Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Le a spammerekkel: Az a hajráfradi nálam kiverte a biztosítékot. :D Bocs, fogalmam sincs, miről van szó, mobilos nézetben meg semmi más nem látszik, csak a poszt... (2018.09.30. 16:40) Nekrológ
  • Memento Mori: @Altezza: Hurrá! ;-) (2018.04.22. 19:54) Ránc
  • Altezza: @murray: Sorry, hogy nem valami tréfásabb bejegyzéssel kellett szembesülnöd. :-D Ha ez vigasztal, akkor (kipp-kopp), asszem letudtam a posztban szereplő depressziós, pánikrohamos dolgot. ;-) (2018.04.07. 19:58) Ránc
  • murray: Szia Misi, ma pont egyik (remélem képzelt) betegségem miatti rossz hangulatú napomon ugrottam be a blogodra..:-) erre ilyeneket írsz? :-) Nézd: szerintem teljesen érthető a félelmed az újabb ny... (2018.03.28. 14:55) Ránc
  • Altezza: @Memento Mori: Szia, Sajnos az őrület mellett nem volt időm táblázatokat és azok adatait felhasználva diagramokat készíteni, így egzakt szerotonin adatokkal nem tudok szolgálni. Így csak közvetett... (2018.01.01. 20:56) Ránc
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

A nevetés a legjobb orvosság

2012.06.24. 13:45 :: Altezza

Legalábbis így tartja a mondás. Az sajnos nincs benne, hogy ez a nevetés baromi nagy fájdalommal jár, legalábbis műtét után. Az elmúlt két napban többször is abba kellett hagynom személyes és telefonos beszélgetéseket a fenti ok miatt. No, de ne szaladjunk ennyire előre a történetben.

Kezdjük a szerda reggellel, amikor is nem túl vidám hangulatban megérkeztem jelenlegi szállásomra, a Kútvölgyi kórházba. Útközben erősen gondolkoztam, hogy mégis a reptérre vitetem magam és meg sem állok Dél-Amerikáig. Úgy tudom, onnan macerásabb a kiadatás.
Végül persze ment minden a kijelölt úton. Beköltöztem és úgy 1,5 óráig továbbra is makk egészségesnek érezhettem magam, hiszen semmi sem történt. Utána jött az első infúzió, a fekvés és a várakozás. Pánik már nem volt bennem, valahogy úgy éreztem, a műtét során nem lesz gond. Inkább az aggasztott, hogy mi vár majd ébredés után. Az aggodalmam nem volt alaptalan. Amilyen simán ment az altatás olyan fájdalmas volt az ébredés. Nem hinném, hogy valaha éreztem akkora fájdalmat, mint azon a délutánon. Én a fájdalomtól ordítottam, személyzet meg velem, hogy ne fetrengjek úgy, mint egy földön fekvő olasz focista és akkor nem fáj majd annyira. De ki a fene tud mozdulatlanul maradni olyan állapotban. Végül, felhasználva a szomszédos országok fájdalomcsillapító készleteit is, sikerült félkómás, már-már fájdalommentes állapotba kerülni. Ébredéskor igyekeztem úgy hemperegni, hogy végigtapogassam a hasamat is, így hamar világossá vált, hogy újabb klubnak lehetek a tagja: stomát kaptam. Igyekeztem ugyan nem hinni a kezemnek, de a kérdésemre az a válasz jött: igen, de csak ideiglenesen. Annyit tudtam kérdezni, hogy jó, de így hogyan öleljem majd meg a lányomat?
Aztán hatni kezdett az említett fájdalomcsillapítás. A szerdám gyakorlatilag ezzel ment el: stoma-kóma-stoma-kóma. És persze a fájdalom, ami a vágások környékét érintette.
Másnap valamit enyhült a fájdalom, legalábbis fekvés közben. Csakhogy nagyon igyekeztek lábra állítani. Higgyék el, nagyon kitartóak. Végre sikerült beszélni a sebésszel is, aki elmondta, hogy nem volt egy rutinműtét az eljárás. A problémák a következők voltak: a férfiak medencéje szűkebb, mint a nőké, de az enyém egy kicsit máshogy is áll, olyan izomzaton kellett átverekednie magát, amit még nem nagyon látott. Ez utóbbin nem lepődtem meg, hiszen legalább két évtizede puha zsírpárnával őrzöm minden has- és medencetájéki izmomat a külső behatásoktól. (Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy miként került oda az a köteg...)
További probléma volt, hogy nagyon mélyen kellett dolgoznia és a fenti okok miatt időnként szinte vakon. Aztán mikor a belek összevarrásához ért, akkor szembesült vele, hogy az általában ott lévő kis vastagbél-kunkor nálam természetesen nem kunkorodik, így a felsőbb szakaszt is lakberendeznie kellett, hogy leérjen. Jól látható tehát, hogy nem csak az agyam van máshogy bekötve. Így lett a műtét bő 3 órás és a fentiek miatt döntött úgy, hogy nem kockáztat, nem engedi rá rögtön a terhelést, hanem csinál egy hasfali kivezetést, melyet elvileg úgy augusztus végig kell majd hordanom. Akkor újabb műtét. Ehhez persze az is kell, hogy valóban minden helyreálljon odalenn.
Ezzel kapcsolatban pedig kissé szkeptikus vagyok a korábbiak alapján, hiszen anno úgy indultam neki, hogy úgy 20% az esélye, hogy rák. Az lett. A műtét előtt úgy 20% volt az esélye az ideiglenes kivezetésnek. Az lett. Most nem hangzott el százalék, de ugye ez sem 100-as. Egyszer igazán dobhatnék már hatost.
Jó hírként talán még az szolgált, hogy ha már úgy is bennem volt egy TV stáb, akkor tettek egy túrát, amolyan Százezer lépés Misiországban jelleggel és ezen kirándulás során nem találták nyomát a rakoncátlan sejteknek más szervtelepüléseken.

