Fantasztikus hírt jelentettek ma be: szinte biztosan megvan a Higgs-bozon. Ennek két okból is örülök. Egyrészt újabb gólt szerzett a tudomány a vallásokkal szembeni meccsen, másrészt felszabadult egy halom tudós, akik végre elkezdhetik kutatni, hogy milyen bozonnal lehet leoldani a stoma zsák ragasztóját a hasamról.
Mióta egy hirtelen mozdulattal alánk költözött az afrikai kontinens és lecseréltük az autónkat egy tevére (két púpú, mert egy bizonyos szint alá azért nem megyek), azóta a stoma zsákom is külön utakat kezdett el járni. Fejébe vette, hogy átveszi a DNS-emet és egyé válik velem. Legalábbis erre utal az a jel, hogy mikor lecserélem, akkor a rejtélyes anyagból készült ragasztó szinte teljes egészében a hasamon marad. Eltávolítani pedig gyakorlatilag lehetetlen. Semmilyen szappan, tusfürdő, sampon, mosogatószer vagy toalett kacsa nincs rá hatással. Lepereg róla. Az egyetlen esélyem, hogy szárítani kezdem, ami ezekben a napokban könnyen megy, elég 15 másodpercig állnom az ország egy tetszőleges pontján, majd a megszáradt anyagot máris lehet dörzsölni. Ekkor, természetesen az épphogy növekedésnek indult hasszőrzetemmel (műtét előtt leborotválták, amitől enyhe pedofil jellegem lett), együtt lemorzsolódik. Alig negyedóra morzsolással le is lehet szedni a teljes mennyiségnek úgy az egytizedét.
Egy flex talán gyorsítana valamennyit a folyamaton.
Rutinos ember lévén, megpróbáltam a tasakok dobozában lévő kicsiny füzethez fordulni, de abban természetesen szó sincs ilyesmiről. Az egész füzet egy idillikus világot fest a stomáról. Csupa mosoly az élet. Egy lassított felvételes futás egy zöld réten, vagy homokos tengerparton, ahol természetesen a homok lepereg a talpunkról és nem ragad hozzá.
További praktikus megoldás a zsáknál, hogy a hasfal felé néző nyílást (ahol ugye befolyik a termék), nekünk kell méretre vágni ollóval. Minden dobozhoz adnak egy papírlapból készül sablont, amit a lyuk elé/köré helyezve megmérhetjük, hogy mekkora is a nyílásunk, majd az így kapott méretet megjegyezve fogjuk az ollót és a tasakot, és a gyárilag rárajzolt méretlyukak közül kiválasztjuk a megfelelőt és vágni kezdünk. Egy rákosnak legyen ugye ollója.
Nagyon praktikus megoldás. Sokkal jobb, mintha előre legyártanának többféle méretet. Vagy ha perforált lenne a nyílás része. Előre meg nem engedik dolgozni az embert, mert állítólag változik a méret. Arra sajnos nem emlékszem, hogy a rákosság előtt volt e valamilyen kézügyességi felmérő, de gondolom minden korosztály jól elboldogul a dologgal. Ülnek az idős emberek az Aranyalkony gondozó aulájában, van aki makramézik, van aki horgol, míg más a stoma tasakkal bíbelődik.
Szívesen elbeszélgetnék a gyártó cég kutatás-fejlesztési osztályának vezetőjével.
De hagyjuk a siránkozást, az a bő két hét hamar elrepül majd. Igaz, a visszaalakító műtétnek úgy a 90%-a megy majd el a ragasztó levakarására. Maguknak csinálták a bajt.
Persze azért nem veszem még készpénznek a visszaalakítást. Nem is én lennék ugye, ha nem gondolnék már előre arra, hogy valami nem lesz jó a lent összevarrt részen. Esetleg máshol. Esetleg most lesz valami az altatásnál. Vagy lópatkolás közben eltörik a sebész keze. Vagy papucs orrán pamut bojt.
Odamegyek nagy nyugodtan, hogy a múltkor is milyen jól ment a dolog, aztán a hamvasztó jelen hőmérsékletekhez képesti hűs levegője lesz az utolsó emlékem.
Remélem, ezúttal nem szurkálja meg magát a személyzet egyetlen tagja sem valami használt eszközzel, illetve ha igen, akkor még altatásban leveszik a vért a kontrollhoz, mert nem akarok ébredés után ismét véradásost játszani.
Kész szerencse, hogy kezdek egyre jobban lábra kapni, így egyre több időm van elmélkedni. Meg minden másra is. Ma már meccsen is voltam. Mint néző (3:25-nél mindenki megtekintheti műtéttel terhelt peckes járásomat. Zöld póló, víz a kézben.). Bár ahogyan játszott ma a csapat, nem lógtam volna ki a sorból. Sőt, csak magam elé tartottam volna egy teltebb tasakot és a szétnyíló védelem között meg sem álltam volna a gólvonalig. Nem túl tudományos módszer, de hatásos.
Utolsó kommentek