Nem, nem ennyi éves lettem. Még csak nem is érzem magam ennyinek. Ugyanakkor ismét lehet ünnepelni, ez a bejegyzés ugyanis a kétszázadik a sorban. Hát nem csodálatos?

Lassan három éve írom ezt a naplót. Egészen pontosan 1034 nappal ezelőtt született meg az első bejegyzésem, amelyet eleinte általában heti két-három alkalommal követett folytatás, hiszen akkoriban bőven volt írnivalóm a különféle ráktalanító kalandjaimról. Ezeket persze kezdetben leginkább ismerősök olvasták, de szép lassan híre ment, hogy van egy hülye, aki hol sír, hol nevet, hol pediglen sír a nevetéstől, miközben éppen rákos. Az erről szóló írások pedig egyre csak szaporodtak, mígnem az egyik országos publikációt is kapott (index.hu főoldal), melyben részben arról elmélkedtem, hogy vajon mennyire jó ötlet kék színben pompázó döglött halakat ábrázoló képpel díszíteni egy onkológiai folyosót? Ez, és a későbbi hasonló megjelenések persze megették hatásukat, hiszen még többen találtak ide, így volt olyan nap, mikor az oldal napi lapletöltése 13000 felett volt. Ekkor egyébként már túl voltam a kibelezésen és egy sztómán is. És ha ekkortájt nem is pont a kétszázadik bejegyzésemre gondoltam, azért reménykedtem benne, hogy ha már belekezdtem ebbe a naplóba, akkor nem kell túl hamar befejeznem. Az idő mindent megszépít, de azt hiszem, akkoriban azért nem a legkönnyebb napjaimat éltem. Nem emlékszem, hogy mennyire tudtam őszintén reménykedni abban, hogy valaha amolyan normális életet élhetek majd. És most úgy tűnik, hogy mégis. Persze mindig van mihez képest. Nyilvánvaló, hogy sok minden megváltozott a régi szép időkhöz képest és nem csak azért, mert most egy év alatt több vért vesznek tőlem, mint korábban bő három évtized alatt. Egészen biztos például az, hogy korábban nem álltam (na jó, ültem), ennyire közeli kapcsolatban a vízöblítéses árnyékszékekkel. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a két és fél évvel ezelőtti bélszabászat (Csak engem lep meg, hogy ezt a szót nem húzza alá a helyesírás ellenőrző?) óta bármilyen témának a nemzetközileg is elismert szakértőjévé válhattam volna, ha minden egyes WC-n töltött percemet az adott téma elsajátítására fordítom. Tanuljanak más kárából: mindig legyen Önöknél olvasnivaló!

Sorolhatnék még jó pár negatív irányú változást, de nem teszem. Ennek pedig a legfőbb oka maga az, hogy megtehetném, hogy panaszkodok. Ilyet ugyanis csak élve tudok, a tudomány mai állása szerint. Ha pedig élek, akkor miért panaszkodjak?

Az elmúlt 1034 napban sok minden történt, ezekről a kezdetektől erre járó, vagy később érkező, de mindent végigolvasó látogatók szinte mindent tudnak. Tudják, hogy továbbra sem hiszek a csodaszerekben, és azt is, hogy olyan kicsi a lakásunk néhány helyisége, hogy még rendesen elájulni sem lehet benne. És az is biztos pont a blogban, hogy minden egyes kontroll kész idegbajjal ér fel nálam. És persze ezt az évet is kontrollal kezdtem/kezdem, hiszen a csütörtök reggelt vérvétellel indítottam. Jövő pénteken elméletileg randevú az onkológusommal és tartok tőle, hogy mostanság egy villámtükrözésre is sort kellene kerítenem, hiszen szeptember végén volt az utolsó, igaz, akkor CT-vel egybekötött teljes vizsgálat. Szóval ismét lehet majd élményeket gyűjteni és másokat azzal gazdagítani, feltéve, hogy a vizsgálatok alatt általam kibocsájtott sikolyok annak számítanak.

Mint mindig, most is abban reménykedek, hogy ha nincs panaszom, akkor az eredmények is rendben lesznek. A panaszmentesség azért nem teljesen igaz, mert az utóbbi hetekben a teremfocikon olyan kritikán alul tudok teljesíteni, hogy azon se lepődnék meg, ha többet TV-ben sem nézhetnék focit büntetésből. Rohangálok én le-fel, de a labdát a legritkább esetben sikerül úgy terelgetnem, hogy az az ellenfélen kívül másnak is hasznos legyen. Ezt a problémát azt hiszem nem csak a született tehetségem okozza, hanem az is, hogy hajlamos vagyok fejben elkalandozni valamely hétköznapi probléma kapcsán, koncentráció nélkül pedig nehéz mondjuk pontosan passzolni. A gondolatokban tehát továbbra sincs minden rendben. A hangulatom igen könnyen jár a fent és a lent között. Hogy ezt vajon sikerül e valahogy egy fenti állapotban stabilizálni, azt majd az idő megmondja. A következő kétszáz bejegyzésből talán kiderül.