Ez az egyik kedvenc szavam. Magyarul leginkább labdajátékoknál használjuk, de angolul ugye célt is jelent, és az én fejemben ez a két jelentés most ötvöződött, legalábbis az elmúlt huszonnégy órában.

Ez a folyamat a tegnap esti órákban indult, amikor is harmadszor kiálthattam a címben szereplő szót, amely egyben a győzelmet is jelentette. Hiába nem volt hagyománya a meccsre járásnak a családban, engem valahogy megfertőzött, immáron közel huszonkét éve. És higgyék el, igazán lelkesítő dolog tud lenni egy szó szerint az utolsó pillanatban kicsikart győzelem. A tegnap esti eufóriából még mára is jutott, ennek megfelelően kifejezetten jókedvűen látogattam el ma reggel a Kútvölgyi kórházba, pedig a program nem ígérkezett éppen vidámnak, ugyanis tükrözésre mentem. És mégis, egész úton jó kedvem volt és ez a várakozás közel egy órájában sem csillapodott. Ehhez nyilvánvalóan az is hozzájárult, hogy rengeteg ismerős arc jött szembe a folyosón doktorok és nővérek személyében. Találkoztam a nyáron szerzett testvéremmel, akit szemmel láthatóan nem viselt meg az első műtétkor kapott vérátömlesztés, de rajta kívül még másoknak is volt egy-két jó szava hozzám. Azt is megtudtam, hogy a rajzolt stomazsákom továbbra is téma, még a forgalmazóhoz is eljutott. Hogy mekkora sikert aratott, azt nem tudom, de egyszer talán hasznát is veszik.
                                    Kép: siliconcloud.com

Az idő tehát gyorsan elrepült, amit újabb gyors események követek. A sebésszel történő kézfogás után egy perccel, már a tavasszal megismert négykézlábas pozitúrában voltam, azaz az udvarlás most is elmaradt. Még a frizurámat sem dicsérték meg. De hát ilyenek ezek a férfiak. És ha már ilyen hamar tisztáztuk a szituációs játék szereposztását, gyorsan azonosultam is a szerepemmel, így szinte tökéletes női sikollyal jeleztem, hogy jó helyen jár a vizsgálati műszer. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a folyamat közben ezúttal sem az őszinte mosolyomat láthatták az arcomon. Annyi erőm azért volt, hogy beváltsam az előző esti meccsen tett ígéretemet, azaz, hogy GÓL-t kiáltsak sikeres behatolás esetén. Ezzel persze csak további bizonyítékot szolgáltattam a személyzet részére, hogy talán egy agyműtét is indokolt lenne. Tartok tőle, hogy hiába esedékes háromhavonta ez a vizsgálat, sosem leszek igazi rabja annak, hogy különféle tárgyakkal közelítsenek az egyébként csak kijáratként használt testnyílásomhoz. Tudom én, hogy komplett iparágak épülnek az ilyen jellegű tevékenységekre, mégis egészen biztos vagyok benne, hogy egyetlen pont sem fog összejönni a SuperAnalShop pontgyűjtő kártyámon. Ez ügyben valahogy konzervatív vagyok.
A vizsgálat szerencsére jó eredményt hozott, ami egyrészt abból állt, hogy a doktor megúszta, hogy szemből jöjjön a vonat az alagútban, másrészt nem látott semmiféle kiújulásra utaló jelet. Bátran kijelenthetjük, hogy az alig néhány perces vizsgálatra így mindketten jó szívvel emlékezhetünk majd vissza.

Hogy a sebésznek miként alakult ezután a napja azt nem tudom, de dacára annak, hogy az enyém átlagosnak volt mondható, mégis úgy mehetek ma aludni, hogy tulajdonképpen inkább a tökéletes jelzőt használnám rá.
Az ok pedig igen egyszerű: jól éreztem magam. Átlagos munkanap, utána rohanás az óvodába, hogy időben érjek oda a balettra a lányommal, ahol ezúttal is egy egész gyerekhad úszta meg a bepisilést, azaz nem kellett elfoglalnom az intézmény egyetlen vízöblítéses árnyékszékét, amíg a lányom az első lépéseit tette meg a Hattyúk tava felé. Aztán jött az este, ez pedig teremfocit jelentett, amire fejben egész nap nagyon készültem. Nem a taktikát vettem át természetesen, hiszen nekünk olyan nincsen, egyszerűen csak nagyon szerettem volna, ha a játék végén úgy jöhetek le a pályáról, hogy minden tőlem telhetőt megtettem. Kivételesen nem kellett csalódnom önmagamban, mert így lett. Igyekeztem sokat futni, hajtani, azaz tenni a dolgomat. Fogalmam sincs, hogy ebből a többieknek mennyi jött át, de kivételesen most nem is érdekelt. Jól akartam magam érezni és dacára annak, hogy volt egy-két bosszantó hibám, jól is éreztem magam. Hosszú idő után talán most volt először úgy, hogy alig villant be a fejembe, hogy milyen kalandjaim voltak az idén. Kicsit nem figyelek oda és máris olyan minden, mint volt az bármikor.

Szinte percre pontosan huszonnégy órával az említett harmadik GÓL! kiáltásom után, ismét elhagyhatta ez a hangsor a számat, hiszen gólt rúgtam. Nem volt se nagyon ronda, se nagyon szép, amolyan átlagos lövésből született meg. Mégis fontosnak éreztem, mert keretbe foglalta az eltelt egy napomat. Így vagy úgy, de gólt, azaz célt értem: boldog voltam! Kell ennél több?