...van valami rossz. A kemoterápia például arra szolgál, hogy megpróbálja eltüntetni a nem kívánt sejteket, ami nyilván jó dolog. Viszont nincsen gyógyszer mellékhatások nélkül, ami inkább rossz, pedig talán ettől tartok most a legjobban.

A műtét előtti kezelést gyakorlatilag simán megúsztam, csak az öthetes kúra vége felé volt némi mellékhatás. A mostani kezelés persze ütősebbnek ígérkezik, így talán joggal aggódok. Hogy ez az aggodalom valójában mennyire jogos, azt nemsokára megtudom, hiszen a hétfői napon kezdetét veszi az első diagnózis után megjósolt három lépcsős gyógyítás utolsó állomása: a prevenciós kemó.
Azt hiszem nem leszek majd szomorú, mikor a nyolcadik flaska is kiürül, jelen állás szerint valamikor decemberben. Ha így lesz, azt azt jelenti majd, hogy nem viselt meg annyira a dolog, hogy idő előtt abba kelljen hagyni a kezelést. Nyilvánvaló, hogy nem lettem rabja a tűszúrásoknak, de a teljes turnus elméletben több sikerrel kecsegtet hosszú távon. Nem szeretem sürgetni az időt, most sem teszem, de egy egészen picit talán várom már az év végét. Majd elkérem az üres tasakokat és felaggatom azokat a karácsonyfára. Boldog Kemorácsonyt!
Persze ne szaladjunk ennyire előre az időben, hiszen még el sem kezdtem magamba szívni a koktélt, amelyhez ugye megint jár a szurkálás. Csütörtökön már tréningeztem egy vérvétellel, ami meglepően simán ment. Próbálok példát venni a lányomról, aki nemrég kapott bárányhimlő elleni oltást, amit pisszenés nélkül viselt. Egy nem egészen öt éves lány is férfiasabban viselkedik nálam. Talán ideje lenne kicsit megemberelni magam. Lábon hordom ki ezt a nyavalyát, de ha valamely kezelés fizikai kontaktussal is jár, akkor úgy nyávogok, mint egy árva kismacska.

No, de vissza a kezeléshez. Természetesen nem lepődtem meg, hogy a felsorolt mellékhatások között egy sem akadt, amit pozitívnak érezne az ember. Ami számomra eléggé érdekes. Mármint az, hogy a különféle gyógyszerek gyakorlatilag nem rendelkeznek olyan mellékhatással, amelynek örülni lehetne. Nyilván nagyon jó dolog, hogy ha a problémát, melyre felírták, eltünteti, de igazán gyárthatnának olyan szereket is, amelyek az adott betegség kezelése mellett egyéb előnyöket is hoznak. Például szívesen venném, ha néhány centit nőnék vagy ha gyorsabban tudnék tőle futni. De ilyenek nincsenek. Hiszen minden jóban van valami rossz.
A kezelések idejére be kell költöznöm majd a kórházba, ami nem jó, igaz, cserébe nem kell itthon mosogatnom. Ez is a bevezetőt igazolja, még ha nyilvánvaló is, hogy inkább mosogatnék. Persze a rák helyett is szívesebben feküdtem volna kés alá egy vakbélműtét miatt. Milyen kár, hogy ez nem kívánságműsor. (Ez vicces, a kívánságműsor helyett kívánságműsört írtam, de a helyesírás-ellenőrző nem húzta alá.)
Gőzerővel persze nem készülődök a bentlakásra, maximum olyanokon töröm a fejem, hogy mivel üssem el a bent töltendő időt, feltéve, hogy nem leszek én magam kiütve. Mivel a velem fuzionáló flaska erősen helyhez köt majd, biztosan nem viszek pl. kerékpárt. Pedig milyen régen bicikliztem már. Bár a foci jobban hiányzik. Természetesen szerencsés ember lévén a teremfoci szezon szintén hétfőn kezdődik. Nélkülem. Eddig hétfőn és szerdán jártam labdázni, most azonban úgy tűnik, hogy a szerdai megszűnik, a hétfői napok közül pedig minden másodikat, mint veszélyes hulladék megsemmisítő készülék töltöm majd. Tudom, már mindenki unja olvasni, de akkor is leírom: hiányzik a mozgás. Így aztán ezennel úgy határoztam, hogy holnap akkor is elmegyek futni, focizni vagy ekét húzni egy szántóföldre, ha szakadni fog az eső, a hó, ha kitör a harmadik világháború vagy mindezek egyszerre. Már ott tartok, hogy mindenbe belerúgok, ami gömbölyű. Ebben az országban pedig sok az elhízott ember. Nyilvánvaló tehát, hogy sürgősen kezelni kell az elvonási tüneteimet. Pláne, hogy fogalmam sincs, hogy a kemó mennyire enged majd hódolni az ilyen hóbortoknak az elkövetkezendő négy hónapban. Legyen már valami közeli emlékem is.

Hogy én mennyire unom már ezeket a maceRÁKat. Pedig igazándiból sosem lesz vége. Ha véletlenül lennék is olyan szerencsés, hogy a sejtjeim nem nőnek össze-vissza, akkor is folyamatosan járhatok majd kontrollokra, amelyek között csak tükrözésekből annyi jár, hogy ha báb lennék, akkor egy bábszínházban egy év után kidobnának elhasználódás okán. Mondjuk, amennyi ráhatásom van a dolgokra, akár bábnak is hívhatnak.
A kérdés az, hogy lesz-e pillangó abból a bábból? Na jó, egy molylepkének is örülnék.