Bár egyesek szerint az alkohol csak felerősíti a valódi énünket, akkor meg nem mennék sokra az ivászattal, mert mostanában minden vagyok, csak felszabadult nem. Annyi feszültség van bennem, hogy ha belém csapna egy villám, akkor az húzná a rövidebbet.

Thunder.jpg

A fenti tünet(?) mellett volt még egy jelenség, amely tovább növelte az aggodalmamat: fogytam. Nem nagy dolog, 1,5-2 kiló cirka két hét alatt, de gondolkodni jó. Persze pont abban az időszakban fogytam, amikor 35 fok alatt nem nagyon volt a levegő hőmérséklete, mikor naponta alig eszek/iszok és több olyan nap is volt, amikor órákig aszalódtam a szabadban vagy autóban. A hétvégén kicsit belehúztam az evés/ivás dologba és máris elkezdett visszajönni valamennyi, de azért csak ott van a kisördög a fejemben. Pedig nem kell biológusnak lenni ahhoz, hogy összefüggést találjunk a fogyás és a nem evés/ivás között.

Megváltoztam. Egyrészt azt hiszem nyugodtan lehet hipochondernek nevezni, legalábbis a rák terén, mert képes vagyok testem minden egyes rezdülését kiújulásnak, áttétnek vizionálni, másrészt egy kicsit a világot, illetve a benne lévő embereket is másként látom. És itt most nem arra gondolok, hogy jobban értékelném a virágos mezőket vagy ilyesmit, mert ilyen téren nem lettem más, mint korábban. Inkább a hibákat viselem nehezebben. Legyen az valós, vagy vélt. Az elmúlt hónapokban több olyan sokéves barátságnak vetettem véget, amelyről néhány éve nem gondoltam volna ilyen kimenetelt. Ez a nyavalya azonban nem csak engem érintett, hanem a környezetemet is. És azt kell mondjam, hogy igazán jó mérce volt az elmúlt egy év, ami az emberi kapcsolatokat illeti. A kritikus, szkeptikus jellem mindig is megvolt bennem, talán ezért is dolgoztam hosszú éveken át olyan munkakörben, ahol ez nem hiba, hanem erény volt. Ami viszont megváltozott az az, hogy egyre kevésbé nézem el mások hülyeségeit. Szerintem sokak szerint időnként simán hozom a mogorva vén ember jelleget. Miközben csak annyi történik, hogy a (szerintem) hülyeségeket beszélő emberekkel most már vitába szállok, míg korábban ez kevésbé volt jellemző. Egyszerűen nehezen viselem az olyanokat, akik képtelenek megérteni, hogy nem hiszek a hetente változó csodaszerekben, hogy szerintem nem nevezhető barátinak, ha valaki szerint megérdemeltem a rákot, mert fejben "bevonzottam" magamnak vagy, hogy az orvosoknak, tudománynak szinte semmi közük sincs a gyógyulásomhoz, hanem az Ő Istene volt az, aki meggyógyított, az orvos csak egy eszköz volt. A csoda gondolom túl snassz lett volna. Az érintettek szerintem azóta sem értik, hogy miért nem beszélek velük.

A bejegyzés fenti szakasza talán rendhagyónak tűnik ebben a naplóban, de igazából annyira nem lóg ki a sorból. Sosem próbáltam úgy beállítani ezt a rákkalandomat, mintha valami hőstettet vinnék véghez. Mert nem is történt semmi ilyesmi. Lett egy nyavalyám és hagytam magam kezelni. Ennyi. Éppen ezért nem viselem jól, ha mindenféle "nagy terv" részeként próbálja meg valaki beállítani azt.

Századik bejegyzésnek talán valami ünnepibbet is összehozhattam volna, de most csak ennyi sikerült. Van ez így. Reményeim szerint egy hét múlva már túl leszek a kontrollokon és ha minden jól megy, akkor talán a viharfelhők is tovaszállnak. Lehet, hogy a ködös Albion után valami napfényesebb kultúra iránt kellen érdeklődnöm. Ha a vizsgálat eredményei nem gördítenek akadályt az ügy elé, akkor elvileg útnak is indulunk egy olyan vidékre.

