Az emberek többsége hisz valamiben. A minap például ismét láttam egy olyan autót, melynek belső visszapillantó tükrén egy rózsafüzér lógott, rajta kereszttel. A sofőr nem volt bekötve. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy igaz hit.

Az illető nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy vele nem történhet baleset, vagy ha igen, akkor rá nem érvényesek a fizika törvényei. Aztán ha egyszer mégis úgy adódna, hogy egy kórházban ébred, miután a szélvédő sem tudott gátat szabni hirtelen jött repülési kényszerének, akkor persze megköszönné az égieknek, hogy még él. Az orvosoknak ehhez nyilvánvalóan semmi közük sincs. Persze, ha később mégis rosszra fordulna az állapota, akkor rögtön felcserélődne a szereposztás. A közelmúltban egy ilyen hozzáállás miatt szakadt meg egy barátságom, mivel az illető makacsul ragaszkodott hozzá, hogy én azért tudok még mindig írni a naplómba, mert valaki egy felhőn ülve így gondolja. Szerinte az orvosok csak eszközök voltak. Engem azonban mérhetetlenül bosszant az ilyen arrogáns gondolkodás és nem hinném, hogy az érintett egészségügyi dolgozók szívesen gondolnának magukra úgy, mint valami marionett bábukra, akiket egy dróton rángatnak. Kivéve persze műhiba esetén. Olyankor nyilvánvalóan elszakadt a madzag. Ami szintén az Ő hibájuk.

Hinni persze nem csak ilyesmiben lehet. Sokan vannak, akik például abban hisznek, hogy egyedül Ők jutottak hozzá ahhoz a bizalmas információhoz, miszerint a szódabikarbóna nyomtalanul tünteti el a rákot. Valószínűleg ugyanezen emberek szintén elhiszik, hogy a nátrium-hidrogén-karbonát nevű anyagot nem szabad ételek elkészítéséhez használni, mert az rákkeltő. Ellenben, ha nem csak hinnének, akkor tudnák, hogy a nátrium-hidrogén-karbonát az maga a szódabikarbóna. Így lesz valami egyszerre hasznos és ártalmas. Olyan, mint a víz: cirka hetven százalékunkat alkotja, mégis, néha egy kanálnyi is elég lenne, hogy valakit belefojtsunk.

Hogy én miben hiszek, az még előttem sem világos. Reménykedni sok mindenben szoktam, hinni talán semmiben. Most is inkább reménykedek, hogy a hétvégi hasfájásom, mely talán egy néhány napos hasi szúrt seb élményére hasonlíthatott, nem jelent semmi rákkal kapcsolatos dolgot. Mióta megvolt a félresikerült tükrözésem, azóta valahogy jobban aggaszt, hogy mi újság a belsőmben, mint egyébként, hiszen nem tudták végignézni a bennem tekergőző csatornahálózat vastag szakaszát. Mivel a virtuális tükrözésre októberig kell várnom, még lesz időm ezen morfondírozni. Pláne, ha még valami hasonló fájó élményem is lesz addig. Aztán, ha nagyon megunom, akkor visszaviszem az üres üvegeket és a kapott pénzből bejelentkezek egy fizetős vizsgálatra, mely valami rejtélyes oknál fogva hatással van az előjegyzési időpontra is.

Bár tudni jobban szeretek mint hinni, azért addig is megpróbálom elhitetni a bennem lakó kisördöggel, hogy téved, hiszen minden oké odabenn. Talán nem a bejegyzés címe lesz a válasza a győzködésemre.