Ez jutott ma eszembe. Mármint, hogy adjak-e valamilyen búcsúvacsorát a kivégzésre ítélt bélszakasznak az eltávolítás előtt? Kaphatna mondjuk egy kis marhahúst vadasan, zsemlyegombóccal.

Gyerekkorom kedvenc étele volt. Igaz, itthon inkább tésztával készült. Azt hiszem, ez az étel volt az alapja az egyszálbél gyerekből történő pocakos felnőtté válásomnak. Ezzel az étellel csak az a baj, hogy sajnos már nincs, aki pontosan úgy készítse el, mint gyerekkoromban. Más, számomra oly közelálló étel meg nem jut az eszembe.
Így aztán valószínűleg marad majd egy teljesen átlagos étkezés. Igaz, ha arra gondolok, hogy mire az érintett szakaszhoz ér a tápanyag, már erős átalakuláson megy át, akkor tulajdonképpen mindegy is, hogy mit eszek. Szegény 5 centiméteres szakasznak már csak a sz*r jut. És az általános helyzete sem mondható sokkal jobbnak.
Ezt a sorsot talán már Ő is elfogadni látszik, mert kedd reggel óta nem volt több kukaborogatással, kirakatfosztogatással járó lázadása. Már nem görcsöl rajta.
Mondanom sem kell, ez a fejemnek is jót tett. Ma reggel tudtam le a műtét előtti vizsgálatok első felét, és sem útközben, sem ott nem volt bennem feszültség, izgalom. Volt vérvétel, mellkasröntgen és EKG, valamint egy meglepetésszerű vizeletminta adás. Kezdik túlzásba vinni a dopping ellenőrzést. Kész olimpikonnak éreztem magam. Ezt az érzést erősítette a le-föl mászkálás a Kútvölgyi kórház járóbeteg rendelőjében. Ahol, ha eltekintünk az épület és a berendezések múzeumi jellegétől, akkor egészen kifogástalan kiszolgálásban volt részem. Nahát.
Az első rész tehát kipipálva.
Hétfőn jöhet a randevú az altatóorvossal. Kíváncsi vagyok, milyen mesét javasol majd? Az vajon mennyire zavarhatja majd a sebészt, hogy hason szoktam aludni? Plusz ott van még a perpetuum mobile jellegű állandó pozícióváltás...Biztosan népszerű leszek majd.

További hír a házam tájáról, hogy egyelőre megtorpanni látszik testem tömegvonzása. Az első hetek nagy lendülete után most stagnál a súlyom, ami részben az odafigyelésnek, részben pedig a feledékenységnek köszönhető. Ugyanis rendszeresen elfelejtem iszogatni az amúgy kisebb települések energiaigényét is fedező fehérjebombát. Kinyitom, iszom belőle egy kicsit, berakom a hűtőbe és ott marad. Hibernálom az utókor számára. Jöhet az atomháború, az ország tápanyagszükséglete biztosítva van a hűtőszekrényünkben.

Mi vagyunk a kiválasztott nép, én pedig a megváltó, aki egy egyszerű halnál sokkal táplálóbb étket biztosít. Belezés előtti utolsó vacsorám akár meg is festhető. A 12 apostoltól viszont eltekintek. Nincs annyi tányérunk.