Nem mondanék igazat, ha azt írnám, hogy eszembe se jut a rák. Talán nincs is olyan óra, amikor ne gondolnék rá, de valahogy mégis megváltozott egy kicsit minden. Talán nem is csak kicsit.

A változások néha maguktól jönnek, néha nekünk kell tennünk érte. Nálam egy kicsit mindkettő megtörtént illetve történik most is. A legnagyobb változás a hangulatomban állt be, ami egyre felszabadultabbá válik, néha szinte már meg is ijedek tőle. Azt hiszem, az egész a PET CT-vel kezdődött, illetve annak eredményével. Olyan volt, mintha csörgött volna az ébresztőóra és végre felkelhettem volna abból a furcsa álomból. Szándékosan nem azt írtam, hogy rossz- vagy rémálom, mert dacára annak, hogy önként ritkán kér ilyen jellegű elfoglaltságot magának az ember, mégsem mondanám teljesen haszontalannak az elmúlt közel tizenegy hónapot. De egyelőre vissza az ébredéshez.

Felébredtem tehát és az ébredés ugyan nem egy provence-i ház teraszán ért, mégis igen napsütésesnek éreztem. És ez az érzés azóta csak egyre fokozódik. Kicsit vicces, hiszen tulajdonképpen semmi sem történt, nem lettem szebb, okosabb, gazdagabb, "csupán" visszakaptam az életem. Igaz, ennek az a záloga, hogy az időmet gyakran megvámolja a WC-manó, de dacára a nem túl komfortos és változatos helynek, akár kétszer ekkora vámot is kész vagyok fizetni. Pláne, mióta elkezdtem csalni ezt a fajta adót. Említettem már, hogy szeretnék egy kicsit fogyni, amibe teljesen beleillik az, hogy jobban figyelek az evésre, így a kimenet is kontrolláltabb lett egy kicsit. Itt van például a mai nap, amelyről a rutinosabb olvasók már tudják, hogy zsúfolt, hiszen hétfő: munka, rohanás az oviba, balett, rohanás haza, teremfoci. Mivel az emésztőcsatornám szemmel láthatóan kevéssé érdeklődik a táncművészet vagy a sport iránt, kénytelen vagyok egy kicsit nagyobb kompromisszumra bírni, elkerülvén például azt, hogy órákra mellékhelyiség nélkül hagyjam a balett helyszínén megjelent megannyi gyereket és a hozzájuk tartozó szülőket, nagyszülőket, ugyanis összesen egyetlen hely van a nadrágomon kívül, ahol a csipp-csupp, de aránytalanul sokáig tartó ügyeimet intézhetem. Ezt a bejegyzést is a lányomra várva írom, a velem együtt várakozókat pedig láthatóan megtéveszti az, hogy kapucnis pulóverben ülök, nem pedig Superman ruhában, így nem is tudják, hogy mekkora áldozatot hoztam értük azzal, hogy a balett előtti huszonnégy órában alig ettem valamit. Ez ugyanis a legbiztosabbnak tűnő megoldás az említett problémára. Ebből persze egyenesen következik, hogy a váratlan utazások nem nekem vannak kitalálva.
Éhes vagyok, de egyáltalán nem érdekel. Egyrészt nem nagyon, másrészt sokkal fontosabb, hogy el tudjam hozni a lányomat, mert tudom, hogy nagyon szeret ugrabugrálni. Anno a kezeléseknél is mindig próbáltam olyan időpontokat kérni, hogy a lehető legkevésbé boruljon fel a napirend. Tudjunk együtt jönni-menni az óvodába, mehessek dolgozni. Mindenkinek biztonságot hozott. Most pedig ezen felül még örömet is. Valamelyik nap azon kaptam magam otthon, hogy boldognak érzem magam. És tudják, hogy mit csináltam közben? Semmit. A semmitől is boldog voltam. Kicsit tréningezek még és az is menni fog, hogy a semmitől jóllakott is leszek. A végén még a magam ura leszek. Olyan meg még talán sosem volt, pedig már hittem azt néhányszor.

Igyekszem felkészülni erre az uralkodásra, így továbbra is próbálom tartani magam ahhoz a tervhez, hogy hetente legalább kétszer elmenjek futni, hogy figyeljek az evésre és hogy úgy általában is egy kicsit többet legyek aktív. Továbbra is érzem, hogy akkor megy minden jól, ha van, ami lekösse a gondolataimat. Lehet az munka, hobbi vagy akármi. A lényeg a magas fordulatszám. Utóbbi éjszaka is jól megy, ugyanis ismét csak forgolódom alvás helyett. A jelenségre még nincs megfejtés, elvileg most nem izgulok semmi miatt. Na jó, az esetleges Rák II. - A bosszú című mű bemutatásától továbbra is tartok, hiszen tudom jól, hiába húz le egy filmet a kritika, attól még van, hogy mozikba kerül. Ezen felül azonban semmi. Jövő héten bejelentkezem majd az onkológushoz egy kis kontrollra, illetve ha szerencsém van, akkor azt is megtudom, hogy az idei évben mely napokra és mit írjak be a naptáramba. CT, tükrözés, vérvétel, akármi.

Addig azonban megpróbálom élvezni a szabadságot. Menjenek, tegyék azt Önök is: nincs itt semmi látnivaló!