Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Le a spammerekkel: Az a hajráfradi nálam kiverte a biztosítékot. :D Bocs, fogalmam sincs, miről van szó, mobilos nézetben meg semmi más nem látszik, csak a poszt... (2018.09.30. 16:40) Nekrológ
  • Memento Mori: @Altezza: Hurrá! ;-) (2018.04.22. 19:54) Ránc
  • Altezza: @murray: Sorry, hogy nem valami tréfásabb bejegyzéssel kellett szembesülnöd. :-D Ha ez vigasztal, akkor (kipp-kopp), asszem letudtam a posztban szereplő depressziós, pánikrohamos dolgot. ;-) (2018.04.07. 19:58) Ránc
  • murray: Szia Misi, ma pont egyik (remélem képzelt) betegségem miatti rossz hangulatú napomon ugrottam be a blogodra..:-) erre ilyeneket írsz? :-) Nézd: szerintem teljesen érthető a félelmed az újabb ny... (2018.03.28. 14:55) Ránc
  • Altezza: @Memento Mori: Szia, Sajnos az őrület mellett nem volt időm táblázatokat és azok adatait felhasználva diagramokat készíteni, így egzakt szerotonin adatokkal nem tudok szolgálni. Így csak közvetett... (2018.01.01. 20:56) Ránc
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

Az idő fogságában

2012.09.20. 21:40 :: Altezza

Régen ültem már le ennyire tanácstalanul a billentyűk elé. Téma lenne, de egyszerűen nem tudom, hogy miként is vezessem fel. Az elmúlt fél év legnehezebb napjain vagyok túl, lelkiekben legalábbis biztosan.

Igyekeztem testben és lélekben felkészülve nekivágni a második kemónak, de az élet kicsit átírta a terveimet. Gyanakodni persze már hétfőn délelőtt elkezdtem, ugyanis ezúttal már a kemó elkezdése előtt rám jött a folyamatos mehetnék, ami igazolta azt, hogy az első kezelés utáni hasmenést nem a gumibogyószörp, hanem a fejem okozta. Mondanom sem kell, most már simán elcserélném a történteket egy 24 órás wc-n ülésre. Történt ugyanis, hogy kedden, alig valamivel éjfél után arra ébredtem álmomból, hogy egy szúró, szorító, nem is tudom milyen érzés lesz úrrá az egész mellkasomon. Pánikszerűen kivágtattam az ügyeletes nővérhez, aki lezárta a kemót, majd hívott egy orvost. Mire visszaértem a helyemre, az érzés elmúlt. Abban maradtunk, hogy néhány órán át szüneteltetjük a kemót, és ha nem lesz gond, akkor visszakapcsoljuk. Nem kezdenék egy végtelen leírásba, így kivételesen zanzásítva írom le az eseményeket. Szünet eltelt, kemó vissza, két óra múlva ismét a rosszullétre ébredtem, kemó elzár, EKG negatív. Délelőtt jött a kivizsgálás. Mármint a kivizsgálások. Megannyi EKG, szívultrahang, mellkasröntgen, több vérvétel (természetesen több tűszúrással, így a karom már úgy néz ki, mintha egy sörétes puskával vették volna a vért). Az összes eredmény negatív. Konklúzió: ha ismét lesz tünet, irány az intenzív. A szerda hajnal már ott ért. Folyamatos monitorozás, egy rosszullét ott is, de az EKG semmit sem mutatott. Mint az kiderült, ez a kezelés okozhat szívkoszorúér görcsöket és egyéb nyalánkságokat, ezért hiába vágytam én már nagyon haza, nem nagyon akartak elengedni. Amit sajnos nehéz volt észérvekkel cáfolnom. Lassan ott tartottunk, hogy már sem ők, sem én nem tudtuk eldönteni, hogy a kemó mellékhatása és/vagy a stressz, szorongás idézi elő az amúgy maximum egy percig tartó, de annál ijesztőbb tüneteket.
halloween-straight-jacket.jpgSzerencsére a szegényes egészségügyünk még mindig rendelkezik egy halom műszerrel, még ha azok nagy része igencsak távol áll a használatra alkalmas kategóriától. Így aztán minden olyan ketyerébe betettek, amijük csak volt: sós kútba tettek, onnan is kivettek... Jött a mellkas CT, amihez egy másik kórházba kellett átvinni. Hiába mentem eredetileg autóval, azt nem használhattam, így életemben először mentővel utaztam. Érdekes élmény volt. A visszafelé vezető úton már a személyzet egyik tagjának telefonján nézegettem különféle nyílt töréseket és más, bőven 18-as karikával ellátott élettelen testeket ábrázoló fényképeket. Szóval igen oldott hangulatban utaztunk, főleg annak tükrében, hogy a CT sem embóliát sem más eltérést (pl. tüdőáttét) nem mutatott. A negatív vizsgálati eredmény persze azt is eredményezte, hogy csak odáig jutottunk, hogy mi bajom nincs, de az nem derült ki, hogy cserébe mi van?
Napközben sem lettem okosabb. Próbáltam minél kevesebbet lenni az amúgy abszolút koedukált szubintenzív őrzőben, ahonnan egyrészt a szagok, másrészt a nem túl vitális környezet űzött egyre távolabb. Sajnos a szagokat nem tudtam elhagyni. Értem én, hogy nem az egészségügy a legjobban finanszírozott terület, de azt azért nehezen hiszem el, hogy ennyire nem telik valami hatékony, illatos felmosóra, meg egy lelkiismeretes takarítóra, aki legalább egy fokkal közelebb tudná vinni a WC-k állapotát a gusztustalantól a "kilincset talán meg merem fogni" szintig.
No, de vissza az eredeti témához: napközben annyit sikerült megtudnom, hogy egyrészt az éjszaka még tovább figyelnek, másrészt alávetnek majd egy terheléses vizsgálatnak, hátha abból kiderül valami. Nagy reményt nem fűztem hozzá, mivel a rosszullétek gyakorlatilag kizárólag alvás, vagy teljes nyugalmi állapotban jelentkeztek. Ma hajnalban ismét egy, a fentiekben leírt érzésre ébredtem, de az EKG most sem mutatott semmit. A rejtély tovább fokozódott. Eljött a reggel nyolc óra és én máris egy szobabiciklin találtam magam, ami a terheléses vizsgálathoz kellett. Nos, az egészből én csak a vizsgálatra emlékszem, mert a tekerős feladvány gyakorlatilag épp, hogy bemelegített, de a terheléstől azért messze volt. Na jó, a combomat egy picit éreztem, de egyrészt még nem vagyok edzésben, másrészt bemelegítés sem volt. Azt meg már nem is mondom, hogy hiába nyertem meg a szakaszt, nem kaptam sárga trikót.
Cserébe a sárga házba sem utaltak át, pedig a vizsgálatok vége gyakorlatilag az lett, hogy szervi problémát nem látnak, valószínűleg a kemó és a megrogyott lelkivilágom okozta a problémákat. Ennek pedig az lett a vége, hogy úgy döntött az onkológus, hogy a jövőben nem kapok több kemót, ezentúl csak kontrollokra kell járnom.