Gyakorlatilag innen indult a lábadozásom. Legalábbis ekkortól már fejben is többet tudtam ezzel foglalkozni. Igaz, időnként meg-meg akadtak a gondolatok. Csütörtökön, pénteken voltak olyan gondolataim, hogy fenébe a bloggal, fenébe az egyebekkel, talán ki sem kerülök. Szüntelenül töltötték belém a különféle infúziókat és próbáltak ezekkel erőt adni a lábaimnak. A lábaim mentek is volna, de a fejem amint felemelkedett, rögtön színt váltott, részben a kábulattól, részben az említett fájdalomtól. Egyszer sikerült megtennem úgy 10 lépést, de több nem volt bennem. Ám amint azt mondtam, a személyzet nem az a könnyen feladós típus. Egyrészt katonás rend van, amit a reggel 5-6 közötti ébresztők is jól jellemeznek, másrészt fejükbe vették, hogy nekem jönnöm-mennem kell. Talán valami költözéshez kerestek hórukk embereket. Nos, egy ilyen próbálkozásnak köszönhettem, hogy pénteken reggel a "cirmos" mosdatásom egy plafonmegtekintéssel végződött. Igyekeztem állni a sarat, de egy idő után szóltam, hogy most már leülnék, nincs több erőm. Rögtön kaptam egy széket, ami annyira volt elég, hogy ülve tudjam jelezni: el fogok ájulni.
Mindig is szavatartó ember voltam, így a nővér 5 másodperc múlva már legalább olyan fehér volt, mint én. Kétségbeesetten próbált segítséget trombitálni ahhoz, hogy ismét a többiek által használt testtartást használjam. Végül visszakerültem az ágyba. Újabb infúzió, újabb fájdalomcsillapítás és némi szundítás. Ami itt nem nagyon megy. Az első nap többet feküdtem a hátamon, mint az eddig eltelt 37 évben összesen. Ezt a testem is észlelte, amit úgy próbál azóta is tudatni, hogy folyamatosan sajogtatja a hátsómat. Ha állok a hasam fáj(t), ha fekszem, akkor meg a fenekem. Oldalra fordulni meg nem tudok a sebek, illetve a műtéti váladékot elvezető cső miatt. Azt hiszem szerda óta még nem aludtam összesen nyolc órát. Ma éjjel például egy másik kórteremben fekvő néni adott folyamatos előadást háromtól-ötig, egy felvonásban. Végig ordibált, hogy engedjék ki a ketrecből, dől a füst, mindenki bent fog égni, stb. Mindezt, ahogy említettem, két órán át, egy levegővel. Erősen gondolkoztam azon, hogy hívok egy Taxit, beültetem, és kerül, amibe kerül, de elküldöm az Északi-sarkra. Vagy csak simán átmegyek egy párnával és helyrehozom a légzését. 

