Talán nem nagy bátorság azt mondanom, hogy ezen napló olvasóinak 100%-a rendelkezik e-mail címmel, így az Önök szürke hétköznapjait is megédesítik a különféle kéretlen levelek. Ez pedig főleg olyankor bosszantó, mikor valami fontos levelet várunk.

A hét első fele gyakorlatilag azzal telt, hogy percenként kapkodtam a tilinkózó telefonom után, megnézvén, milyen levelem is érkezett. Mindezt pedig azért, mert hétfőn küldtem egy e-mailt az onkológusomnak, hogy kukkantson rá a vérvételem eredményére, mely éppen akkor volt egyhetes. A randevúnkat péntekre beszéltük meg, de mint azt tudjuk, nem az a fajta ember vagyok, aki a jobb későbbet választja az előbb helyet. Küldtem tehát egy levelet és vártam. A postafiókom pedig dolgozott rendesen. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy naponta úgy hetven kéretlen levél jött, melynek túlnyomó része ugyanazt a gyógyszert próbálta meg rám sózni. Időnként pedig arról érdeklődtek, hogy rendben van-e a májam? Minthogy az onkológusom három hetes szabadság után tért vissza, így nyilván volt jobb dolga is, mintsem ügyfélszolgálatosat játsszon, így várnom kellett a válaszra. Szerda délig bírtam az állandó e-mail ellenőrzést, mikor is egy SMS-el próbálkoztam. Délután meg is jött a válasz: minden ok.

A fenti néhány soros leírásból nyilván nem derül ki, de higgyék el: szokás szerint ismét halálra aggódtam magam. Ezek a vizsgaidőszakok továbbra sem nekem valók. És egy CT/virtuális kolonoszkópia még hátra is van. A vizsgálaton magán már túllehetnék, de minthogy az azt kiértékelő orvos a hónap végéig szabadságon van, nem törtem magam, mert nincs kedvem hetekig azon agyalni, hogy vajon mit látott a gép. Elég nekem azon rágódni, hogy mit fog látni a gép...

Pénteken tehát ellátogattam az onkológusomhoz, ami nem volt nagy kaland, hiszen tudtam, hogy "minden ok". A látogatás azonban két meglepetéssel is szolgált. Az első az volt, hogy az utolsó audiencia óta megújult néhány dolog: padló, festés, új bútorok és amint azt megtudtam, még egy saját CT-re is jutott! CT, egy kórházban! Hogy minderre miből telt, azt nem tudom, mert az intézmény nevében egyáltalán nem szerepel a stadion szó.
A második meglepetés pedig az volt, hogy a fentieken felül egy saját onko-pszichológus is beüzemelésre került. Akihez rögtön be is protezsáltak, így már túl is vagyunk egy rövid ismerkedésen. Valószínűleg nem talált közveszélyesnek, mert nemhogy hazaengedtek, de még kényszerzubbonyt sem kaptam.

A jövőben elméletileg heti rendszerességgel randevúzunk majd, így ha nem hallanak felőlem, akkor lehet, hogy mégiscsak gumiszobába utalnak. Figyeljék az e-mailjeiket: a sok spam között talán az én kiszabadításomra buzdító levél is ott lesz!