Vissza a szürke hétköznapokhoz!

Zsákomban a rákom. Napló a népszerű betegségről, saját szemüvegen át nézve.

Hivatalos Facebook oldal

15 perc hírnév - Médiatár

 

Házipatika interjú: klikk

 

Utolsó kommentek

  • Le a spammerekkel: Az a hajráfradi nálam kiverte a biztosítékot. :D Bocs, fogalmam sincs, miről van szó, mobilos nézetben meg semmi más nem látszik, csak a poszt... (2018.09.30. 16:40) Nekrológ
  • Memento Mori: @Altezza: Hurrá! ;-) (2018.04.22. 19:54) Ránc
  • Altezza: @murray: Sorry, hogy nem valami tréfásabb bejegyzéssel kellett szembesülnöd. :-D Ha ez vigasztal, akkor (kipp-kopp), asszem letudtam a posztban szereplő depressziós, pánikrohamos dolgot. ;-) (2018.04.07. 19:58) Ránc
  • murray: Szia Misi, ma pont egyik (remélem képzelt) betegségem miatti rossz hangulatú napomon ugrottam be a blogodra..:-) erre ilyeneket írsz? :-) Nézd: szerintem teljesen érthető a félelmed az újabb ny... (2018.03.28. 14:55) Ránc
  • Altezza: @Memento Mori: Szia, Sajnos az őrület mellett nem volt időm táblázatokat és azok adatait felhasználva diagramokat készíteni, így egzakt szerotonin adatokkal nem tudok szolgálni. Így csak közvetett... (2018.01.01. 20:56) Ránc
  • Utolsó 20

Facebook Activity Feed

Facebook Activity Feed

Bejegyzések

Rohan az idő

2013.03.27. 21:26 :: Altezza

Észrevétlenül, aminek korábban nem mindig örültem, mostanában azonban igazi örömforrás lett ez a jelenség. Ráadásul ez a rohanás olyan sebességre kapcsolt, amit még a memóriám sem képes mindig követni.

Így fordult elő például az, hogy az imént tudatosult bennem, hogy a blog első bejegyzésének egyéves évfordulójáról is megfeledkeztem. Mindössze két nappal vagyunk túl rajta és gyanítom, rajtam kívül ez senkit sem érdekel, de ezen nem fogok megsértődni, hiszen, amint azt látjuk, a saját agyam is a lomtárba helyezte ezt a történelmi dátumot. Mondjuk így torta sem volt. De vannak ennél fontosabb dolgok is az életben. Vegyük például magát az életet, amit én is éppen gyakorlok és amit egyre jobban élvezek. Nyilván korábban is örültem neki, de pár éve ez sokkal természetesebb volt, mintegy rá sem hederítettem. Mindig volt új lap a naptárban. Tudtam persze, hogy 1975 előtt is készültek naptárak és hogy olyan kalendáriumok is vannak, amelyeket egyesek már nem lapozgathatnak, tekintettel arra, hogy nincs vérkeringésük, de ezt korábban valahogy sosem vettem magamra. Most sincs persze arról szó, hogy valami katartikus élmény miatt két végéről kezdtem volna égetni a gyertyát, de az biztos, hogy élvezem a mindennapokat. Töltsem azt akárhol, akármivel. Olyannyira jól megy a dolog, hogy ha rajtam múlna, akkor a kőbevésett alkotmány következő módosításába bele is foglalnám, hogy egy nap 24 helyett legyen 30 órás. A mostani terjedelmet ugyanis keveslem. Nem mintha valami fantasztikus találmányon dolgoznék vagy ilyesmi, inkább csak olvasok, ami kívülállók számára leginkább semmit sem csináloknak látszik, de ez a semmi annyira leköt, hogy sokkal többre lenne szükségem. Szintén időre (és persze helyre) lenne szükségem az új hobbimhoz is, ami az elmúlt néhány hét legjobb gondolatlekötőjévé vált. A legnagyobb gondom már jó ideje az, hogy miként tereljem el a figyelmemet a rákról. Továbbra sem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak arra, vajon visszajön-e még valaha. Bárhol, bármikor eszembe tud jutni, sokszor olyankor is, amikor látszólag leköt valami. De csak látszólag. Ma reggel a szokásos tavaszi hó alól ástam ki az autót, amikor azon kaptam magam, hogy éppen azt a szituációt játszom el a fejemben, amikor az onkológus elmondja, hogy megint rákos vagyok. A kezemet lekötötte a hó, a fejemet nem. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a legjobbkor tűnt fel az e-Bay-en ez az én kis hobbiautóm, mert magamtól már egyre nehezebben tudtam 0-24-ben munkát adni a fejemnek.