Ha akarom, ez jó hír, ha akarom nem. Nyilván nem bánom, hogy egyelőre abbamaradnak a különféle szurkálások, de azért csak ott motoszkál a fejemben, hogy vajon mennyit ront a tervezettnél kevesebb kezelés az általános esélyeimen? Nehéz dió.
Persze előbb rövidtávon kell helyrejönnöm. Sokat kivett belőlem az elmúlt időszak, főleg az utolsó egy hónap és ezen az elmúlt napok történései sem javítottak sokat. Most éppen ott tartok, hogy képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy a rosszullétek szinte mindig álmomban értek, így mondanom sem kell, félek elaludni. Nagyon nehéz éjszakára számítok.
Pedig tényleg nem így indultam neki ennek a második kanyarnak. Még a hangoskönyv elkészítésébe is belekezdtem bent (Copyright: Ientepe). A tudatalattim azonban máshogy gondolta.

Nagyon remélem, hogy sikerül villámgyorsan beleszürkülnöm a tömegbe és a gondolataim is legalább ilyen szürkévé válnak majd, mert ez a sok villogó szín már meghaladja az agyam feldolgozóképességét. Hiába telt el gyorsan, mégis hosszú volt ez az elmúlt fél év. És nagyon hosszú volt az elmúlt pár nap.
Remélem, sikerül még október vége előtt átállítanom az órámat, -nem megvárva a téli időszámítást-, hogy végre a helyes időt mutassa. Szeretnék már kiszakadni ebből az idősíkból.

