Szerencsére nem vagyok babonás és ezt gyorsan le is kopogom, így egyáltalán nem aggaszt, hogy a következő esztendő sorszáma tizenhármasra végződik.

Az idei év során voltak olyan pillanatok, amikor nem voltam biztos benne, hogy érdemi esélye lehet annak, hogy azon aggódjak majd, hogy milyen virslit vegyek Szilveszterre. Persze még több mint huszonnégy óra van az év utolsó másodpercéig, így addig még minden megtörténhet, de lássuk be, ez mégiscsak egy biztatóbb perspektíva, mint a február 14-én kezembe adott lelet által sugallt volt. Egy évvel ezelőtt nem igazán gondoltam arra, hogy a következő 365 nap jó részét a rák fogja majd kitölteni, bár igaz, ami igaz, tünetek, jelek már akkor is voltak, azaz gyanakodhattam is volna. Talán tudat alatt gyanakodtam is. De ez most már tulajdonképpen mindegy. A lényeg inkább az, hogy ezt az időszakot végre magam mögött tudhatom és a legfrissebb elemzések alapján egész jó esélyem van arra, hogy a jövő év során csak a lehető legkevesebb alkalommal kelljen tűszúrásokkal, több méter hosszú, az alfelemet célzó eszközökkel és egyéb orvosi tortúrákkal bajlódnom.
Ezek közül nyilván egyiket sem várom, de ha már úgy alakult, hogy egy ilyen egyezséget kellett kötnöm azért, hogy még évtizedek múlva is sorban állhassak a postán egy csekkel, akkor egye-fene, igyekszem betartani a rám eső kötelezettségeket. Az első ilyen esemény január közepén várható, amikor ismét jelenésem lesz az onkológusnál, mely, gondolom én, egy remek vérvétellel lesz majd összekötve. Talán szerencsém lesz és kiderül, hogy az intézmény egy olyan fertőtlenítő spray-t kapott a Jézuskától, aminek a szagától nem akarom állandóan igazolni azt a tényt, miszerint minden hányásban van répa. A szurkálás mellett ugyanis ez a másik dolog, ami nehézzé teszi a folyamatot. Még a papírzsebkendőket is illatosítják, aminek aztán tényleg semmi értelme, hiszen abba fújunk, nem szívunk belőle, így nem értem, hogy ezeket a fertőtlenítő szereket miért nem lehet egy kicsit elviselhetőbb illatúvá tenni. Sokkal több értelme lenne. Lehet, hogy ennek szentelem majd a jövő évre eső szabadidőmet. Mármint olyan találmányokra, amelyek kissé elviselhetőbbé teszik az egészségügyi intézményekben töltött időt az ügyfelek részére. Bár lehet, hogy első körben nem kellene semmi újat feltalálni, elég lenne a már réges-régen kiötlött dolgokat rendszeresíteni. Képzeljük csak el, hogy már az milyen nagy mértékben növelné az érintettek komfortérzetét, ha a WC-kben lenne papír, a kézmosótartályban hatóanyag, vagy akárcsak egy meleg vízcsap is a hideg mellett. Ha már érdeklődés hiányában elmaradt a világvége, akkor lehet, hogy érdemes lenne áldozni egy kicsit az ilyen dolgokra is. Értelmes dolgoktól nem is kellene elvonni a pénzt. Gondoljunk csak bele, hogy mennyivel előrébb tartanánk, ha például a különféle egyházaknak szánt pénzt, illetve az általuk képviselt különböző képzeletbeli barátokra szánt energiát a tudományokra, jelen esetben az orvostudományra fordítanánk? Persze nem ez az egyetlen ésszerűtlen cselekedete az emberiségnek, elég ha csak a jégtáncra vagy az olyan nadrágokra gondolunk, amelyeknek a térd helyénél van az ülepe.

Új esztendő következik tehát, bár ha jobban belegondolunk, a változásokat maga az idő múlása hozza, nem egy egyszerű lapozás a naptárban. Ennek ékes bizonyítéka, hogy velem együtt Önök között is lesz olyan, aki még februárban is 2012-őt ír majd dátumként a különféle dokumentumok aljára. Idő kell, amíg megszokjuk az új évszámot, mint ahogy ahhoz is idő kell, hogy beforrjanak a műtéti sebek és azok, amelyek a lelkünknek okoztak sérüléseket. Remélem, idővel az enyémek is mind tovatűnnek majd.

Van még tehát hova fejlődnünk, és igaz, hogy a fejlődés útja nem rövid, de ha nem megy át előttünk egy fekete macska, akkor nem kell idő előtt visszafordulnunk. Ennek reményében szeretném ezúton megköszönni az olvasók egész éves kitartását és kívánok mindenkinek olyan új esztendőt, amilyet csak szeretne!