Keresem azt a figyelemelterelő dolgot, amely szívesen lekötné gondolataimat a nap 24 órájában. Felvételi követelmények: többéves szakmai tapasztalat, felsőfokú humorérzék, logikus gondolkodás. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent minden olyan dolog, ami nem jelent hátrányt.
A szombat délelőtti görcsök nem múltak el nyomtalanul. Sikerült tartós görcsbe rántania az agyvelőm aggódócentrumát, így azóta az ébrenlétem túlnyomó részében a műtét esetleges komplikációi járnak a fejemben. A hétvégén teljesen köddé vált a gondtalan élet. Nem maradt más, mint az aggódás, hogy vajon mitől görcsölt a hasam, mit jelenthet ez? Egy ma reggeli, igaz, sokkal enyhébb és rövidebb ideig tartó utórengés pedig gondoskodott is arról, hogy ez a pánikolás tartós maradhasson.
Alapvetően két magyarázatot tartok valószínűnek: az első, hogy a problémás résznek ennyi ideig tartott kiheverni a sugárvető ágyú 28 napig tartó lőgyakorlatát, a második, hogy a fehérjebomba kezdte ki az emésztőrendszeremet. Ez utóbbi ugyanis erősen tejalapú, amivel nekem korábban is voltak gondjaim. Gyerekkorom óta hasfájásom volt a nyers tejtől, de csakis attól. Megjegyzem, nem is tartom teljesen normálisnak, hogy más fajok anyatejét igyuk. Az ember az egyetlen faj, amely ezt életvitelszerűen végzi. Sajt, túró, egyebek, sohasem okoztak gondot. Egészen úgy 1,5 évvel ezelőttig, amikor a túró is felkerült a tápanyag feldolgozási COCOM-listámra. Mondanom sem kell, hogy a túrós palacsinta (volt?) a kedvencem.
Akármelyik is legyen az oka, a lényeg az, hogy most pánikolok a legjobban amiatt, hogy ha akár csak ideiglenesen is, de nem marad majd meg a gyári kijárat, vagy, hogy az amúgy sem 1-2 napos felépülés hosszabb, vagy nehezebb lesz. Ezt a gondolatsort kellene valahogy eltüntetni.
Sajnos azonban ez nem túl egyszerű, tekintettel a sajátos gondolatvitelemre, amely nem egy könnyen megváltoztatható dolog. Kezdem azt gondolni, hogy ennek a nyavalyának a leküzdése nem csak az emésztőrendszeremben követel radikális változást, de a személyiségemben is. Kész agymosás.
Sokszor lehet hallani, olvasni, hogy X.Y. küzd a rákkal. Ez a küzdés szerintem hülyeség. Én nem küzdök a rákkal. Hogyan is tehetné azt bárki is? Sejtekkel nem lehet küzdeni. Ez nem egy pattanás, amit kinyom az ember. Mellesleg az sem küzdelem.
Valóban van küzdelem is, de nem a rákkal. Hanem a kezelésekkel járó tortúrák elviselésével. A páciens küzd a tűszúrásokkal, a sorban állással, a várakozással, az egészségügyi intézményekben tapasztalható körülményekkel, a hullámzó hangulattal, a rák köré épülő csodaszer-biznisszel és a bibliaárusokkal.
De a rákkal még egy szkanderversenyt sem rendez az ember. A rák az a teljesen szuverén sejtek csoportja.
Rák Köztársaság. Aránytalanul nagy adóterhekkel.
A rákkal tehát nem küzdök. De a személyiségjegyeim esetleges megváltoztatása jó kis birkózásnak ígérkezik.
Gyanítom, a műtétig nem fog elkezdődni a menet. Addig még hergelem magam, bekenem a kezem magnézium karbonáttal, felmegyek a szőnyegre, kiintek a közönségnek és várom a jelet.
Úgy is az Olimpia éve van...
Utolsó kommentek