Nem untatnám nagyon a kedves olvasókat, így ugranék annyit, hogy miután sikerült pénteken délután kiimádkoznom, hogy szedjék ki belőlem a fixen telepített infúziókat és hadd egyek-igyak valamit, látványos javulás állt be a jövés-menésembe. Pénteken este kaptam egy kis külön tréninget. Behozattam egy táblagépet, amin a szobatársammal (akiről azt hiszem egy külön posztban emlékezem majd meg, mert egy igen fantasztikus ember), az esti EB meccseket tudjuk nézni. Pénteken éppen csak elkezdődött a meccs, mikor megjött a vizit. 2 perc után látványosan távoztak, ami alatt azt kell érteni, hogy égve hagyták a villanyt. A fociért ugye mindent, így erőt vettem magamon, feltápászkodtam, és az evolúciós folyamatot leíró képsor középső képén látható pozícióban elvánszorogtam a kapcsolóig. Mindezt természetesen pucéran, katéteres zsákkal magam mögött. Alig értem vissza az ágyamba, mikor bejött egy nővér, hogy elfelejtett valamit. 15 másodperc után távozott, természetesen a lámpa ismét égve maradt. Én pedig ismét előadhattam a magánszámomat. Most úgy 3 percig élvezhettük az adást, mikor megint jöttek, lámpát kapcsoltak. Mivel több erőt nem éreztem magamban, idejében szóltam, hogy ne feledje el távozáskor lekapcsolni. Jó kis edzés volt. Már ott tartok, hogy egyedül kelek-fekszek, jövök-megyek. Már amikor nem fáj az említett seb. Ez utóbbi nehezen múlik.
Ebben sokat segít a személyzet is, akik előtt azért le a kalappal. Nyilván itt is van olyan, aki azért dolgozik itt, mert anno nem figyelt a matekórán, de a nagy többség egyértelműen az elhivatottság miatt van itt. Tényleg fantasztikusak.

Mivel több időm lett agyalni, jöttek is a gondolatok. A reggelek sajnos nehezek. Nehéz minden nap szembesülni a nem túl vonzó állapotommal. Szerencsére úgy fél óra után előkerül a jobb kedvem, de azért nem jó ez így sem.
Már látom, hogy ha reményeim szerint ideiglenesen is, de új küldetésem lehet. Elfogadtatni az emberekkel a stoma világát. Olyanokra gondoltam, hogy tarthatnánk Stoma-büszkeség napját. Andrássy út lezárva, dübörgő techno zene és a megannyi kamionon ott táncolna az ezernyi félmeztelen férfi és nő büszkén lengetve a különbözően telt zacskóikat. Természetesen itt is lennének ellentüntetők, akik a kordonok mögül lengetnének WC ülőkéket illetve hatalmas, ánuszt ábrázoló táblákat és közben ordibálnának, hogy aki nem rendesen székel, az Isten ellen cselekszik. Táborokba az összes ilyen csökevénnyel!
Persze lehetne békésebb rendezvény is, amolyan Critical-Mass jelleggel. Itt egyszerűen csak végigvonulna a stomás tömeg a városban, majd a Vörösmarty téren a jelzésemre mindenki felemelné a teletasakját. Büszkén mutatva alternatív módot az elkényelmesedett, WC-n ücsörgő embereknek.
Lesz itt dolog, nem vitás.

Holnap talán kiveszik az említett csövet, így reményeim szerint teljesen akadálymentessé válik a járásom. Most úgy érzem, hogy ha az nem lenne, akkor lennék olyan hülye, hogy már fussak is. Tartok tőle, hogy az eltávolítás nem annyira vicces érzés, de mivel gyógyulni akarok, muszáj lesz nevetnem.

Ui.: Tegnap láttam a lányomat. Az élet szép!

