Ismét lapoztunk egyet a naptárban, ami nem csak új hónapot, de új évet is jelent. Ilyenkor sokan érzik, gondolják azt, hogy valami új dolog kezdődik vagy, hogy minden más lesz. Rám ez nem feltétlenül igaz.
A január fontos hónap a számomra, nem véletlen, hogy a fejlécképen pont ott áll a naptár, de ez a hónap más miatt is fontos lesz. Talán elég ha azt mondom, hogy a január ismét elhozza a negyedéves kontrollokkal járó élményeket, izgalmakat. Lesz vérvétel, egy apróbb tükrözés, mellkasröntgen és egy hasi ultrahang is. Ha egész nap kifordítva járnék, akkor sem látnának belőlem sokkal többet. Ellenben nem kifordítva sem leszek sokkal kevésbé zavarban, azaz dacára annak, hogy egyébként megvagyok, nyilván izgulni fogok az eredmények miatt. Szóval: csak a szokásos. Részben egyébként ez a szokásosság az, ami miatt mostanában ritkán írok, azaz mennek a szokásos hétköznapok, orvosi szempontból szerencsére nem nagyon van történés, így írnivaló is kevesebb van. Mással meg egyrészt nem untatnék senkit, illetve ez a napló már amolyan orvosi dolog, nem szeretném más témákkal keverni azt. Tudom, hogy sok olyan ember olvassa ezen sorokat, aki közvetlenül vagy közvetve érintett, így nyilván inkább a releváns információkat szeretné látni, nem pedig azt, hogy mit gondolok például az elmúlt idény hazai almahozamáról. Így aztán marad a ritkábban írás. És ha nem veszik zokon, akkor ezt olyan nagyon nem is bánom. Érdekes tapasztalatokat szereztem, meg minden, de inkább új kalandok után néznék és nem feltétlenül az egészségügy vonalán. fotó: NatGeo
Az esedékes vizsgálatokról persze igyekszem majd továbbra is beszámolni. A jövő héten várhatóan elkezdem begyűjteni a különféle időpontokat, de szinte biztos vagyok benne, hogy lesz közte olyan is, ami átcsúszik majd februárra.
Ó, jut eszembe! Azért vizsgálatok nélkül is van min izgulnom mostanában. Az új felfedezésem, hogy szerintem elkezdtek megszaporodni az anyajegyek a törzsemen, az meg ugye egyenes út a bőrrákhoz. Mivel az édesanyám több, mint tíz éve elhunyt, biztosan állíthatom, hogy nem tőle kaptam őket, így természetesen remekül tudok arra a kényszerképzetemre fókuszálni, miszerint biztosan a sok ilyen-olyan sugárzás okozta. És itt most nem a különféle összeesküvés-elméletekben szereplő sugárzásokra gondolok, hanem arra, amit a vizsgálatok és a kezelések során kaptam. Ott volt a sugárkezelés a műtét előtt, ami ugye már önmagában felére egy "Nukleáris fűtőanyag végszükség esetére!" címkével, de ehhez még hozzájön a megannyi CT (közte PET is, újabb rádióaktív falatokkal), és az ilyen-olyan röntgenek. Lassan olyan beltartalmam lesz, mint a Curie házaspárnak, persze nem a tudásra gondolván. Teljesen logikus következtetés tehát, hogy Kaposi-szarkóma imitátorként fogok dolgozni a jövőben, de legalábbis melanoma statiszta leszek. A fent említett kontrollok mellé így kénytelen leszek egy bőrgyógyászati vizsgálatra is benézni.
A gond ezzel csak az, hogy az egy újabb időpontra történő érkezést jelent, ami a bélcsonkításom óta nem a kedvenc találkozási módom. Igyekszem nagyon ügyelni arra, hogy mikor és mit eszek, de ez sem nyújt biztonságot, csak valamivel jobbá teszi a hétköznapokat. Tudják: a szürkéket. Egy adott programon való részvételem általában egy-két órával az esemény előtt szokott eldőlni, ilyen rövid előjegyzés pedig még az Utópia-szigeteken lévő magánklinikán sincs, nem hogy a mi kis hazai valóságunkban. Az ismerőseim meg már rég letettek arról, hogy bármiféle programot tervezzenek velem. De lassan azért megbékélek ezzel is. Már csak azzal kellene megbékélnem, hogy a naptár lapozása azzal is jár, hogy vége a szabadságnak és megint jöhet a munka. Ismét meg kellene próbálnom éjfél előtt ágyba kerülni, mert az elmúlt két hétben ez még hajnali háromkor, néha négykor sem sikerült. A bioritmusom egyre jobban az éjszakai élet felé húz. Napközben sincs gondom, de az agyam inkább éjszaka szeret dolgozni. A nap többi részében inkább elmegy valahova. De erre gondolom, már többen rájöttek.
Bármely napszakban is olvassák ezen sorokat, inkább menjek el Önök is el valahova. Ha nincs ötletük, akkor keressenek egy tiszta lapot. Tervezni azon a legjobb.
Utolsó kommentek