4 komment

Címkék: énblog élet vicc villám pánik rák egészség wc kontroll feszültség vastagbélrák letargia végbélrák Egészségügy Vihar

Vakáció

2013.06.14. 20:21 :: Altezza

Ma országszerte véget ért az iskolákban a tanítás. Megannyi önfeledt, felszabadult gyerek özönli el a játszótereket, nyaralóhelyeket és a különféle szervezett táborokat. A gond csak az, hogy már nem vagyok gyerek.

Ennek megfelelően rám nem is a hasonló programok várnak: nekem most kezdődik a kontrollszezon. Ma ismét felkerestem kedvenc onkológusomat, aki éppen ebédelni indult érkezésemkor. Az intézményben ennyire kevés embert még nem láttam. Konkrétan én voltam az egyetlen ügyfél a folyosón, így a doktornőnek elmondott "Jó étvágyat!" mondatom még akkor is visszhangzott, amikor a doki ismét feltűnt. Persze az is tény, hogy nem vitte túlzásba az étkezést, mivel elmondása szerint a felszolgált étel minősége közelíti az ehetetlen kategóriát.  Lehet, hogy a szakács arra alapozott, hogy egy onkológián nem tűnik fel, ha esetleg hányni támad tőle kedve a kedves vendégnek. Akárhogy is, legalább nem kellett sokat várnom. Most csak időpontokért mentem, így semmilyen vizsgálat nem történt a szóbeli kikérdezésen kívül. Panaszra azonban semmi okom, mert az elkövetkezendő bő két hétben kétszer mehetek vérvételre, majd mellkasröntgennel és hasi ultrahanggal melegítek a július elsejei kolonoszkópiára és az azt megelőző huszonnégy órás hashajtásra. Gondolom, mindenki ezért várja a nyár kezdetét.

38748460.jpg
A vakáció egyelőre tehát még vár. Igaz, ha minden jól megy, a vizsgálatok után tényleg elérkezik az igazi nyár, azaz jöhet a szabadság és a nyaralás. Nagyon remélem, hogy a vizsgálati eredmények sem húzzák majd keresztbe ezt a remek tervet. A tavalyi nyár ugye ráment az én kis nyavalyámra, így az idén örömmel venném ki a részemet a turizmusból. Lehet szorítani! De nem amolyan szorongós módon, mert azt már egy kicsit unom. Semmi extra, csak a szokásos visszatérési pánik. Nem is ragoznám tovább. Ellenben mindenképpen megemlíteném, hogy immáron negyedik hete tartom a napi aligevési szisztémámat, és azt kell mondanom, hogy egészen jól működik. Heti átlagban alig egy-két olyan nap van, amikor zavaróan sokat kell a kerámiatrónon gyakorolni a deszkánülést. Ha véletlenül idetévedne olyan valaki is, aki nem csak kárörvendeni jön, hanem esetleg hasonló problémával küzd, akkor a fenti recept talán neki is beválhat. A "Kuruzsló válaszol" című rovatunkat olvashatták.

Ennél talán több szót érdemel, hogy a mai nap nem csak az időpont egyeztetésről szól, hanem az első házassági évfordulónkról is. Fergeteges ünneplést csaptunk az esemény kapcsán, hiszen reggel szóban felköszöntöttük egymást. A "rendes" évfordulónk, mely idén egy hagyományos órán már delet mutatna, azért mégiscsak fontosabb nekünk. Persze azért nyilván ennek is örülünk, még ha a szertartás oka azért inkább a praktikumról szólt, mintsem a papírmunka iránti szenvedélyünkről.

A vizsgálatok a nyakamon, indulhat a felkészülés. El is kezdem felírni a falra a VÉRVÉTEL első betűjét. Aztán jöhet az a bizonyos Ó is. Csak összejön végre egy kis VAKÁCIÓ!

Szólj hozzá!

Címkék: énblog élet vicc pánik rák egészség wc vakáció vastagbélrák végbélrák Egészségügy

Nagykanállal

2013.06.04. 15:37 :: Altezza

Ezzel falom a napokat. Persze nem kezdtem el bungee jumpingolni, hajnalig diszkózni vagy ilyesmi, egyszerűen csak próbálok nem kilógni a tömegből. Főleg lefelé nem.

