Ezzel falom a napokat. Persze nem kezdtem el bungee jumpingolni, hajnalig diszkózni vagy ilyesmi, egyszerűen csak próbálok nem kilógni a tömegből. Főleg lefelé nem.

Visszatértem a régi recepthez, így immár három hete naponta csak egyszer eszem, ezzel véve elejét az állandó ücsörgésnek. A módszer egészen működőképes, mert az említett időszakban csak néhány alkalom volt, amikor 2-3 alkalomnál többször kellett a napi tevékenységemet egy zártkörű ülés miatt megszakítanom. Már-már a társadalom számára is láthatóvá váltam, ha tényezővé még nem is. Ahhoz minimum az kell majd, hogy a felszabadultság is visszatérjen. Annak a receptjét azonban még nem ismerem. Sikerült olyan érzékenységre állítanom a különféle szenzoraimat, hogy nem csak a szokásos rákvisszatérés bukkan elő a fejemben, hanem az olyan csipp-csupp dolgok is, minthogy elesik-e a lányom futás közben? Bele sem kell kezdenie valamibe, de fejben én már a mentőket hívom. Az okot még nem tudom kezelni, csak a tüneteket megelőzni: nem nézek oda. Ezt az apróságot leszámítva amúgy egész jól vagyok. És ha minden jól megy, akkor erről úgy egy hónap múlva lesz megint papírom is, hiszen nemsokára újrakezdem a szokásos negyedéves vizsgálatokat, kiegészítve néhány éves jellegűvel is, hiszen 20-án lesz egy éve annak, hogy kibeleztek. Ennek megfelelően mehetek vérvételre, ami önmagában is öröm, de ott lesz még a teljes vastagbéltükrözés, és az azt megelőző 24 órás hashajtás. Ki az, aki ne várna egy ilyen remek programot? A hashajtáshoz semmi kedvem, a vizsgálattól meg tartok egy kicsit, mivel anno viszonylag keveset röhögtem közben és nem csak azért, mert akkor derült ki, hogy egyel több rák van bennem az elvárthoz képest. Elméletileg ezúttal adnak majd valami kábító cuccot, ami segít feledtetni a problémát, de legalábbis könnyebb lesz azt vizionálnom, hogy elraboltak az UFO-k és éppen megtermékenyítenek. Az egyetlen vigaszom, hogy ilyenkor általában kapok egy 24-48 órás eltávot a vízöblítéses árnyékszék fogságából. 
Ezen vizsgálatokhoz jön még néhány ilyen-olyan röntgen és ultrahang vizsgálat, amiket nem a terjedelmességük miatt nem részletezek, hanem azért, mert nem emlékszem rá, hogy pontosan milyenek és mikor kéne mennem rájuk, felírva viszont nem találom sehol. Az onkológust ellenben nem értem el, hogy megkérdezzem. Ez az eset talán jól jellemzi, hogy mennyire szeretnék már szabadulni ezektől a procedúráktól. Tudom, hogy mindez semmiség a kezelésekhez képest, pláne úgy, hogy olyankor logikusan beteg is az ember, most meg elvileg nem vagyok az. Érzésre legalábbis azt hiszem nem. Remélem, eljön majd az idő, amikor elég lesz évente egyszer menni.

Dacára annak, hogy napi egyre redukáltam az étkezések számát, nem fogyok. Tartom a 75-76 kiló közötti tömegemet és a hozzá tartozó térfogatomat, ami arra is jó példa, hogy bizony manapság sokkal több kalóriát fogyasztunk, mint ami egy átlagos napi tevékenységhez szükséges. Mivel nem vájárként dolgozom, bőven elég ez az egytálétel, ami 70%-ban ebéd, 30%-ban vacsora formájában történik, függően a napi teendőktől. A nagykönyvben biztos nem a napi egy étkezést javasolják, de manapság úgy is divat lett a paleo étkezés, azaz a visszatérés a gyökerekhez, így én is ennek szellemiségét lovagolom meg: akkor eszek, amikor sikerül zsákmányt találnom. Igaz, én nem mamutra vadászok, hanem ételfutárra. Széljegyzetként leírnám, hogy ez a paleo dolog nem teljesen logikus, hiszen egyrészt nem biztos, hogy ugyanazok a nyersanyagok állnak a rendelkezésünkre, mint az őskorban, másrészt anno az (ős)emberek azt ették, amit a környékükön találtak, a banánimport pl. eléggé gyerekcipőben járt még akkortájt, így simán lehet, hogy a mi ősünk egyáltalán nem olyan alapanyagokon nőtt fel, amelyeket most veszünk meg a PaleoPlázában. Arról nem is beszélve, hogy az átlagéletkor akkoriban a harmincat sem érte el. És ez nem feltétlen a kiforratlan közlekedési morálra volt visszavezethető.

kép:meghanahassan.blogspot.hu

Akárhogy is, ha éhesen is, de egész jól telnek a napjaim így, hogy sokkal több szabadidőm van. Még a lányom balettbemutatójára is sikerült eljutnom a múlthéten, ami nagy élmény volt. Neki is, nekünk is. Aztán igyekszem molyolgatni az MG-vel, amire még hosszú vár a felújítás országútján, de azért haladok vele. Együtt épülünk fel. Én a testét gyógyítgatom, Ő a lelkemet. A krokodil a száját tátja ki, az MG a gépháztetejét, én pedig lile helyett szedegetem a fog(askerekek) közül a nem odavaló dolgokat. Tényleg mindenki jól jár.

Ha véletlenül lenne idén nyár, akkor lehet, hogy nem csak szabadságra mennénk, hanem nyaralni is. Amennyiben azonban marad a globális felmelegedés miatti hideg, akkor marad a szabadság. Ez esetben megkeresem a legnagyobb kanalat otthon, és nekiállok megenni minden olyat, amit egyébként nem merek, vagy nem lehet, tekintettel a társadalmi kötelezettségeimre. A rossz idő miatt úgysem bánnám, hogy bent ülök, nem pedig kint a szabadban.