11 komment

Címkék: énblog élet vicc alvás pánik rák egészség torna vastagbélrák kemoterápia végbélrák kemó CT Egészségügy

A bejegyzés trackback címe:

https://altezza.blog.hu/api/trackback/id/tr964791208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NYulacs 2012.09.20. 23:47:15

Ha ezek egyszer elkezdenek gyógykezelni! Kő kövön nem marad...
Egy rövid meserészletet ide is feltölthetsz idővel! :)

%csilli% 2012.09.21. 00:21:15

Nagyon sajnálom. Nekem májusban volt infarktusom úgyhogy ismerem az érzést.

Ientepe 2012.09.21. 01:13:15

Most akkor nem adhatok VBA feladványokat Neked? :-( A hangoskönyvet viszont otthon is tudod csinálni...
Átérzem, milyen lehetett ez a félelmetes, szúró élmény, mivel nekem 2 évig fájt egy szakaszon a hátam, kb. a szívemmel egy vonalban, hátul. Meg voltam róla győződve, hoy ez bizony az infarktus előszele. Jártam ide-oda, sehol semmit nem találtak, sőt, jól letoltak, hogy képzelt beteg vagyok, illetve közölték, ne stresszeljek már annyit, és a végén a hátamba döftek egy "nyugtató injekciót" :-DD Természetesen ez semmire se volt jó, illetve mégis, mert így már legalább tudtam, hogy miért fáj a hátam egy hétig, igaz, más ponton...
Rövidre fogva a sztorit, idén januárban egy iszonyat erős karfájdalmam lett, megint nem tudni mitől, diagnózis: befagyott váll. Gyógytorna, kenőcsök, valamennyit segítettek. Ja, közben elmúlt a 2 éves hátfájásom, a nagyobb fájdalom ugye elnyomta a kisebbet, pontosabban, már nem azzal foglalkoztam többé, amivel korábban! Rá kellett jönnöm, hogy teljesen pszichés alapú volt a hátfájásom, és abban a pillanatban, amint akadt más "fájnivalóm", már arra figyeltem... A karfájdalom azóta rengeteget javult, itt egy korábbi sérülés okozott izületi panaszt, ez végre kiderült, tehát volt valós ok, de ez is minimális mostanában, mivel nem érek rá foglalkozni már vele, és nem veszek róla tudomást, így sportolok, használom sokat! Pár hónapja már teljesen jó szinte, és nem a karom a fő téma, sokkal érdekesebb dolgok kötnek le.

Hogy mi ennek a sztorinak a lényege?
A psziché hatalma. Mindaddig, amíg helyben járunk űzött, rémült vadként, nem látjuk a kiutat egy problémára, addig gondolatilag, lelkileg csak magunkkal vagyunk elfoglalva, ilyenkor a belső szorongások hatására felerősödnek a testi tüneteink, és rémisztőnek tűnnek...
Csak akkor tudjuk őket elkerülni, ha MÁSOK felé fordulunk, a külvilág felé, az új kihívások, örömök, vagy éppen a mások problémáinak megoldása felé. Eközben persze saját erőinket is mozgósítani kell, gondoljuk végig a következőket: 1. képesek vagyunk-e változtatni azon a rossz helyzeten, amiben vagyunk. Ha igen, tegyük meg. Altezza ezt felmérte, humorral, tartással bírta az elmúlt hónapokat. 2. Ha nem tudjuk befolyásolni a stresszhelyzetet, próbáljunk meg alkalmazkodni hozzá, idomulni a keretekhez, kihozni a rosszból a legtöbb jót. Altezza ezt is megtette, a félelmén mindig átütött a humor, a szándék a kilábalásra, még munkára is fogható volt a cél érdekében (lásd hangoskönyv). 3. Ha viszont már elfogyott minden irányítási, alkalmazkodási lehetőség, akkor fogadjuk el a helyzetet, mert nincs más választásunk. Ez a legnehezebb, a psziché ez ellen tiltakozik a leginkább. Altezzának is ezzel kell megbirkóznia szerintem, és pont ez a legnehezebb, mert ezer testi-lelki tünet gátolja a valódi elfogadást.
Elfogadásnak én azt hívom, amikor szembe nézek a sorsommal, felmérem a rám váró összes jó-rossz lehetőséget, történést, főleg az adott stressztényező kapcsán, és belátom, hogy nem tudom mindezt kontroll
alatt tartani immár. Nekem személy szerint a kontroll létszükséglet, borzasztóan fontos a kiszámíthatóság, a biztonság tudata, a saját sorsom irányíthatóságába vetett hitem. Amikor ez a hit erősen sérül, pld. súlyos válsághelyzet kapcsán, és az ember ezt felismeri, akkor pánikol. Hosszú, nehéz vajúdás elfogadni a rosszat, mert a psziché még mindig küzdeni akar, de ha mégis sikerül szembenézni a helyzettel és az összes lehetséges kimenettel, akkor az egyben egy óriási megkönnyebbülés is. És innen kezdve elengedi a psziché a szorongást, a félelmeket, és enyhülnek vagy megszünnek a tünetek. Ekkor már az ember bátor, mert képes szembenézni saját esendőségével, gyengeségével és halandóságával. Már nem az esélyeket mérlegeli, mert tudja, értelmetlen, hiszen nem ő osztja a lapokat. Az élet sokkal nagyobb rendező, hogy kiszámolhassuk képletszerűen, hogy ennyi input emennyi outputot hoz. Ez nem így működik, az életben nincs kiszámítható igazság és rend.
Ha elfogadjuk azt, amit az élet ad, jót és rosszat is, akkor nem érhet már minket olyan nagy baj, hiszen a baj valójában nem más, mint egy szubjektív percepció. Ahogyan érzékeljük és tudatosítjuk magunkban a külvilág és a szervezetünk történéseit, olyan mértékű a "baj" és olyan mértékben mérgezi testünket, lelkünket.
Ha már nem félünk valamitől, az nem bánthat minket többé!
Ennek felismeréséhez és az elfogadáshoz kívánok sok erőt Altezzának. Mi már sokan túl vagyunk ezen, talán majd egyszer én is leírom egy regényben, milyen veszteségeket, fájdalmakat kellett elfogadnom, és mennyi erőt ad az embernek a saját erejébe vetett hite. Ma már nem akarok mindig győztesen kijönni egy helyzetből, és csak ritkán küzdök. Sokkal inkább figyelek, meghallgatok másokat és elfogadok embereket, helyzeteket. Ma már ez tesz erőssé, és hogy elfogadom önmagamat is.
Bocsánat a hosszú hozzászólásért.

