Ma hajnalban a hasam morgása törte meg a csendet. Gyakorlatilag a hangjára ébredtem. A csend pedig a fejemben is megszűnt: ismét beindult az összes fogaskerék és járni kezdett.

A morgás, nyekergés egyelőre megszűnt és a jó hír az, hogy egyelőre megelégedett a szervezetem két pisiléssel, de azt sajnos nem tudhatom, hogy mi lesz mondjuk 2 perc múlva. Az említett fogaskerekek tovább gyorsultak miután a reggeli mérlegelés további fél kiló mínuszt mutatott tegnaphoz képest, ami péntek óta összesen egy kilót, augusztus elejéhez képest pedig 2,5 kilót jelent. Igen, közben volt pár hasmenésem, hétfőn egy vérvétel, ami nyilván jár némi kalóriavesztéssel és az is igaz, hogy péntek óta igen visszafogottan étkeztem. A lányom kiadósabbat ebédel, mint amit én egy nap alatt összesen eszek, az ivásról nem is beszélve. Leszámítva a tegnapi napot, amikor már-már kiadósnak mondható módon ettem, az ledöntött közel 2,5 liter jeges teáról nem is beszélve. Tegnap után annyi lett volna az elvárásom, hogy a súlyom ne változzon. Gondoltam, hogy hízni nem fogok, de az újabb fél kiló kicsit fejbe vágott. Minden kontroll előtt ideges vagyok, mert ugyan hiába szoktam magam összességében jól érezni, nyilván nem érezhetem minden egyes sejtem. Most azonban igazán még azt sem mondhatom, hogy nincs panaszom. Igaz, péntek óta csak pisilni jártam, normál ügyintézés egyedül tegnap este volt, akkor is mindössze egy kisujjnyi, tehát hasmenés nem volt, és a szünetnek is örültem, mert hasmenés után mindig ez szokott következni mióta farigcsáltak a belsőmön. Péntek óta tehát nem volt gondom. A hasam ugyan még érzékeny volt úgy vasárnapig, de hétfőn és tegnap már nem volt rá panasz, szépen csüngött a helyén. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy péntek óta többet és jól alszom, köszönhetően a "Magne B6 Álom" nevű kapszuláknak, melyet azóta szedek, akkor tulajdonképpen arról kellene írnom, hogy látszólag minden ok, leszámítva az említett kilókat, de talán erre is lesz, aki azt írja majd, hogy nincs miért aggódnom.

Nálam azonban ez nem megy ilyen könnyen. Nekem mindenre bizonyíték kell, abból is megdönthetetlen fajta. Emlékszem, tizenhat évesen ért el az első szerelem, amely úgy zajlott, hogy tetszett a lány és mint azt a következő három év igazolta: én is tetszettem a lánynak. A gond csak az volt, hogy eleinte ezt elképzelni sem mertem, nem hogy elhinni. A vége az lett, hogy néhány hónap kerülgetés után gyakorlatilag eskü alatt kellett vallania a lánynak, hogy tetszem neki, mi több, még szeret is. Most is hasonló esküre vágyom. Múlt pénteken voltam egy gyors vizsgálaton, ahol a lenti, műtött szakaszt vették górcső alá. A doki nem talált semmi eltérést, leszámítva, hogy szerinte lehetne kicsit átjárhatóbb az a rész, ahol a két bél egyesítve lett. Állítólag normális, hogy a gyógyulás során hegesedik, így szűkül, erre pedig egy kis lézeres farigcsálás a megoldás. Egy ezzel foglalkozó orvoshoz vagyok ma 11:00-ra hivatalos. Illetve úgy tűnik, hogy nem egy a sok közül, hanem talán az egyetlen, legalábbis a sebész szerint ennek a dokinak van olyan szerkentyűje, ami az említett lézerágyúval van szerelve. Ez persze azt is jelenti, hogy nem tudhatom, hogy ez az orvos akkor a legjobb is e ezen a területen. Kicsit olyan, mint egy játszótér, ahol lehetsz Te a büdös gyerek, de ha csak neked van focilabdát, akkor játszani fognak veled a többiek. Más választásom azonban nem igazán van, mint bízni benne. Ehhez persze első körben az is kell, hogy eljussak ma hozzá. Remélem, nem jön rám a mehetnék, ami meggátolna ebben.

Félek. No, nem az említett mai vizsgálattól. Azt nyilván ki fogom bírni röhögés nélkül, mint az összes olyan alkalmat, mikor különféle tárgyakat, csöveket nyomkodnak belém. Attól félek, hogy mi lesz velem, mi van, ha a mai doki majd talál ott valamit? Vagy a következő kontrollok mutatnak valamit? Nem vagyok alkalmas ilyen hírekre, a következményeire meg pláne. Élni akarok, méghozzá nyugodtan. Ott a közel hétéves lányom, aki a jövő héttől már elsős iskolásnak mondhatja magát. Tudom, hogy szüksége van rám. És ezt nem csak amolyan közhelyesen mondom. Neki ÉN kellek. Amennyire tudom, a feleségemnek is. Szóval igény van rám. És én is igénylem magam. Még ilyenkor is jó társaság vagyok magamnak, mikor nem feltétlen őszinte a mosolyom. Meg aztán az a kényszerképzetem, hogy ellentétben a szüleimmel, akik az 50. születésnapjukat sem élték meg, én majd hatvanéves is leszek. Persze először a fejlécen látható napig kellene eljutnom a 40. évig.

Nagyon igyekszem nyugodt lenni, nem idegeskedni, többet, nyugodtabban pihenni. Utóbbiból főleg a több esik nehezemre, mert már évek óta az volt rám a jellemző, hogy hiába kellene reggelente hatkor kelnem, éjfél előtt nem vitt rá a lélek, hogy aludni menjek. Mindig van valami mozgókép amit nézhetek, vagy sorok, amit olvashatok. Már önmagában ez is egy ok az ébrenlétre, de az éjfél előtti lefekvést gyakorlatilag a gyengeség jelének vettem magamban. Ha nekem elég hat óra alvás, akkor nyilván nincs semmi bajom stb. Ugyanez igaz a kilókra vagy arra, hogy elmegyek focizni. Utóbbira sajnos lassan két hónapja nem került sor. Pedig hosszú évek után végre nyárra is van szervezés. De nem, nekem vagy dolgoznom kellett vagy aznap volt sok WC-s napom, esetleg nyaraltam.

Nagyon kevés dolog van most a kezemben a korábbiak közül, melyeket bizonyítékként használhatnék fel a saját gondolataimmal szemben. Jó lenne teljesen lecsendesíteni ezeket a hangokat a fejemben. Higgyék el, az elmúlt napokban sokat haladtam ezzel, de amint az látszik, elég a hasam néhány mordulása vagy némi súlyváltozás és máris hangosabb lesz odabent az ellenzék. Amennyiben ma minden rendben lesz, akkor jöhet az éves CT alapú virtuális kolonoszkópia, meg a vérvételem eredménye, amely talán meglesz most péntekre, ám az onkológusom hétfőig szabadságon van, így valószínűleg várnom kell addig. Néha azt gondolom, hogy minden rendben lesz, néha azt, hogy valahol valami mocorog bennem. Nehéz ügy.