A nyár a szabadságolások ideje, így én is adtam egy hónap kimenőt emésztőcsatornám utolsó szakaszának. A pihenő azonban bő egy hete lejárt, ismét eljöttek a dolgos napok. Egy igazán dolgos legalábbis már volt.

Mindenki megtapasztalhatta már, hogy egy hosszabb vakáció után milyen nehéz ismét belevetni magunkat a dolgos mindennapokba. Szegény gyári kijáratom azonban még sohasem volt egy-két napnál hosszabb ideig pihenőn, így teljesen érthető, hogy a hirtelen jött hosszú üdülés után szinte fáj neki a munka.
Többen is igazolhatják, hogy rendes főnök vagyok, így vele sem bántam kemény kézzel. Módjával, fokozatosan próbáltam terhelni, ami néhány napig jól működött, talán túl jól is, hiszen a múlt hét második felében több mint 48 óra is eltelt úgy, hogy semmit sem kellett tennie. Ennek aztán vasárnap jött el a böjtje. Olyan lett az egész folyamat, mintha azt egy hirtelen államosított gyárban végezték volna. Oda lett a szervezettség, a pontos, precíz munka, helyette jött a kapkodás, a megrendelés nélküli termelés korszaka. Magyarán mondva a vasárnapi napon sikerült már-már bennragadnom lakásunk legkisebb helyiségében, ami ugye nem a spájz. Egész egyszerűen nem akart véget érni a dolog. Hiába jöttem ki úgy, hogy na, most már biztosan nem lesz több menet, mindig csalódnom kellett. Olyan volt, mintha LEGO-ból akartam volna megépíteni a Taj Mahal-t, de minden egyes építőkockáért külön kellett volna lemenni a boltba. Nem volt hasmenésem, mindösszesen úgy váltam perpetuum mobile-vé, hogy közben végig ültem. Ha egyszer úrrá lesz rajtam a kísértés, hogy tényleg kiraboljak egy bankot, akkor hiába kapnak majd el, a börtönt megúszom. Tegnap leültem a büntetést. Méghozzá szigorítva. Legalábbis érzésre olyan volt, mintha az ülésre valaki kiborított volna egy marék rajzszöget. Annyira belejöttem a dologba, hogy még éjjel kettőkor is inkább a GEO Magazint olvasgattam bezárkózva, ahelyett, hogy aludtam volna. A reggel aztán ott folytatódott, ahol abbamaradt. Végül azzal sikerült gátat vetnem a dolognak, hogy elmentem varratszedésre. Ugyan autóval mentem, de mégsem éreztem magam feljogosítva arra, hogy bent menjek ki, így aztán nem is tettem. Mégis, hogy szólhatnék ezentúl a lányomra, hogy ne morzsázzon az autóban, mikor én meg nem is csak morzsákat potyogtattam volna?
Maga a varratszedés felért egy katarzissal. Egyrészt ezúttal eléggé fájt, amikor kihúzták a cérnákat, másrészt egy kis lyukat is fúrtak/vágtak a frissen összenőtt vágásba, hogy a következő cirka 2-3 hétben ki tudjon jönni az a nedű, amire nem tart igényt a szervezetem. Így a varrást takaró 1,5 négyzetméteres ragtapaszt egy hasonló alapterületű kötés váltotta fel. Pedig már úgy örültem, hogy megszabadulok a ragasztóipar gyógyászati termékeitől. A stomazsák ragasztójának nyoma még mindig látszik a hasamon, erre most ráerősít a varrás elfedésére szolgáló ponyva rögzítőanyaga. Biztos vagyok benne, hogy a bőröm nem fog tudni mit kezdeni majd, ha ismételten megláthatja a napfényt. Vagy legalább a pólóim belső felét.
Egyetlen pozitív eredményt azért hozott a varratok eltávolítása: azok környéke már nem ég, viszket. Már csak a ragasztókkal kellene megbirkóznom. Ha kutya lennék, már kaptam volna egy bolhanyakörvet, annyit vakarom a hasam.

Napközben csend volt, de most este ismét kipróbáltam, hogy kényelmesebb lett-e az ülőke. Régóta megvan az igény, hogy továbblépjünk a panelből, de úgy látszik, hogy újabb ok került elő egy saját építésű lakás kivitelezésére. Ha ugyanis a jelenlegi állapot lesz az irányadó, akkor csak úgy tudok majd részt venni a családi programokon, ha a WC a nappaliban lesz. Vagy az étkezőben. Vagy a hálószobában. Vagy mindenhol.
A miénk lenne az ország legösszkomfortosabb háza.

Jelenleg egyetlen reményem van, ez pedig a fagylalt. Illetve annak hiánya. Ugyanis a probléma beütése előtt ettem egyet, ami akár okozhatta is az emésztésem felgyorsulását. Amíg ugyanis a hasamra hegesztett konténerbe gyűjtöttem össze a szervezetem által haszontalannak ítélt dolgokat, addig napi egy transzport volt a szállítási rend. Nem bánnám, ha ez visszaállna.
Kicsit fárasztó ez a sziszifuszi munka.