Ez a nap is jól kezdődött. Ma voltam ugyanis az aktuális negyedéves tükrözésen, ami mindjárt duplára sikerült, hiszen ismétlés a tudás anyja.

Még márciusban kellett volna megejtenem a vizsgálatot, de valahogy mindig volt jobb dolgom mintsem, hogy ilyesmire pocsékoljam az időmet. Ha mindenben az összefüggést keresném, akkor most mondhatnám, hogy nyilván ennek a halogatásnak volt a jutalma az, hogy a reggeli kukucskálás nem ment simán. Történt ugyanis, hogy cirka egy órás várakozás után pillanatok alatt a szokásos négykézlábas pozitúrában találtam magam, ami rögtön felidézte bennem azt a képet, amely két napja motoszkál a fejemben, miszerint milyen groteszk látványt nyújthatunk a személyzettel együtt a vizsgálat alatt. Én a rajtpozícióban, a hátsómból kiáll egy (táv)cső, aminek a másik végén az orvos úgy pásztázza a fekete lyukat, mintha az az űrben lenne. A fenti kép azonban hamar szertefoszlott, miután az említett eszköz megkezdte rendeltetésszerű működését. A vizsgálat azonban hamar megszakadt, mert kiderült, hogy a szembejövő vonattól nem lát semmit az orvos. Ez a vizsgálat nem követel hashajtást, de mint az látszik, nem baj, ha esetleg mégis megtörténik. Nos, önmagamtól előzetesen csak annyit vállaltam be, hogy tegnap gyakorlatilag nem ettem, de sajnos ez sem segített. Így aztán az orvos szólt a bakternak nővérnek, hogy tüntesse el a szerelvényt: beöntés. Mondtam már, hogy jól kezdődött a napom? A folyamat együtt jár egy rögtönzött záróizom-zumba órával, mivel az előírás szerint húsz percig fel kell tartani a vonatot. Szerencsére személyvonat volt, így megbirkóztam a dologgal, sőt, még arra is volt alkalmam, hogy elmeséljem a sebész asszisztensének a feljebb taglalt víziómat, aminek az lett a vége, hogy felajánlotta, hogy lefényképez bennünket a folyamat közben. Amit látják a bejegyzés illusztrálására nem egy ilyen kép szolgál, melynek a legfőbb oka az, hogy a rögtönzött telefonkezelési tanfolyamom nem járt sikerrel, magyarán nem sikerült a kép. Gondolom sokan bánják.

A vizsgálat azonban így is lezajlott, bár az érthető húzódozásomnak és a remek anatómiámnak köszönhetően nem sikerült a naprendszer széléig jutnia az eszköznek, a lényeg azonban az, hogy legalább ellátott odáig a sebész. Nem talált idegen létformákat. A következő, immáron teljes kolonoszkópia július elsején lesz esedékes, a szokásos hashajtással. Már nagyon várom.

Az említett távcső gondoltata már néhány napja is előkerült a fejemben, azonban akkor inkább mint valami jövőbe látó készülék funkcionált. Az onkológusnál tett múltheti látogatásom során merült fel, hogy mikor lesz második gyerek? Ezt az orvos kérdezte. Meg persze már korábban mások is, illetve mi magunk is, magunktól. Nyilván jó lenne még egy gyerek, a lányom is többször kérdezte már, hogy mikor lesz kistestvére, azonban én nem merek belevágni. Felelőtlenség lenne, több okból is. Egyrészt, távcső híján nem látok a jövőbe, nem tudom, hogy mit hoz a sors. Egy gyereket sem lenne jó apa nélkül hagyni, így gondolom kettő sem lenne mosolygósabb árva. Ami talán ennél is fontosabb, hogy ez az én (ex)nyavalyám elvileg genetikai háttérrel is bír, amit igazolni látszik, hogy az édesanyámnak is meggyűlt vele a baja, sőt, ott már biztosan tudjuk, hogy nem volt Happy End a vége, hiszen idén már 10 éve lesz, hogy meghalt. A genetikai vonal tehát működik, azaz simán lehet, hogy nem csak a hosszú szempillákat, de ezeket a remek sejteket is továbbadtam a lányomnak. Ennek szellemében pedig erősen önző dolognak tartanám, hogy még egy ember életébe csempésszek esetleg egy időzített bombát csak azért, hogy elmondhassam: két gyerekem van. Egyelőre tehát nem gondolom úgy, hogy helyes dolog lenne még egy gyereket elvállalni. Persze ha holnap előállnak egy olyan genetikai teszttel, amivel szűrni lehet az ilyesfajta hajlamokat, akkor felőlem bármikor jöhet. Úgy is régen voltam már gyesen.

Ha Önök közül van valakinek egy jövőbelátó távcsöve, esetleg egy kristálygömbje, akkor ne habozzon szólni. Addig marad a bizonytalanság, meg a racionalizmus. Egy friss tanulmány szerint utóbbi hosszabb életet jelent. A kérdés már csak az, hogy mihez képest?