Ma délután elsétáltam a háziorvosomhoz a szerdai műtét beutalójáért. A doktornő különleges képességgel rendelkezik: a legtisztább vérvonalú kínaiból is képes kerek szemű, európai embert varázsolni. Pusztán a szavak erejével.

Történt ugyanis, hogy az említett beutalót nem csak simán kiadták két páciens között, hanem be is invitáltak egy kis beszélgetésre. Mivel úgy 10 éve nem pletyiztünk, gondoltam, mit nekem az a pár perc. A beszélgetés átlagosnak indult: megkérdezte, hogy hova, miért, minek kell a beutaló. Elmondtam. Ekkor jött a meglepetés. Megkérdezte, hogy le vagyok-e százalékolva? Nem. Betegállomány? Nem. ÉS EZT MÉGIS, HOGY KÉPZELI????
Ön RÁKOS!!! Nem idézném a teljes prédikációt, de lényeg az, hogy nem túl barátságos hangnemben kioktatott, hogy miért nem voltam/vagyok betegállományban, le kellene százalékoltatnom magam, ahogy az összes rákosnak. De a műtét után minimum a nyáron otthon kellene maradnom. Bár eltartott egy kis ideig, mire véglegesen leesett neki, hogy a műtét még csak most lesz, és még nem vagyok túl rajta.
Próbáltam érvelni az egyéb leleteimmel, a közérzetemmel, de hiába. Ő csak hajtogatta, hogy az immunrendszerem gyakorlatilag nulla, ezért lettem rákos. Annyira belelovalta magát a dologba, hogy azt sem kérdezte meg, hogy egyébként, hogy vagyok, izgulok-e, stb.
Pedig nyilván szerette volna. Mindezt amúgy a lányom előtt, akit balga módon magammal vittem, mondván felmarkoljuk a papírt, aztán irány egy fagyi.
Egyébként biztos vagyok benne, hogy a mai rendelésen megjelentek között én voltam a legegészségesebb.

Az eset óta eltelt néhány óra, de még most sem látom tisztán, hogy most akkor kinek drukkol? Kap valami fejpénzt minden leszázalékolás vagy tartós betegállomány után? Nem irigylem azokat, akik ellentétben velem, nem csak évtizedenként látogatják meg. A stílusához képest az sem lett volna meglepőbb, ha valamelyik reggel a szőnyeghez varrva ébredek.

Pénteken ugye volt egy rövid beszélgetésem egy sorstársnak nevezhető úrral, ami egész jót tett a lelkemnek. Azóta persze megtudtam, hogy van olyan ismerősöm, aki gyakorlatilag csak azért nem rendelte meg a koszorút, mert még nem találta ki, hogy mit írasson a szalagra. Most meg ez az életigenlő háziorvos próbálja meg új alapokra helyezni az állapotomat. És tudják mi a vicc?
Hogy semmi hatása. A pénteki ember sokkal meggyőzőbb volt. Néhány hete, hónapja, nem gondoltam volna, hogy ennyire nyugodt leszek a műtét előtt 2 nappal. Természetesen sokszor eszembe jut, de valahogy nem okoz olyan traumát, mint a múlt hét végén. Talán az említett beszélgetés segített, talán csak a beletörődés, hogy bármit is gondolok, érdemben nem tudom befolyásolni a történéseket, de a lényeg az, hogy egyelőre nem pánikolok.
És ez azért nem rossz dolog.

Ma amúgy itthon maradtam, kettesben a lányommal. Nagyon hasonló volt, mint anno Gyesen/Gyeden lenni vele. Kényelmes tempó, sok nevetés, napsütés és délután még fagyizás is volt. Remek kis ember, remélem, lesz még időm megismerni, hogy mit is gondol a világról.
Holnap szintén itthon leszek, igaz egyedül. Cserébe nem kell majd sorban állnom a WC előtt, ugyanis reggel hétkor indul a hashajtás. Megnéztem: van itthon papír.
A tükrözés előtt már volt egy ilyen kúrám, azt gond nélkül viseltem, így most sem tartok a dologtól. Mondhatni teszek rá. Betűk vannak, azzal meg mindig jól elvagyok. Úgy látszik, a holnapi napomat a különféle papírok fogják keretbe foglalni. Talán még írni is lesz időm.

Most viszont megyek és kihasználom a kitágult szemeimet: nézek egy kis focit.