Az elmúlt hetekben többen is jelezték, hogy a blog olvasása közbeni nevetés bűntudatot vált ki az olvasóból, mondván, hogy ilyen betegségen nem szép dolog nevetni.
Kedves Olvasó: DE! Tessék csak nevetni!

A rák maga nyilván nem vicces, hiszen a hozzá tartozó halál elég jó találati aránnyal dolgozik. Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy rákosnak csak élve lehet lenni. És a tudomány mai állása szerint az életet lezáró halál állapota tartós, mondhatni végleges, ráadásul elég unalmas, hiszen semmiféle kikapcsolódásra nincs lehetőség. A halottakat teljesen leköti a halál. Ebből aztán egyenesen következik, hogy az életben kell megragadni minden lehetőséget, többek közt a tréfákra is. És ha ehhez a rák és az azzal kapcsolatos tennivalók, tünetek adják a muníciót, akkor ezt kell felhasználni a nevetéshez.
Nyilvánvaló, hogy így, gyakorlatilag tünetmentesen könnyen viccelődik az ember, de nagyon bízom benne, hogy ha esetleg később rosszabbul is lennék, vagy különféle tünetek jelentkeznének, akkor is menni fog a tréfálkozás. Például egy teljes hajhullás esetén lehetne rajzversenyt rendezni a buksimon. Vagy kiírni egy vetélkedőt, hogy melyik bolygóra hasonlít legjobban a fejem alakja. Masszív hányásnál meg lehetne fogadásokat kötni az egyszeri vagy napi teljes mennyiségre. Rókabet.com.
Az ostobaságon mindenki nevetni szokott és a rák egy hihetetlenül ostoba valami: addig terjeszkedik a gazdatestben, amíg megöli azt, így saját magát is. Aki hülye, haljon meg. Vagy mi.

Arról is kaptam már visszajelzést, hogy magáról a betegségről keveset írtam mostanában. Tőlük először is elnézést kérek, amiért nem produkáltam billentyűzetet kívánó tüneteket az utóbbi időben.
Természetesen a fejemben azért időnként előkerül a téma, de egyelőre elég ritkán. Mostanában a legtöbbször talán a műtét szokott foglalkoztatni, ami ugye a következő állomása lesz a folyamatnak. Mondanom sem kell, hogy nem sok kedvem van hozzá. Korábban már írtam, hogy eddig még a nátha is alig ért utol, így a különféle orvosi ellátásokból nem kellett kivennem a részem. Még a koleszterinem is patent értéket mutat. Most meg nagyon azon vannak, hogy kivegyék belőlem a részüket. Illetve az én egyik részemet.
Amit fejben azért nehéz kicsit elfogadni, mert amint azt már unalomig említettem, nem érzem magam betegnek. És ehhez az érzéshez kicsit radikálisnak tűnik az említett kibelezés.
Elsődlegesen nyilván jó lenne túlélni a dolgot, ha lehet szövődmény nélkül. Aztán azt sem bánnám, ha tényleg megmaradna minden a szokásos útvonalon, ahogy azt a prospektusban ígérik. Persze az apró betűs részben azért ott van, hogy ez a műtét közben derül ki egyértelműen. Akkor meg úgy is alszom majd elvileg, így nem nagyon tudok ellenkezni az esetleges "B" terv ellen.
Nem mintha sokra mennék vele.
A másik dolog, ami ma jutott eszembe, hogy milyen rossz is az, hogy hiába igyekszik az ember mindent megtenni a gyerekéért, ha jön egy megalomán sejt, aki ezt simán keresztül tudja húzni.
És ilyen sejtje mindenkinek lehet, ha kéri, ha nem. Lehet gazdag, szegény, okos, buta, szép vagy csúnya, élhet bármilyen körülmények és gondolatok között az ember, a végén, akárcsak a sakkban, ugyanabba a fadobozba kerülnek a játékosok. Ezt persze könnyebb elfogadni, ha a parti hosszú. De ha a szülőnek csak egy rapid játszma jut a gyerekével, az eléggé szomorú. És nem a szülőnek.
Hiszen melyik gyerek ne szeretne sokáig játszani?

Úgyhogy tessék szépen abbahagyni az olvasást mára és irány a játszótér! Ott pedig mindenen egyformán kell nevetni. Azon is, ha leesünk a mászókáról.