 

 

 

12 komment

Címkék: énblog élet vicc alvás pánik rák egészség műtét vastagbélrák végbélrák belezés stoma Egészségügy sztóma

A bejegyzés trackback címe:

https://altezza.blog.hu/api/trackback/id/tr614606850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gizinyúl 2012.06.24. 19:32:03

Nagyon örülök, hogy nem zuhantál magadba ettől a hatalmas fájdalomtól! Kitartás!!! Ne haragudj, hogy a stomáról kérdezek, de leírnád kérlek, hogy a gyakorlatban hogy működik ez a dolog? Jó, gondolom, ha megtelik, ki kell üríteni, de engem ilyen dolgok érdekelnének, hogy hogyan kapcsolódik a testedhez,és nem fáj- e, ha megmozdul. És hogy pl ezt nadrágon kívül lehet tartani, vagy belül? Tényleg ne haragudj, hogy ilyen részletekbe menően kérdezem,de a Stoma-menetben csak maximális információk birtokában tudnék jó lelkiismerettel szimpatizánsként menetelni :)(amitől félek, azt szeretem minél jobban megismerni, mert úgy általában már nem félek annyira)

Altezza 2012.06.24. 19:52:56

@gizinyúl: Nem gond a kérdés. A dolog rém egyszerű: képzeld el amint megcsókol egy ablakot Geronazzo Mária. Az így kapot alakzat méretét csökkentsd a negyedére és képzeld rá a hasfalad bal közepére. Erre egy kétoldalas ragasztó segítségével tapad rá a tasak, mely aktív szénszűrős. A póló eltakarja. A nadrágot meg ne húzd a csípőd fölé. :-) Leesni még nem akart és a bőrt sem irritálja. Ki ne akarna egy ilyet?

Tutiveszte$ 2012.06.24. 22:11:01

Te egy elbaszott idióta vagy bzmg. Sebaj. Én semmilyen körülmények között nem akarom elképzelni Geronazzo száját a hasfalamon. Hányok.

Tutiveszte$ 2012.06.24. 22:11:38

Ja, remélem tudod ki vagyok...persze leszarom ha nem:))

sghu77_ 2012.06.25. 07:38:05

Örülök, hogy tkp. jól sikerült a műtét!

felmary 2012.06.25. 08:20:13

Örülök, hogy a humorbutykost nem szedték ki a nevezett vastagbélszakasszal együtt. Persze, lehet, hogy az máshol van.
Közel sem ilyen súlyú, de állítólag nekem tökéletes hasizmom van. Ezt akkor mondták, amikor először császároztak, pedig 85 kiló voltam (165 cm-hez), tehát volt rajtam biztonsági tartalék bőven.
Ennél a műtétnél is széthúzzák a hasizmokat?
Az, hogy nem láttak semmit, gondolom, azt jelenti, hogy nincs áttét, ugye?
Meddig kell bent maradnod?

Fruzsibogár 2012.06.25. 08:56:04

Még mindig nem egészen szoktam hozzá, hogy kórházas posztokon röhögjek, de sajnos megint kellett párszor, a Stoma-büszkeség napját szinte láttam magam előtt :) Örülök, hogy jobban vagy, szerintem az ájulások még az altatás utóhatásai lehettek, az eléggé meg tudja viselni a szervezetet. Remélem hét végefelé hazaengednek, mégiscsak jobb otthon fetrengeni, mint a kórházban

Altezza 2012.06.25. 11:56:55

BREAKING NEWS: Jelen állás szerint holnap kirakják a szűrömet. Július 20-án pedig a gyári alagutat is újra forgalomba helyezik.

Csibész315 2012.06.25. 12:38:21

@Altezza:
Te tényleg nem semmi ember vagy!
Örülök, hogy jobban vagy, és hazamehetsz a családodhoz!

Remélem azért továbbra is folytatod a blogolást, mert nagyon jókat kacarászok a szövegeiden!
Nem is csodálom, hogy nem tudsz beszélgetni sokáig, mert elég csak kinyitni a szádat, és az ember már fetreng a nevetéstől, és ha egy hasonlóan "hülye" ember a partner, akkor az rögtön kontrázik..

Azért azt a Geronazzo Máriát kihagyhattad volna.. Épp enni készültem, mikor nekikezdtem az olvasásnak..

timoya 2012.06.26. 11:55:12

Szia, örülök hogy túl vagy rajta, sokat gondoltam Rád :) A humor mindig segít, én akkor poénkodtam néhányszor amikor kopasz voltam a kemó alatt. Szegény postás, azt a meglepett fejet.... :)

Altezza 2012.06.26. 21:46:28

@Csibész315: Én is örülök, hogy hazajöhettem. Az írást igyekszem folytatni.

Altezza 2012.06.26. 21:47:46

@timoya:
A humorkészletem mára eléggé leapadt, de bízom benne, hogy hamar jön a beszállító...