Túlestem az első PET CT vizsgálatomon, de egyelőre semmivel sem lettem okosabb. Legalábbis ami az állapotomat illeti. Érzésre továbbra is kifogástalannak mondanám, de a szavam egyelőre nem számít akkreditált vizsgálati eredménynek. Egy olyanra még három napot kell várnom, az elsőt ráadásul száműzetésben.

A vizsgálat sajátossága, hogy a belém injektált kontrasztanyag sugárzik, ami a leírás szerint kevésbé hasznos várandós nők illetve kisgyerekek számára. Utóbbiból pedig ugye rendelkezem eggyel, így aludni ugyan hazamentem az éjjel, de reggel igyekeztem mihamarabb eljönni otthonról, mondván, biztos nem hiányzik a lányomnak egy harmadik fül.
Érdekes dolog amúgy ez a sugárzó állapot. Érezni természetesen nem érzek semmit és egyelőre röntgenlátásom se lett, így az estig tartó száműzetésemet normál öltözetben töltöm, nem kötöttem a nyakamba piros köpenyt, hogy azzal fedjem el a nadrágomra húzott alsónadrágomat. Ugyanakkor a vizsgálati szerkentyűt birtokló cég honlapján található leírás illetve az ott kapott szóbeli instrukciók nem feltétlen állnak összhangban egymással. Előbbi csupán arról ír, hogy ne kerüljek az említett célcsoport közvetlen környezetébe, míg szóban az egy légtérben való tartózkodástól is óva intettek. Mondjuk nem ez volt az egyetlen ellentmondás: a leírásban az szerepel, hogy a kontrasztanyag beadása után teljes nyugalomban kell eltölteni a vizsgálatig eltelő egy órás időtartamot. Járkálni, tenni-venni, olvasni(!) nem szabad, mert az befolyásolja a glükóz lebomlását, így a vizsgálati eredmény is pontatlanabb lesz. Egyedül a helyiségben (1,5 m × 1,5 m) elhelyezett televíziót lehet nézni. No de mi van akkor, tettem fel a kérdést, ha a TV-ben feliratos műsor van? A válaszon még dolgoznak. Volt még néhány hasonló kérdésem, úgyhogy egészen biztosan tovább nőtt a rajongóim tábora.

Maga a vizsgálat amúgy rendben ment, bár most kicsit hosszabbnak tűnt az a húsz perc, mint tavasszal. Próbáltam elütni az időt illetve nem mellesleg elterelni a figyelmemet arról, hogy mennyi ideig is kell mozdulatlanul lennem, ami továbbra is igen nagy kihívás, de a különféle dalok dúdolgatása egy idő után felvette a gép monoton zakatolásának ritmusát, ez pedig egyenes út volt ahhoz, hogy a gondolataim is zakatolni kezdjenek. Az első az volt, hogy remélem, a lányomnak sohasem kell majd ilyen helyzetbe kerülnie. Aztán azon is elgondolkoztam, hogy ilyenkor milyen tiszta, egyértelmű is a világ rendje. Kit érdekel, hogy hosszú volt a sor a boltban, hogy valaki rosszat szólt vagy, hogy mit bénázott az előttünk haladó autós? Ilyenkor csak egy fontos dolog van: a hibátlan eredmény.
Nem volt ez másként tavasszal sem. A tükrözésnél számítottam rá, hogy nem egy beköltözött mókus huncutkodik velem és okoz tüneteket, de az MR és a CT vizsgálatnál próbáltam abban bízni, hogy amúgy semmi bajom sincs. Ebbe próbálnék most is kapaszkodni. Azt kell mondjam, hogy semmivel sem vagyok rosszabbul, mint mondjuk tíz éve. Igaz, nincs friss emlékem akkorról, de nem gondolnám, hogy több bajom lett volna. Anno már írtam róla, hogy náthás sem nagyon szoktam lenni. Nos, ez egyelőre az idén sem változott meg, pedig elvileg most több mindennek kellett ellenállnia a szervezetemnek. És mégis, dacára annak, hogy kétszer műtöttek, hogy kaptam némi sugárkezelést, kemót, stresszt, még egy hőemelkedésem sem volt. Idén talán ha tízet tüsszentettem. Abból hármat tegnap óta, így simán lehet, hogy így az év végére meglesz az első náthám vagy ilyesmim. Dolgozom, mozgok és csak azért fogyok és nem hízok, mert próbálok egy kicsit jobb formába kerülni a mostani gömbformához képest. Mi ez, ha nem bizakodásra okot adó valami? És mégis, pontosan tudom, hogy ez nem jelent semmit. Ettől még lehet az emberben olyan apró valami, ami semmilyen tünetet nem okoz. Ezért nem vagyok benne biztos, hogy könnyű lesz az eredményhirdetésig hátralévő néhány nap.

Talán sosem lesz ez már könnyű. Egyelőre nehezen tudom elképzelni azt, hogy harmincadszor már úgy mennék egy ilyen kontrollvizsgálatra, hogy őszintén hiszem, hogy semmi hibát nem fog találni a gép. Ki lehet ebben biztos? Ki az, aki felelősségteljesen ki mer ilyesmit jelenteni? Szerintem nincs annyi idő, ami után ne izgulna az ember. Egy örök adrenalinlöket.

Mondanom sem kell, folyamatosan ott motoszkál bennem, hogy valamilyen úton hamarabb ki kellene deríteni az eredményt, ám egy telefonhívás azt is magában rejti, hogy választ kapok a kérdésemre. Az meg ugye kétféle lehet. Még gyűjtöm az erőt. Este még volt egy kicsi, hiszen már a vizsgálat után is azonnal rákérdeztem a dologra, de azt mondták, nem tudnak semmit. Hogy ezt most kegyeleti okból mondták vagy tényleg így van, azt nem tudom. Talán soha nem is fogom megtudni. Az eredmény azonban legkésőbb három nap múlva kiderül. Vajon mi lesz nehezebb, az előtte lévő idő vagy az utána jövő?

Egyelőre távolinak tűnik még a "nagy nap", de tudom, az idő gyorsan elrepül. Ez néha jó, néha rossz. Ma inkább jónak mondanám, hiszen este nyolckor lejár a távoltartási végzés, így lefekvés előtt talán már kioszthatok otthon néhány jó éjt puszit. Addig meg csak elmegy valahogy az idő. Nézzük mindenben a jót: most van időm egyeztetni a Mikulással, hogy kinek mit hozzon. Azt már biztosan tudom, hogy én mit kérek...