_Anand_ 2012.09.21. 08:10:15

Ó, Kedves.
Szépen, plasztikusan leírtál egy tökéletes, tankönyvbe illő pánikrohamot. Ez nem dili, ez tök normális, mi több REMEK reakció gondolkodó emberek esetében egy ilyen helyzetre.
Van egy borzasztó ellenséged, meg kell vele birkóznod. És te ezt teszed, ismerve a buktatókat, tudva a következményeket és a lehetséges kimeneteleket, naná, hogy a tudatalattid is kombinál, mindent elkövet, hogy megtegye, amit lehet.

Na, most ide írtam egy akkora litániát, mint a háború és béke, de aztán kitöröltem :-D Nem kell neked tanács, Te és a tudatalattid tudtok mindent amit kell, jól csinálod, remek a hozzáállásod!
De azért egyet mégis...: gondolkodj, meditálj, (hehe, ez olyan jodamesteres-varázslásos szagú, pedig valóban működik, tapasztalat) változtass az életedben amin kell. Bár talán ezt is tudod.

Nincsenek véletlenek, Altezza.

Most pedig az ölelés :-)

Tanitam 2012.09.21. 09:08:36

Ennek így kellett történnie. Ahogy látom, semmi sincs véletlen. (elmaradt nyaraláson való bosszankodás, aztán kiderül, hogy még sem kellett odamenni, mert pacemaker műtét vár inkább, ami az életet menti)
Becsukódott egy ajtó, ami nem is biztos, hogy jófelé vezetett volna, de nyitogasd az ablakokat az igazi ételek italok, mozgás, levegő, szeretet előtt.

bobomami 2012.09.21. 09:32:03

Éjszaka nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani a testünket, ilyenkor kitör a pánik:(((( Ismerem az érzést, hogy nem mer az ember elaludni. Nekem pszichológushoz kellett járni beszélgetni, és némi gyógyszeres segítség is jól jön a kezdeti időkben. Szerintem fordulj a háziorvosodhoz. Idővel jobb lesz! (Éppen 5 éve, hogy apám meghalt, engem az ütött ki)
Küldöm a pozitív energiát, most a vízdíjra.

Bajkál 2012.09.21. 12:37:33

Úgy látom, több, téged szerető törzslátogató "diagnosztizálta" már nagyjából ugyanazt, amit én is gondolok.