Visszatértem a régi recepthez, így immár három hete naponta csak egyszer eszem, ezzel véve elejét az állandó ücsörgésnek. A módszer egészen működőképes, mert az említett időszakban csak néhány alkalom volt, amikor 2-3 alkalomnál többször kellett a napi tevékenységemet egy zártkörű ülés miatt megszakítanom. Már-már a társadalom számára is láthatóvá váltam, ha tényezővé még nem is. Ahhoz minimum az kell majd, hogy a felszabadultság is visszatérjen. Annak a receptjét azonban még nem ismerem. Sikerült olyan érzékenységre állítanom a különféle szenzoraimat, hogy nem csak a szokásos rákvisszatérés bukkan elő a fejemben, hanem az olyan csipp-csupp dolgok is, minthogy elesik-e a lányom futás közben? Bele sem kell kezdenie valamibe, de fejben én már a mentőket hívom. Az okot még nem tudom kezelni, csak a tüneteket megelőzni: nem nézek oda. Ezt az apróságot leszámítva amúgy egész jól vagyok. És ha minden jól megy, akkor erről úgy egy hónap múlva lesz megint papírom is, hiszen nemsokára újrakezdem a szokásos negyedéves vizsgálatokat, kiegészítve néhány éves jellegűvel is, hiszen 20-án lesz egy éve annak, hogy kibeleztek. Ennek megfelelően mehetek vérvételre, ami önmagában is öröm, de ott lesz még a teljes vastagbéltükrözés, és az azt megelőző 24 órás hashajtás. Ki az, aki ne várna egy ilyen remek programot? A hashajtáshoz semmi kedvem, a vizsgálattól meg tartok egy kicsit, mivel anno viszonylag keveset röhögtem közben és nem csak azért, mert akkor derült ki, hogy egyel több rák van bennem az elvárthoz képest. Elméletileg ezúttal adnak majd valami kábító cuccot, ami segít feledtetni a problémát, de legalábbis könnyebb lesz azt vizionálnom, hogy elraboltak az UFO-k és éppen megtermékenyítenek. Az egyetlen vigaszom, hogy ilyenkor általában kapok egy 24-48 órás eltávot a vízöblítéses árnyékszék fogságából. 
Ezen vizsgálatokhoz jön még néhány ilyen-olyan röntgen és ultrahang vizsgálat, amiket nem a terjedelmességük miatt nem részletezek, hanem azért, mert nem emlékszem rá, hogy pontosan milyenek és mikor kéne mennem rájuk, felírva viszont nem találom sehol. Az onkológust ellenben nem értem el, hogy megkérdezzem. Ez az eset talán jól jellemzi, hogy mennyire szeretnék már szabadulni ezektől a procedúráktól. Tudom, hogy mindez semmiség a kezelésekhez képest, pláne úgy, hogy olyankor logikusan beteg is az ember, most meg elvileg nem vagyok az. Érzésre legalábbis azt hiszem nem. Remélem, eljön majd az idő, amikor elég lesz évente egyszer menni.

Dacára annak, hogy napi egyre redukáltam az étkezések számát, nem fogyok. Tartom a 75-76 kiló közötti tömegemet és a hozzá tartozó térfogatomat, ami arra is jó példa, hogy bizony manapság sokkal több kalóriát fogyasztunk, mint ami egy átlagos napi tevékenységhez szükséges. Mivel nem vájárként dolgozom, bőven elég ez az egytálétel, ami 70%-ban ebéd, 30%-ban vacsora formájában történik, függően a napi teendőktől. A nagykönyvben biztos nem a napi egy étkezést javasolják, de manapság úgy is divat lett a paleo étkezés, azaz a visszatérés a gyökerekhez, így én is ennek szellemiségét lovagolom meg: akkor eszek, amikor sikerül zsákmányt találnom. Igaz, én nem mamutra vadászok, hanem ételfutárra. Széljegyzetként leírnám, hogy ez a paleo dolog nem teljesen logikus, hiszen egyrészt nem biztos, hogy ugyanazok a nyersanyagok állnak a rendelkezésünkre, mint az őskorban, másrészt anno az (ős)emberek azt ették, amit a környékükön találtak, a banánimport pl. eléggé gyerekcipőben járt még akkortájt, így simán lehet, hogy a mi ősünk egyáltalán nem olyan alapanyagokon nőtt fel, amelyeket most veszünk meg a PaleoPlázában. Arról nem is beszélve, hogy az átlagéletkor akkoriban a harmincat sem érte el. És ez nem feltétlen a kiforratlan közlekedési morálra volt visszavezethető.