crazy-clock.jpg

Kép: wordpress.com

A ma reggeli kalandozásomat betudhatom persze annak is, hogy jövő pénteken kell visszamennem a szokásos kontrollra az onkológushoz, ami azt is jelenti, hogy a héten még vérvételre is el kellene jutnom valamely hajnalon. Korán kelni viszont továbbra is nehezemre esik, mivel az új bioritmusom szerint éjfél előtt nem szoktam lefeküdni túl gyakran. A vérvétel meg nem a legjobb motiváció. Ugyanezen ok miatt nem voltam még az aktuális tükrözésen sem, amire amúgy március közepét beszéltünk meg a sebésszel. Illene azért egy-két héten belül oda is eljutnom. De annyira szeretném már elhinni, hogy ez a rák csak egy náthaszerű valami volt, hogy a kontrollt is eszerint súlyozom a fejemben. Ami mondjuk nem biztos, hogy a legjobb irány. Nem hinném, hogy elmaradnak majd a kontrollok, de, hogy egyre nehezebben veszem majd rá magam, abban azért eléggé biztos vagyok.

És ebben nyilván az is benne van, hogy amint eddig is, most is félek a vizsgálatok eredményétől. Pedig érzésre elvileg nincs okom ilyesmire. Tulajdonképpen a megváltozott WC-n ülési időn kívül semmi sincs, ami arra emlékeztetne, hogy egy beszakadt körömnél nagyobb problémával kezeltek tavaly. Jövök-megyek, teszek-veszek. Boldog vagyok. Mindentől. A minap új ágyat és szekrényt vettünk a lányomnak. Vagy száz kilót kellett ide-oda pakolnom, felcipelnem, összeszerelnem és ha rajtam múlik, minden nap megcsinálnám újra. Egyrészt mert örült neki a lányom, másrészt mert kb. annyira fáradtam el tőle, mintha végig olvastam volna munkálkodás helyett. Örülök, ha bármit csinálhatok, annak is örülök, aminek korábban soha. És akkor is örülök, amikor nem. Imádok az MG-ben, alatt, felett, mellett feküdni, szerelni, stb. És nekem van a legjobb családom, mert hagyják, hogy ezt tegyem.

Panaszra tehát semmi okom. Ha az idő rohanni akar, hát rohanjon, a sok futástól csak jobb lesz a kondim. Az idő nekem dolgozik.

2 komment

Címkék: énblog élet pánik rák egészség wc vastagbélrák végbélrák Egészségügy

A bejegyzés trackback címe:

https://altezza.blog.hu/api/trackback/id/tr225176531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anna_over_the_moon 2013.03.28. 11:12:25

Most, hogy végre leesett az első hó idén, igazán üdítő volt olvasni a soraidat. Már meg is ijedtem a nagy csöndben, hogy valami történt, mondjuk, Te is az autópályán ragadtál múlt héten, vagy netán Alzheimer-kórral diagnosztizáltak, és elfelejtetted, hogy van egy kisebb fajta rajongótáborod, aki várja a híreket. Ami a jó hír, hogy nincs hír, tehát mindenki él és virul. Ha már egyszer tavasz van.

Örülök továbbá, hogy a saját kocsidat sikerült kiásnod a hó alól, nem úgy, mint az egyszeri embernek Szolnokon.

Altezza 2013.03.28. 11:40:13

@anna_over_the_moon:
Tudok feledékeny lenni, de ilyen szintre még nem fejlesztettem ezt a képességemet.
Igaz, nem a rajongótáboron múlt, mert nagy tiltakozások nem voltak, hogy miért nem írok vagy, hogy mikor lesz már író/olvasó találkozó.

A szolnoki illetőnek biztosan valami tucatautója volt, azért nem ismerte fel a hóbucka alakja után. :-)