Pszichés eredetű pánikféleség produkálta a tüneteket, más nem is lehet, nem tudtak semmit előhúzni helyette.
Az a baj, hogy mi itt legfeljebb a diagnózis felállításában, meg a szerintünk helyes tippek rád borításával tudunk segíteni, ezt a nyomorult tudat alatti -illetve nagyon is észlelt, ilyen szempontból tehát tudatos - rettegésfolyamot csak te tudod kidögleszteni.
És igen, anélkül nem fog menni, hogy ne kerülne tisztázásra, mennyiben lehet későbbiekben ártalmas a preventív kemó felfüggesztése. És igenis azt gondolom, hogy ezt tisztázni és tudatosítani kell, anélkül semmiféle ádáz magadhoz térést nem tudok elképzelni. Egyébként örökké ez fog feszengeni benned.
Mert ugyanis, ha véletlenül nem lenne elég az eddigi, és szükséges lenne később folytatni az onkológus szerint, akkor neked az igenis löketet adna ehhez a szar gondolati csatározáshoz.

Gyakorlatilag mintha több én feleselne egymással, na, a közös nevező meg valahol az egészséges én, amelyik igenis fel tud és fel is fog állni.
Szeretném, ha nem éreznéd úgy, hogy esetleg keményen fogalmaztam, de nem tetszik, hogy mintha beszuggerálnád magadnak, hogy ez a dög erősebb nálad.

A daganatos betegségek gyógyíthatóságában van az összes között legnagyobb szerepe az egyéni pszichének és akaratnak. Mintha most ez látszana visszakozni, egyszerűen nem teheted meg!

Csibész315 2012.09.21. 15:26:10

Kedves Altezza!

Egyetértek azokkal, akik szerint pánikrohamod volt. Nagyon is érthető a helyzetedben!
Velem is előfordult, igaz nem ilyen betegség kapcsán, hogy úgy éreztem, szét akarnak robbanni az ereim, égett a mellkasomban minden egyes hajszálér.. Kb 10 perccel azután, hogy bevettem amit az orvos felírt..
Mikor visszamentem, hogy valami gond van, mert ez és ez történik, ahogy beveszem, szinte kiröhögtek. Nagyon szarul esett.
De a véleményem az, hogy nem szabad ezt félvállról venni..
Örülök, hogy nem találtak semmi szervi problémát, azért ez nagyon jó hír!
A hangoskönyvet meg folytasd, otthon is lehet azt csinálni! ;)

felmary 2012.09.22. 15:27:43

Ezekben a pszichoszomatikus szarokban az a legrosszabb, hogy nem egyértelműek a tünetek. Viszont itt az ékes bizonyítéka annak, hogy az allopátiás orvoslás sem mindenható, sőt, gyakran még a diagnózisig sem tudnak eljutni.

Nem akarok javasolni semmit, mert itt előttem már mindent leírtak.
Viszont egy sztori a tudatalatti erejéről. A minap vettem sima Pickwick teát és 1 gyógynövényes nyugtató teát, mert egy ideje szétb*** az ideg (ez most hosszú, de a lényeg, hogy komoly pszichoszomatikus tüneteim vannak a stressztől). Nyugtatót nem akarok szedni, marad tehát a tea. Iszogatom a teát, érzem, hogy nyugodtabb vagyok, jobban alszok, nincsenek rémálmok, stb. Mondom is ma reggel a férjemnek, hogy milyen jó ez a nyugtató tea. Rá két percre elkészíteném a nyugtató teámat, rutinosan nyúlok érte a szekrénybe, kiveszem, megcsinálom, megiszom, megnyugszom - majd benézek a szekrénybe: hát, a nyugtató tea 1 hete bontatlanul van a legfelső polcon, én meg vígan kortyolgatom a sima Pickwicket.

Képzeld, milyen kisimult lennék, ha valóban a nyugtató teát innám.

Szebb napokat!

Altezza 2012.09.22. 20:09:39

Kedves Mindenki,

Köszönöm a megannyi hozzászólást, tanácsot, jó szót! Remélem, nem haragszik meg senki, ha nem válaszolok egyenként, de a blog első sorainak születésekor nem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekel majd életem ezen szakasza, így még tréningeznem kell magam a "rajongói" igények kielégítésére. Talán egyszer összehozok egy író/olvasó találkozót. ;-)

Amúgy elkezdtem felegyenesedni, és ha megint felérek majd a billentyűkig, akkor írni is fogok. Ha jól csinálom, akkor talán még ma éjjel.