crocodile-plover.jpgkép:meghanahassan.blogspot.hu


Akárhogy is, ha éhesen is, de egész jól telnek a napjaim így, hogy sokkal több szabadidőm van. Még a lányom balettbemutatójára is sikerült eljutnom a múlthéten, ami nagy élmény volt. Neki is, nekünk is. Aztán igyekszem molyolgatni az MG-vel, amire még hosszú vár a felújítás országútján, de azért haladok vele. Együtt épülünk fel. Én a testét gyógyítgatom, Ő a lelkemet. A krokodil a száját tátja ki, az MG a gépháztetejét, én pedig lile helyett szedegetem a fog(askerekek) közül a nem odavaló dolgokat. Tényleg mindenki jól jár.

Ha véletlenül lenne idén nyár, akkor lehet, hogy nem csak szabadságra mennénk, hanem nyaralni is. Amennyiben azonban marad a globális felmelegedés miatti hideg, akkor marad a szabadság. Ez esetben megkeresem a legnagyobb kanalat otthon, és nekiállok megenni minden olyat, amit egyébként nem merek, vagy nem lehet, tekintettel a társadalmi kötelezettségeimre. A rossz idő miatt úgysem bánnám, hogy bent ülök, nem pedig kint a szabadban.

6 komment

Címkék: énblog élet vicc pánik rák éhség egészség wc vastagbélrák belezés Egészségügy

Kórisme

2013.05.15. 19:01 :: Altezza

Tegnap néhány sorban kiöntöttem egy kicsit a lelkemet, erre tessék, máris jobb lett a helyzet. Gondolom, szokás szerint megint csak néhány napos a fellángolás, de ahogy mondani szokták: kis hal is hal.

Panaszkodtam ugye, hogy annyit ücsörgök a porcelánfotelen, hogy a könyökeim által a combomba vájt mélyedés pohártartó méretűre nőtt. Mindezt a panaszáradatot pedig egy olyan napon zúdítottam a kedves olvasókra, amikor csak délelőtt kellett egy kicsit ügyintéznem, ma pedig ugyanez volt a helyzet, csak még rövidebben. Mindezt úgy, hogy igazából ugyanúgy ettem, ittam, mint korábban. Egy nőt hamarabb kiismerek, mint a saját belsőmet. Akárhogy is, napközbenre már egészen jó kedvem lett, ami még mindig tart. Persze a s(h)it-down hiánya még nem eredményezett stand-up-ot, de tényleg jó(bb) napom volt. Amint elmúlik az állandó inger, máris úgy érzem magam, mint akárhány évvel ezelőtt. Mínusz felszabadultság, mert persze folyamatosan ott cikáznak a fejemben a különféle aggodalmak. És mivel cikáznak, tovább is tart az útjuk, hiszen tudjuk, két pont között a legrövidebb út az egyenes. Az agyam ellenben tekervényes, természetes tehát, hogy a gondolatok útja is hosszabb. Ideje lenne valami sztrádaépítésnek a fejemben, hogy felgyorsuljanak egy kicsit a folyamatok. De ugye válság van, a beruházásokra most nem futja.

Előző este arról írtam, hogy nem tudom eldönteni, hogy azért rohangálok, mert gondolok rá, vagy fordítva. Nos, a mai nap alapján inkább az utóbbi látszik igazolva, hiszen hiába gondoltam rá, nem kellett ott ücsörögnöm. Kicsit ellentmond ennek, hogy így jobban visszagondolva, olyankor kevesebb gondom szokott lenni, mikor le van kötve a fejem valami munkával, egyébbel.rubber-room.jpg De úgy igazán, amely közben esélyem sincs elkalandozni. Szóval igazi autodidakta orvos módjára megállapítható, hogy a beteglapom kórisme rovatába az "Elmebeteg" státusz a legtalálóbb.

Most, hogy ezt végre tisztáztuk, megyek és kihasználom a hirtelen jött szabadságomat. Biztos vagyok benne, hogy ez a helyes döntés, hiszen a hangok is ezt mondják.

2 komment

Címkék: énblog élet vicc egészség wc vastagbélrák végbélrák belezés Egészségügy

süti beállítások módosítása